Flag Counter
Nem kormány-, hanem rendszerváltásra van szüksége Magyarországnak.
2018. március 01. írta: Hungarian Geographic

Nem kormány-, hanem rendszerváltásra van szüksége Magyarországnak.

A Kétkamarás Parlament bevezetése az első lépés a korrupció felszámolására

 

A hódmezővásárhelyi választást követően rendszerváltó hangulatba került az ország, nem csak kormányváltóba.
Egyértelmű, hogy az Istenadta népnek nem lesz elég a korrupt fideszes politikai kalandoroktól megszabadulni április 8-án, mert éppúgy elutasítják az előző kormányok fehérgalléros bűnözőit.
Miután csak technikailag valósult meg a rendszerváltás 1990-ben, most jött el az idő, hogy érdemben a haza és a nép érdekeit szem előttartva létrejöjjön egy olyan politikai berendezkedés, ami garantálja a valódi, minden részre kiterjedő rendszerváltást, hazánk és népünk javára.
A rendszerváltáshoz garancia kell, amit jelen esetben a kétkamarás országgyűlés tudna biztosítani!

ketkamaras2.JPG

A demokratikus és jóléti államok túlnyomó többsége kétkamarás parlamenttel rendelkezik. Ehhez a nyugati körhöz kell nekünk csatlakozni, ha fel akarjuk számolni a korrupciót. Ha erős nemzetállamban szeretnénk élni békében, biztonságban, jólétben, szabadon.
A “nyugati társadalomnak” a római jog, a görög filozófia és a Biblia háromsága az alapja.
Egyértemű, hogy a magyar társadalom elutasítja a korrupció és a mutyi minden formáját - még, ha az át is szőtte az elmúlt évtizedeket, nemzedékeket.
Jelen pillanatban, ebben a rendszerváltó hangulatban valós alternatívát kell felmutatni a népnek.
Ez nem alku tárgya! Még ha alkura is kényszerülünk ezekkel a politikai/gazdasági bűnözőkkel, azon egyszerű oknál fogva, mert náluk van a vagyon, amivel könnyedén akár egy polgárháborút is megfinaszírozhatnának.
A rendszerváltás 2018-ban nem a szabadságról szól. Hanem a szabadon választott képviselőink össznépi kontroljáról. Ugyanis az elmúlt 28 év bebizonyította Dávid Ibolya híres 2004-es mondásának valóságát, amely szerint 70-30%-ban ossza szét a két nagy párt (Fidesz, MSZP) egymás között az ellopott pénzeket. Amelyik hatalmon van azé a 70%, aki ellenzékiként asszisztál a korrupcióhoz, az kapja a 30%-ot: "kézfogás történt a két nagy párt (értsd: Fidesz és MSZP) között azzal a céllal, hogy az állami beruházásokat felülértékeljék, és az így nyert összeg 30-70 %-át visszajuttassák pártközeli cégeknek."
Egy 2012-ben elkészített tanulmány állítása szerint, ami anno megmozgatta a magyar közvélemény még gondolkodó részét 242 milliárd dollár áramlott ki Magyarországról az azt megelöző 20 évben magánemberek offshore-ügyletein kereszül.
Azóta 6 év telt el… Hol volt még 2012-ben Mészáros Lőrinc, és a NER-huszárok?
Ez az összeg mai áron forintosítva: 62436 milliárd forint. Ennyi pénzből 17839 felcsúti stadiont lehetne építeni. Ennyi pénzből, a jelenlegi költségvetést figyelembe véve közel 38 évig lehetne az egészségügyet, és 31.5 évig az oktatást finanszírozni.
Hazánk 2018-as költségvetése végleges bevételi főösszegét 18751 milliárd 458,2 millió forintban, kiadási főösszegét 20112 milliárd 108,4 millió forintban állapította meg.
Az egyszerűség kedvéért az offshore-ügyleteken keresztül több, mint 3 évnyi költségvetési pénz loptak el. 2012 -es év költségvetés számadatait figyelembe véve, meg közel 4.5 évnyit ( “Az Országgyűlés 2011 november 19-én elfogadta a 2012. évi költségvetést és 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát, míg a bevételi főösszeget 14.340,9 milliárd forintban, a kiadási főösszeget pedig 14.917,1 milliárd forintban határozta meg, MTI információ.”)
Ez csak az a készpénz amit offshore számlákra utaltak, ehhez jönnek a magán, és gazdasági ingatlanok, villák, kastélyok, szállodák, irodaházak, földek, erdők, mezők, nemesfémek, antik, más ingó és ingatlan értékek, itthoni, svájci, osztrák, ciprusi, liechstenteini és egyéb országok számláin tartott pénzek. Még lehetne folytatni...
Ne ragozzuk, körülbelül 10, de inkább 15 évnyi költségvetési pénzt lopott el kb 5000 honfitársunk bűnszövetségben, néhány másik ezer cinkossal szövetkezve, néhány tízezer haszonélvezőt korrumpálva, maffiaállamot üzemeltetve a ‘80-as évek vége, de leginkább 1990 óta, minimum 15.000, de inkább 20.000 körüli főre (és családjukra) saccolható azok száma, akik a nemzeti tulajdonokon élősködve vagyonhoz jutottak.
Ellopták az országot. Ellopták a hazánkat. Ellopták a múltunkat. Ellopták a jelenünk. És ha hagyjuk, ellopják a jövőnket is!
Emiatt történhet meg békeidőben a "Magyar Holokauszt" amiben 1990 óta minimum egymillió magyarral lett kevesebb hazánkban (magyarokról beszélek nem magyar állampolgárokról). Évente kb 2000 öngyilkosság, 30.000 feletti abortusz, 50.000 feletti népességfogyáson túl, több mint félmillió magyar munkavállaló él külföldön.
Ez azért történhetett meg mert nem volt kontroll a fehérgalléros bűnözők felett.
Ez a kontrollnélküliség teremtette meg a korrupció és a maffiállam melegágyát.
Teljesen mindegy ha a Fidesz nyer, vagy ha a baloldal április 8-án akkor is minden ugyanúgy marad. A paktum nagyon úgy néz ki, hogy tényleg megköttetett közöttük: 70-30.
A kormányváltás nem elég, Magyarországnak rendszerváltásra van szüksége!
Garanciára és kontrollra, ami politikusainkat a nép, és haza szolgálóivá teszik, akiknek így nem a maguk és sleppjük mutyija az elsődleges cél, hanem a haza java.
Ezt a garanciát, és kontrollt jelen pillanatban egyedül a kétkamarás országgyűlés bevezetése jelenti.
Nem véletlenül van világszerte a nyugati, demokratikus, jóléti államok elsöprő többségében kétkamarás parlament.

 



ketkamaras3.png

 

A parlament második kamarája fegyver lehet a társadalom kezében a korrupció, a politikai és gazdasági kalandorok, a fehérgalléros bűnözök, a maffiaállam haszonélvezőivel szemben, amivel a politikai, gazdasági és társadalmi elitet kontroll alatt lehet tartani.
A 384 főről, 199-re csökkentett országgyűlési képviselőkről hogyan lehetne elképzelni, hogy mindenhez értenek, minden szakmai kérdésben érdemben tudnak dönteni? 3-4 bizottságban tagok, közben egyikbe se járnak be. Ezeknek a szakmai és politikai bizottságoknak lenne érdemi segítség a felsőház, vagy inkább a második kamara. Míg az alsóházban (képviselőház) a választott politikai képviselők látnák el a társadalom képviseletét, akik legfeljebb egy bizottságban lehetnének tagok.
A sikeres együttműködéshez a magyar közjogi hagyományok alapján kell elindulni, miközben a szakmai tapasztalattal rendelkező szervezeteket bevonásával a törvények jobban átgondoltak és időtállóbbak lennének
Az Országház elrendezése teljesen szimmetrikus, az épület ugyanis kétkamarás országgyűlés számára készült 1896-ban. Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. A parlamenti ülésekre ma az alsóházi termet használják, a felsőházi terem látogatható turisták számára, illetve frakcióüléseket, konferenciákat és fogadásokat tartanak benne. Érdekesség, hogy az alsóházi társalgóban a padlószőnyeg piros, a felsőháziban viszont kék, lévén a felsőház tagjai hagyományosan nemesek voltak, akikről azt tartották, hogy kék a vérük.”

kamaras1.jpg

A kétkamarás országgyűlés leképezné a társadalom jobb, érdemesült oldalát, A felsőházban, vagy inkább második kamarában az országos érdekképviseletek, kamarák tagságát, a civil társadalom néhány képviselőjét szóhoz juttatná. A megyék, kisebbségek, kárpát-medencei és a világban szétszóródott magyarság képviselethez jutnának. Az 5%-os parlamenti küszöböt nem, de a minimum 1%-ot megszerző kisebb pártok itt kaphatnának nagyobb politikai mozgásteret. Országgyűlés tagjaiként interpellálhatnának és kérdezhetnének illetve törvényjavaslatot nyújthatnának be
De a miniszterelnök választását és a kormány iránti bizalom kérdését nem lehet rábízni, mert nem versengő választáson alakul ki az összetétele, mint ahogy a törvényeket sem ők végső fokon elfogadni.
Mi szól a kétkamarás törvényhozás ellen?
Igazából semmi, de ha az alkotmányjogi irodalomba belemélyedünk láthatjuk azt ha túl aktív, akkor korlátozza a nép valódi képviselőinek munkáját, ha meg nem sok vizet zavar, akkor minek van?
Pont ezért kell az, hogy minden képviselő munkáját korlátozott számú munkatárs segítse, ne legyenek se túlterhelve, sem elkényelmesedve. Dolgozzanak meg a pénzükért! Maximum egyetlen egy bizottságban, a képviselői státuszuk mellett.
Én hiszek abban, hogy a fideszesek és KDNP-ek között is van tisztességes politikus, akiket szintén be kell vonni az ellenzéki összefogásba.
Miután az ellenzék soraiban is vannak fehérgalléros bűnözők, akik élősködtek a magyar társadalmon egyértelmű, hogy ők sem úszhatják meg a számonkérését.
Itt most nem arról szól április 8-a, hogy jobboldal vagy baloldal? Sem arról, hogy kormány vagy ellenzék? Hanem arról, hogy a társadalom él ezzel a történelmi lehetőséggel és eltakarítja a közéletből a politikai kalandorokat és fehérgalléros bűnözőket.
Minden tisztességes politikusnak össze kell fogni pártállástól függetlenül, hogy megteremtsük a kétkamarás országgyűlést, felmérik a valós kárt amit az elmúlt évtizedek okoztak, számonkérik és visszaveszik a nemzeti vagyont a tolvajoktól.
Valószínüleg egy kétéves ciklusban ez az ösznépi és egységkormány képes lesz megteremteni az alapjait a valódi rendszerváltásnak, megtisztulni a slepptől. Ezt követően, 2 év múlva írnának ki egy új országgyűlési választást 2020. február 23-ra, ami lehetőséget biztosítana arra, hogy 30 év után megtörténjék a valódi rendszerváltás, és hosszú évtizedek és elveszett generációk után végre szabadon, politikai bohóckodás nélkül, láncainkat lerázva ünnepeljük meg az első szabad Március Idusát!


Természetesen nem várható el ettől a tolvajbandától, hogy az összeharácsolt, és ellopott vagyonukról maguktól lemondjanak.
Viszont azt is tisztán kell látni, hogy nem csak a szegény, hanem az állandó bizonytalanságban élők sem tudnak már hova hátrálni. Nem tudnak hidegebb helyen lakni, nem tudnak kevesebb és rosszabb minőségű ételen élni, nem tudnak kevesebbet költeni kultúra, szórakozásra, nyaralásra. Nem tudnak kevesebb gyereket meg nem szülni. Nem tudnak többet költeni a behitelezett roncsaikra. Nincs hova hátrálniuk!
A következő két év arról kell, hogy szóljon, hogy egyfajta biztonságot és sértetlenséget kell teremteni azoknak a fehérgalléros bűnözőknek, akik hajlandóak részt venni a rendszerváltásban azzal, hogy együttműködnek a megújult társadalmi elittel, és a hatóságokkal. Ezen túl visszaszolgáltatják az ellopott nemzeti vagyont. Cserébe, ha visszalépnek az elszámoltatást követően tiszta lappal kezdhetnek egy új életet. Akik nem működnek együtt, azoknak minimum 10 év börtön és teljes vagyonelkobzás vár!


Erre az alkura azért van szükség, mert különben ez a bűnözői réteg polgárháborút robbant ki az elkeseredett tömegeket felhasználva, így átmentve a gazdasági hatalmukat. Ezért kell egy tisztességes politikusokból álló egységkormány, akik ezt a folyamatot békés mederben tartják.
Erre van két év, ha jól csináljuk két év múlva békés úton megszabadulunk az élősködőktől. És a visszaszerzett nemzeti vagyonból egy jóléti, demokratikus, erős államot építhetünk - minden magyar állampolgárt anyagilag és erkölcsileg megbecsülve.


Ha Te is úgy gondolod, hogy hazánknak nem csak kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szüksége, amit a Kétkamarás Parlament tudna érdemben képviselni, akkor írásomat ne csak kedveld, oszd is meg a Facebook oldaladon, hogy ismerőseidhez is eljusson.


Ha kommentezni szeretnél, azt megteheted a Hungarian Geographic Facebook oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://hungariangeographic.blog.hu/api/trackback/id/tr813708562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai téridő 2018.03.02. 09:31:39

Azért a kétkamarás országok felsőházainak többsége nem ilyen elvek alapján áll össze. Vagy legalábbis a magyar média nem foglalkozott vele eleget.

Brix 2018.03.02. 09:33:33

Olyan hogy elszàmoltatàs, soha nem volt, és nem is lesz Magyarorszàgon. A rendszervàltàskor éppen az volt az alku egyik tàrgya, hogy " nem lesz elszàmoltatàs" Az elit nem hülye: összezàr ebben a kérdésben ( is) Elitet vàltani meg nagyon nehéz...Az àtlagember nem làtja àt mi lenne az érdeke, inkàbb elfogadja a meglévő hierarchiàt....

felső határ nincs 2018.03.02. 09:42:37

A korrupciot a 12 kamaras parlament se fogja felszamolni.

A korrupciot meg csak figyelembe sem veszem amikor politikust valasztok, csak a teljesitmeny szamit.

Ezert nem lesz SOHa ballipsi kormany oket alulteljesiteni lehetetlen.

Duplaxiii 2018.03.02. 10:01:24

Mondjuk rendszerváltásra tényleg zükség lenne, mert ugye az nem volt, ma már tudjuk, csak hatalomátmentés és átfestés történt.
A többit, ami le van írva nem tudom értelmezni, egy államgépezet átalakítása nem egy bulvátévé vetélkedő!
Nem hiszem, hogy kiragadhatunk egy nekünk tetsző formulát és azt automatikusan alkalmazni is lehet a mi környezetünkben.
Ennyi erővel felvetődhetnének a monarchia vagy az elnöki rendszerek is.
Ha elnöki rendszer, akkor az amerikai vagy az orosz????
Igye nem a államforma határozza meg a jogtalanságokat, a korrupciót, a galádságot?
A kétkamarás rendszer csak létszámot növelne, hiszen mindkét házba a szakmákhoz nem értők kerülnének, a kétkamarás rendszer lényege nem ez, hanem a lokális és az állami szint szétválasztása. Ez miért adna több szakértelmet és miben gátolná a korrupciót. A kétkamarás rendszerekben az alsó szint csak felhozza a lokális dolgokat, a döntés, a jogszabályalakotás ott is a felsőszinten zajlik. Az alsó szint csak korlátoz, de nem kötelez.
Aztán a politikusszám és a szakértelem felvetése már arra is rávilágít, hogy a szerző nincs tisztában az államigazgatásra. A politikus politikus, a szakmai munka az alsó rétegekben zajlik. Mindenhol!
Nem várjuk már el egy képviselőtől, hogy gépészmérnőkként a begyiparhoz is értsen. Pedig a területén, amit képvisel százféle szakmai, társadalmi helyezet állhat elő, most mindenhez értsen?
Mint egy Y generációs HR-es...
Az USÁban a szenátorok mellett komoly szakértői háttér dolgozik, ott sem ők értenek mindenhez.
De a lényeg, a felvetésre semmi megoldást nem jelent a vázolt ötlet.
Egy kicsit balos demagóg dolog az egész.

vaffanculo 2018.03.02. 10:13:27

@felső határ nincs: nem lehetetlen, pont az folyik. Nekem kurva mindegy lenne, h baljobbszélsőközép kúrmány lenne, csak végezze jól, vagyis az ország érdekében a dolgát és ne lopjon.

Cinkes 2018.03.02. 10:17:59

@felső határ nincs: aztán meg csodálkozol miért maradsz lúzer egész életedre...

rallus 2018.03.02. 10:21:00

"És a visszaszerzett nemzeti vagyonból egy jóléti, demokratikus...."
Lenne pofád Ferenctől visszavenni a MOTIM-ot és az őszödi üdülőt?
Már úgy megszokta...

arckönyv 2018.03.02. 10:29:28

@rallus: elküldeném őt üdülni, 10-15 évre

2018.03.02. 10:34:09

Tökmindegy hány kamara van, a magyar ember korrupt és elfogadja a korrupciót. Ezért is választották újra a legkorruptabb bandát 2014-ben is. Orbán is tudja, hogy a választóknak a korrupció nem különösebben érdekes téma. Amolyan bulvárszinten habozható dolog, de amikor leadja valaki a szavazatát, akkor nem a korrupció jár a fejében.

A második kamarába majd bekerülnek a fideszesek által vezetett kamarák, kilóra megvett szakszervezetek és a Fidesz által kistafírozott egyházak. Csodás lenne. Még több here a politikában.

Egéridomár 2018.03.02. 11:06:04

@felső határ nincs: Imádom a fideszgecik egyszeűségét. De tényleg. Leírnak valamit és fogalmuk sincs mekkora marhaságot sikerül bepötyögniük.
Kíváncsi vagyok, értettél-e ebből bármit is :)

Willkommenskultur 2018.03.02. 11:08:42

Nekem epp semmi bajom a kormannyal, tolem maradhat.

Orulnek meg8 elmult8 evnek.

desw 2018.03.02. 11:26:12

"Egyértemű, hogy a magyar társadalom elutasítja a korrupció és a mutyi minden formáját . . ."

:DDDDDDD El hát! Amelyikben ő maga nincs benne, azt nagyon-nagyon elutasítja.

Bezzeg a zsebbe fizu, számla nélkül okosba', hálapénz, más összeg a szerződésben, . . .

Willkommenskultur 2018.03.02. 11:38:55

"Egyértemű, hogy a magyar társadalom elutasítja a korrupció és a mutyi minden formáját . . ."

Ja, szinte izzik a lebvego hogy a maszop-szadesz vilag elQrasat es korupciomentes vilagat ujra lassa a magyar

mu ha ha

Kivlov 2018.03.02. 11:48:16

"...rendszerváltásra van szüksége Magyarországnak."

Tetszettek volna megcsinálni '89ben...

CyberPunK 2018.03.02. 12:07:53

@Kivlov: Én akartam, de anyukám oviba vitt, nem lőni. :(

GyMasa 2018.03.02. 12:15:50

@felső határ nincs:
..A korrupciot a 12 kamaras parlament se fogja felszamolni...
A korrupciot, ugyanugy, mint barmilyen bunozest egyedul a 100% kozeli lebukasi arany, es a tett sulyahoz merten kelloen magas buntetesi tetel lenne kepes _CSOKKENTENI_.
Megszuntetni soha, semmi nem lenne kepes.
(esetleg egy ontudat, es egyeniseg nelkuli hangyaboj szeru tarsadalom, ami meg az emberi termeszettel ellentetes alapvetoen...)

metal · http://electric.blog.hu 2018.03.02. 12:19:47

Ahogy Hofi mondta, a korrupció az, amiből minket kihagynak.

Willkommenskultur 2018.03.02. 12:24:34

@GyMasa: Ahhoz h megszuntessuk tudni kene mekkora a korrupcio

A belem kirohogom mikor az elQrok beharangozzak a LopStopot, 98ban es 2002ben is ezzel kampanzoltak lattuk mi lett belole

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.03.02. 12:39:38

Olvastátok is az írásomat, vagy csak kommentelni jöttetek ide?

2018.03.02. 12:41:02

Ezt csak fizikai vagy spirituális erővel lehet megoldani, amire te fogod azonnal rávágni, hogy fasiszta megoldás. A másik út a csodavárás.

selek 2018.03.02. 12:45:22

Minden azon múlik, hogyan választjuk ki a "közös képviselő" politikust és milyen közéletet, politikai aktivitást üzemeltetünk.

0.pont: mindenki, mindig szavaz, ez az alaptétel, de ha több, mint 50% érvénytelen voksot ad, akkor minden regnáló pártot fel kell oszlatni, újra nem indulhat;

1. Szekularizáció. Csak egyetemes, emberi értékek deklarálása, 10-2 parancsolat. Csak állami egyházi ingatlan fenntartás. 10-20000 szavazónként egy nyugati és egy keleti egyházak imahelye, amelyben lehet csak hitéletet élni, meg otthon. Közterületen, politikusi megnyilatkozásban, politikai pártban nincs vallásos hit. Cölibátus miatt, így természetellenes emberi működés, ergo katolikus és bármely más hasonló, emberi természet ellen vétő vallási gyülekezet nem kaphat állami támogatást. Politikai pártnak nem lehet nyilvános vallási elköteleződése.

2. Közoktatás célja, az öntudatos, szakmai tudással rendelkező, logikus gondolkodásra képes, szavazatát leadó, számon kérő polgár. Ehhez friss, korszerű, valódi versengő, nem uram-bátyámozó, a hatalomnak nem lefekvő oktatási elit szükséges.
A magyar hazafi, aki részt vesz a közéletben, elmegy minden szavazásra, nem a média alapján, hanem a józan esze, poros/lakkos bakancsa szerint hoz döntést; ahol szavaz oda trükkök százai nélkül befizeti a rá eső adót; megtanítja a gyerekét magyarul.

3. Nem zsarolható, józan ésszel rendelkező, öntudatos politikus jelöltek, átlátható politikai, közéleti, anyagi és szakmai pálya kijelölése a politikusnak. A politikus kiválasztásakor csak a teleológiai etika, pszichológia, szociológia, az élet értékének sokszintű értékelése alapján lehet csak eljárni. Pl. aki éppen politikusnak kiesik az iskolapadból, abból csak oligarchának érdekét szolgáló báb lehet. A társadalom legfontosabb feladata a politikusi karrier be-, át- és kimenetének meghatározása az emberi életpályán belül, mert a közgazdaságtan gyakorlatilag csak rajtuk keresztül járulhat hozzá az emberi társadalom fenntartásához.
Szakmai tudás fejlesztés, szakmai pályára visszatalálás. A parlamentbe beülés az emberi szakmai karrierben csak egy intermezzó, felelősséggel, de a szakmához nyilvános visszatéréssel.

4. Megalapozott politikai, választási rendszer- Két pártERNYŐ rendszer, (csak őket tartsuk el adóforintból) NEMZETI(fontolva haladó konzervatív) és a NEMZETÉRT(innovatív haladó, liberális párt), idejüket kitöltött volt köztársasági elnökök vezetésével. Mindenki zöldpárti, szociálisan érzékeny, demokrata.

5. Átlátható politikai rendszer, átlátható kampány és pártfinanszírozás- M11 NEMZETI párt csatorna, M12 NEMZETÉRT párt csatorna, és ezen túl politikai kérdésekkel nem foglalkozó kereskedelmi csatornák és minimálisra szorított kampányktgvetés (önk. fizikai standard felületek, nincs óriás plakát, tv, rádió politikai reklám) Állampolgári alapjog az állammal való kétoldalú mobil és elektronikus kapcsolattartás, pl. sok közvetlen demokráciát SMS népszavazásokkal. Naponta 3-szor 60 perces sávban közös hírműsor szerkesztés, egyébként alaptörvény és jogszabályok szerinti működés.

6. Jutalmazással, büntetéssel erősített választási részvétel; a szavazók debilitását, szenilitását szűrő érvényességet korlátozó szavazólap; 90 % feletti titkos szavazással részvétel jelent valós véleményt, ne az oligarcha fizető által megrendelt, média érzékenyített és motivált választási eredményt

7. Unióból segített privatizáció feltárás, eu. ügyészséghez csatlakozás (ebben a nyugati cégek szerződési rendszere, azok betartása, felülvizsgálata) vagyonelkobzás, ügynök lista feltárás; a nyugatra, keletre, off-shore számlákra kiutalt pénzek hazahozatala;

8. Az uniós támogatások, pályázatok , 70-30, 90-10 között pártkifizetési rendszert zsebre segítők nyilvánosságra hozatala, elszámoltatása

9. Szakmai etikai elvek mellett dolgozó, szakmájukban képzett, megfizetett, le nem fizethető médiamunkások.(Nincs az pénz amitől korpásodhat, mert új szakma, új ország után nézhet, aki a közös ellopásában segít. ) Hogyan lehet demokrácia egy országban, ahol a közhitelességet, közbizalmat megalapozó, az uralkodó kormány tisztességét kikényszerítő, a tisztességben vetett hitet megtámasztó, független média hatalmi ágat ide süllyeszti a politikai elit ? A szabadság, tisztesség a mindennapi megélhetésen is múlik. Független, tisztességes média szolgáltatást, egységes, európai szintű médiamunkás képzést és aktuális kormányzattól független állami finanszírozást !

10. Közoktatási alaptudás a vitakultúra és az érdekérvényesítés kikövetelése, és elfogadása, kompromisszum.

11. Cég nem lehet cégnek tulajdonosa csak magánszemély, hogy ne tudjanak elbújni holmi céghálók mögé az oligarchák.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.03.02. 13:03:46

@selek: Erről szólna a kétkamarás parlament. Kontroll, és egyensúly!

rallus 2018.03.02. 13:03:49

@Hungarian Geographic: Nagyon jó elképzelés! Egy kicsit még dolgozz rajta aztán b.zd bele a szemétkosárba! Az élet kegyetlen...

GyMasa 2018.03.02. 14:01:28

@Hungarian Geographic:
...Olvastátok is az írásomat, vagy csak kommentelni jöttetek ide?...
En olvastam, de azon kivul, hogy nincs tul alaposan kidolgozva, meg nem is ertek vele egyet.
Egy ketkamaras parlament nem fogna vissza a korrupciot.

ogli dzsí 2018.03.02. 14:15:26

az elit korrupciojahoz a foldi parasztoknak semmi koze se itt, se amerikaban, se 100 eve, se 100 ev mulva

2kamaras parlamentnek meg plane nincs hozza koze

masreszt ahhoz h 2kamaras parlament legyen 2/3 kell egy olyan parlamentben ahol az elmult 30 evben mindenki korrupt volt - de nyilvan ok nagyon szeretnek mind megszuntetni a korrupciot

Azaz egy uj tavaszias receptnek azert tobb ertelme lett volna mint marhasagokrol okoskodni nyilvan vmi kozepiskolas hulyegyerek irta ha nem az meg kemenyebb

selek 2018.03.02. 15:44:57

@Gleccsertetű: Ez a tisztességes, valós demokratikus közélethez vezető út. Ez az, ami egy mostani politikusnak sem érdeke, CSAK A MIÉNK, VÁLASZTÓKÉ. HIRDESS, KÖPKÖDJ, CSAK LEGYEN VÉGE MÁR A MAI POLITIKUSI HARÁCSOLÓ HABVERÉSNEK, HAZUDOZÁSNAK. és most sem szabadna senkinek sem szavaznia 2010 előttire és egy picit közelebb lennénk a MEGHIRDETETT CÉLJAIMHOZ, AZ OPTIMUMHOZ.

ogli dzsí 2018.03.02. 15:53:33

@selek: na varj mar egy percet

senki sem megy politikusnak, azert h ne lopjon

ha nem lop akkor is azt mondjak majd hogy lopott, mert az osszesrol azt mondtak, es SOHA SENKI nem lesz halas a munkajukert - akkor meg miert ne lopna?

Meg ki a fene lenne miniszterelnok 1,5 millioert pesten egy kozepes projektmanager 10-15 emberrel ugyanannyit kleres. Kicsit kisebb felelosseggel, nyilvanossaggal.

Itt az en javaslatom: Ne lehessen megvalasztani polgarmesternek aki nem milliardos. Orszagos szerv elere akinek nincs min. 10 milliardja, es csakis tartsadalmi megbizataskent, ingyer.

Masreszt csak olyannak legyen szavazati joga aki minimum atlagber alapjan fizetett adot abban a 4 evben. a tobbinek kuss van.

Na milyen?

Gandosz 2018.03.02. 16:10:01

A kormány marad, az ellenzék viszont eltűnhetne a történelem szemétdombján, mint az SZDSZ.

desw 2018.03.02. 16:11:55

@ogli dzsí:

+1000

Most a herék megszavazzák, hogy az éppen aktuális balfaszkormány mennyit vegyen el a szorgalmasaktól. ("A demokrácia a csőcselék diktatúrája!")

Hülyemagyar 4 évente másra szavaz, és 30 éve elhiszi, hogy most aztán már végre tényleg elhozza neki valamelyik jóságos politikus a Kánaánt!

Egyéni felelőség ismeretlen a hülyemagyarnak, és bedobhatják a közösbe a szart, más majd elhordja helyettük.

. . .

Mitől kellene működnie a jelenlegi rendszernek? Kódolva van a működésképtelensége!

alfacharlybravo 2018.03.02. 16:33:01

@Hungarian Geographic: Olvasásra érdemtelen, kommentelni az itt nem divat, csak trágárkodni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.03.02. 16:48:15

Csakhogy rendszert nem fogsz tudni váltani kormányváltással egy időben.

Kétharmaddal elvileg rendszert is lehetne váltani, hiszen ez megtörtént 2010 után is. Csakhogy akkor a demokrácia eszköztárát fölhasználva egy demokráciát váltottak föl egy önkényuralommal, míg most egy diktatúrában, nem tiszta és nem szabad választásokon kellene kormányváltás után rendszert váltva újra demokráciát csinálni. De a világtörténelemben erre még nem volt példa.

desw 2018.03.02. 17:17:38

@Republic Forever!:

Az igény generálja a kínálatot! Azért vannak komcsi pártok, mert erre van igénye az álompolgároknak 30 évvel Kádár után is.

Szóval első lépésben talán az álompolgároknak kellene rendszert váltani, mert amíg a többség gondoskodó állambácsit akar, addig csak az ezt az igény kiszolgáló politikus/párt nyerhet.

selek 2018.03.02. 17:32:57

@ogli dzsí: hála nincs sehol, hanem fizetés#nyilvánosan segített, eleve 20 évre kijelölt képzés, munkakör kijelölés, tuti megélhetés, szakmához visszatérés. Rubik Ernőn kívül nem ismerek milliárdost, aki tisztességes úton gazdagodott, egyébként mit tudnak ők a többség életéről? Azt el tudom képzelni, hogy a települési polgármesterekből, azokból járásonként legyen küldve egy a parlamentbe képviselőnek és egy minden párt feletti gazdaságfejlesztő csapat felső ház méretgazdasági alapon fejlesztene, de az alsóház folyamatosan szembesítené helyi naturália mutatókkal.

desw 2018.03.02. 17:58:27

@selek:

"Rubik Ernőn kívül nem ismerek milliárdost, aki tisztességes úton gazdagodott"

pl. Gattyán György.

"egyébként mit tudnak ők a többség életéről?"

Mivel gazdagok, így bizonyították, hogy képesek fenntarthatóan és gazdaságosan menedzselni egy céget. Ez máris több, mint az egyetemről épp kizuhant hippi-gyülekezet

selek 2018.03.02. 18:32:48

@desw: Gattyán szexből, pornóból gazdagodását nem tartanám tisztességesnek, sőt büntetném; és a Bibó hippik fideszes szarjai éppen jelen példát mutatják. Szóval, börtönbe Gyurcsánnyal, Orbánnal, Gattyánnal.
.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.03.02. 18:42:12

@desw: "Szóval első lépésben talán az álompolgároknak kellene rendszert váltani..."

Én azt mondom: előbb rendszerváltás és utána kormányváltás. Fordítva nem fog menni. És nem, nem vagyok vérgőzös fotelforradalmár. Lehet ezt békés eszközökkel is véghezvinni, lévén 1989 sem forradalom volt. Ki kell követelni a rendszerváltást, jelen esetben a NER eltörlését, és utána a lefektetett új alapokon immáron szabad választásokat tartani.

desw 2018.03.02. 19:20:03

@selek:
"Gattyán szexből, pornóból gazdagodását nem tartanám tisztességesnek, sőt büntetném;"

De álszent vagy!

Komolyan érdekelne, hogy miért tartod problémásnak?

selek 2018.03.02. 19:25:52

@desw: mert nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki megélhetésért a testét bocsássa áruba ezen pedig a futtató meggazdagodik.

desw 2018.03.02. 19:29:41

@Republic Forever!:

"Én azt mondom: előbb rendszerváltás és utána kormányváltás. "

Én is ezt mondom!

De talán félreérthető voltam: én úgy gondoltam, hogy előbb az emberek fejében kell a rendszerváltás, mert amíg a többség Kádárt sírja vissza, addig nem lesz értelmesebb kormányzat sem.

"És nem, nem vagyok vérgőzös fotelforradalmár. Lehet ezt békés eszközökkel is véghezvinni, lévén 1989 sem forradalom volt. Ki kell követelni a rendszerváltást, jelen esetben a NER eltörlését, és utána a lefektetett új alapokon immáron szabad választásokat tartani. "

Mindig megkérdezem a forradalmast játszóktól, hogy "Oké, de ki lesz az ellenség?" A nép fellázad saját maga ellen? Merthogy a politikus csak a tünete a problémának, az oka maga a segghülye, kádár-romantikás nép!

desw 2018.03.02. 19:41:12

@selek:

Hülyeséget beszélsz, de ne zavarjon!

Nem futtató Gattyán, csak a technikai feltételeket teremti meg erre százalékos jutalékért cserébe. És mivel kb 3,5 milliárd embernek van nethozzáférése a világban, és tízmilliók használják a szolgáltatását, így a sok kicsi sokra megy.

És mint Gattyán példájából látható, pont az informatika lehetne ennek a szerencsétlen kis nyomorult Magyarországnak a kiugrási lehetősége. Persze ehhez értelmes polgárok kellenének . . .

desw 2018.03.02. 19:49:01

@selek:

"mert nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki megélhetésért a testét bocsássa áruba "

Tarts erről kiselőadást mondjuk Vietnámban vagy Kambodzsában, ahol a kérdés az, hogy éhenhal vagy webcam szexel.

Lemon_juice 2018.03.02. 19:50:57

A magyar politikus azért korrupt mert megengedi a rendszer. Ha kimegy Angliába élni, dolgozni akkor nem korrupt mert az a rendszer nem engedi (olyan mértékben mint nálunk). Ezért kell a rendszerváltás. A kétkamarás parlament ehhez nélkülözhetetlen, de nem elég. Az kellene, hogy a külön szisztéma szerint történjen a parlamenti -alsó ház képviselői választás és a felső házi választás. Az alsóház csak végrehajtói hatalommal rendelkezhetne. Azon versenghetnének csak az ott ülő pártpolitikusok, hogy ki mennyit tesz az országért. Erről nyilvános felsőházi értékelés készülhetne négy évenként. Projekt szemléletű kormányzást kellene bevezetni: választások után a kormány vállalásokat tenne, pl. mennyi utat épít, mennyi intézményt újit fel, mennyire csökkenti a szegénységet, munkanélküliséget, stb. , mindegyikere projektet nyitnának. A kormányciklus végén a felsőház készítene egy független értékelést és a lakosság elé terjesztené, mi valósult meg, hogyan , milyen eredmények születtek, mi nem valósult meg, miért nem valósult meg. Mennyivel más politikai légkör lenne , nem ? Ezen felül a kétkamarás parlament segítségével megvalósítható lenne, hogy a kormány nem alkot törvényeket, csak javasatot tesz a felsőháznak. Ott független képviselők, jogászok, gazdasági szakemberek ülhetnének csak, akiket objektív elbírálású (alkalmassági alapon) pályázat útján vennének fel alsóházi ciklusokat átívelő ciklusba. Így még ha kétharmada lenne az alsóházban valamelyik pártnak, akkor sem tudná borítani a rendszer működését.
Ezen felül a független intézmények vezetőit (MNB, kincstár, NAV, Számvevőszék, Médiahatóság, stb.) szintén a felsőház nevezné ki objektív pályázat útján. Így a haverok nem tudnák betölteni a kulcsfontosságú intézmények vezető pozícióit.
Ezzel megvalósítható lenne a hatalmi ágak szétválasztása:

- alsóházban a kormány végrehajt
- felsőház törvényeket alkot
- bíróság jogot értelmez és szolgáltat

Ez több száz éve működik az angolszász demokráciákban. Nálunk még soha nem működött. Pedig ezt kellene megvalósítani, mert ez szolgálná az ország fejlődését.
A feudális haveri rendszer az ország pusztulásához vezetett a történelmünk során sokszor. Azért lett Tanácsköztársaság és annyi kommunista az országban, mert elviselhetetlen volt a feudális hűbérúri réteg harácsolása és a munkásosztály nyomora közötti szakadék. Ez aztán felkeléshez vezetett ami rengeteg magyar életébe került, népességvesztés, Trianon, területvesztés.
Nem kéne ebből tanulni ? A feudális rendszer nem az ország érdekét szolgálja. Miért jó nekünk ha egy szűk réteg nagyon gazdag ? Nézzük meg Ausztriát, Svédországot. Erős, tehetős középosztály, alacsony szegénység, jóléti élhető állam , erős kiegyenlítő rendszer működik mindkét országban.
Nem ezt kellene célul kitűzni ? Azon kellene a kormányoknak dolgozni, hogyan szélesítse ki a jólétet minden állampolgár számára.
Ha ki tudnánk alakítani egy olyan jól szervezett politkiai felépítményt, ami kétharmad álló, korrupció álló, diktatúra álló, akár több száz éven át, akkkor elindulhatna az ország a felzárkózás útján. A felsőházi elszámoltatás biztosíthatná, hogy arra törekedjen a kormány, hogy a rendelkezésére álló erőforrásokból minél többet hozzon ki az ország javára. Ha nem , ott a felsőházi tükör és bukhat, átveheti a helyét egy igéretesebb társaság. Igy nem kellene rettegnie az állapolgárnak, hogy jön valamilyen párt, alakul egy kormány aztán elkezd valami teljesen mást csinálni, mint amit igért. A felsőház tudná garantálni, hogy akkor lapátra kerülnek. Ezért lenne fontos a projekt szemléletű kormányzás bevezetése.
Sok-sok pénz kellen költeni egy átfogó országos projekt kezelő kormányzati szoftver létrehozására. Ebbe minden település beírhatná az igényét beárazva. Utak felújítása, csatornázás, iskolák , kórházak, intézmények felújítása, közlekedés fejlesztése stb, stb. mindent ami a környezetükben igény. Állítom akár harmincévre elegendő költségvetést össze lehetne írni országosan. Nahát ebből vállalhatnának a kormányok teendőket. Aztán a választók majd megkérdezhetik, miért épül annyi stadion amikor nincs elég működő CT. Elég hamar kibukna ha valamelyik kormány rossz irányba menne. Illetve megválasztanák e egyáltalán ha a választások előtti vállalásaikban az lenne, hogy 15 stadion építenek ebből egyet Horvátországban egyet pedig Szlovákiában , meg Iránban vesznek majd ingatlant, Tadzsikisztánban pedig Magyar kereskedőházat üzemeltetnek adófizetői pénzen.

desw 2018.03.02. 20:02:53

@Lemon_juice:

A gond ott van, hogy nemcsak az éppen aktuális kormány lop, hanem az önkormányzatnál is az utolsó kis ügyintézócske is a maga módján, aztán kb mindegyik álompolgár, . . .

Sajnos ehhez kamarás izék meg kormányváltás nem elég, a népet kellene leváltani!

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.03.02. 20:06:58

@desw: Tudom, hogy te is így gondolod. Bocs, ha úgy tűnt, vitába akarod szállni veled.

selek 2018.03.02. 20:21:43

@desw: Kurva legyen az anyja a globális pénzvilágnak.

Brix 2018.03.02. 20:58:42

@desw: Az azért sokat segítene , ha a közösségi és EU források erősebb társadalmi kontrollt kapnának. Korlátozni kellene a politikai vezetők és családtagjaik vagyonosodását, amit összeférhetetlenségi törvényekkel lehetne elérni. Növelni kellene a transzparenciáét: a családtagoknak is el kellene számolni a vagyonosodásukról
Etikai -erkölcsi kódexet kellene megalkotni , amihez a politikusok tarthatnák magukat, vagyis: aki politikusként "helikopterezik" miközben a lakosság túlnyomó többsége csak vegetál, az mondjon le!
Lehetne csökkenteni a korrupciót, de ehhez nincs meg a kormányzó pártokban a politikai akarat, mert azok tagjai is jórészt korrupció-gyanús ügyletekből gazdagodtak meg... Ha majd a köznép látja a "plebejus "politikát , akkor az általános szemlélet is változni fog, a korrupció kérdésében...

selek 2018.03.02. 21:12:44

@Medgar: Létezik a pszichotrop anyagok károkozási sorrendja és a magyar tömény több kárt okoz, mint egy füves cigi. Mindent károkozása mértékében adóztatni, ezeket csak kockázdában árulni csakis bankkártyára. Hamar összekötnénk az eü költséget a károkozással.

desw 2018.03.03. 04:56:18

@Brix:

"Lehetne csökkenteni a korrupciót, de ehhez nincs meg a kormányzó pártokban a politikai akarat, mert azok tagjai is jórészt korrupció-gyanús ügyletekből gazdagodtak meg... "

Az egérre bíznád az egérfogó feltalálását?

Ezért mondom inkább azt, hogy csak milliárdos lehessen politikus. Egyrészt ő már bizonyított (jól menedzsel egy vállalkozást), másrészt meghozhat ilyen törvényeket.

"Ha majd a köznép látja a "plebejus "politikát , akkor az általános szemlélet is változni fog, a korrupció kérdésében... "

Kádár alatt mi volt a mondás? Az államtól lopni nem szégyen vagy mi.

A fekete foglalkoztatás, a számla nélkül okosba', az áfa-csalás, kamurokik, korkedvezményes nyuggerek, állami seggmeresztők, . . . százszor több kárt okoz, mint a politikusok

desw 2018.03.03. 09:26:32

@Hungarian Geographic:

Basssz, lebuktam! Nem én vagyok.

Miért jó az, ha olyan emberre, egy csóróra bízod egy ország irányítását, aki még a saját életét sem volt képes jól menedzselni?

GyMasa 2018.03.05. 09:18:24

@Republic Forever!:
...1989 sem forradalom volt. ..
Pedig, lehet, hogy jobban jartunk volna vele...

GyMasa 2018.03.05. 09:27:08

@desw:
...a népet kellene leváltani!...
Nem.
A lebukas eselyet kell 100% kozelebe emelni, megfeleloen elrettento buntetesi tetelekkel.
süti beállítások módosítása