Flag Counter
Panamaváros, Közép-Amerika kapuja
2015. április 13. írta: Hungarian Geographic

Panamaváros, Közép-Amerika kapuja

Közép-Amerika meghódítására Panamavároson keresztül vezetett az utam. A spanyolok, az Inkák leigázására használták ezt a Csendes-óceán partján 1516-ban alapított központjukat. A sikeres hódításokat követően az új gyarmatokról ezen a városon keresztül áramlott a rengeteg kincs Európába. Ez azt jelenti, hogy itt közel fél évezredes múltra tekint vissza a hihetetlen vagyon és jólét megléte, a gyors meggazdagodás lehetősége. A spanyol gyarmatbirodalom szétesését követően sem állt meg a gyarapodás, mert az, a világ egyik legnagyobb mérnöki alkotásának - a Panama-csatorna átadásával, a mai napig is tart. hgp1.jpg

Az extraprofit nem csak eltünteti a kulturális különbségeket, hanem azokat felül is írja, mert a vagyonosodás az egyetlen egy cél, ami a világ minden pontjáról idevonza a szerencsevadászokat. Miután a mai világban biztos jogi, politikai és gazdasági alapokon kell, hogy nyugodjon egy ilyen nagy volumenű vállalkozás, nem egyszerűen kozmopolita városként kell, hogy funkcionáljon egy ilyen központ, hanem legalább “béta-” vagy közismertebben “világvárosként” is, mint ahogy erről Saskia Sassen szociológus írt 1991-es munkájában. Közép-Amerikában összesen 3 ilyen világváros van - Budapest a legutóbbi tanulmány szerint sem felel meg ennek a szintnek. Ezt azért szükséges hangsúlyoznom, hogy megértsétek, hogy valószínüleg átlagemberként nem tudjátok felfogni azt a dinamikus fejlődést, azt a hatalmas és sikeres bummot, ami Panama Cityben jelenleg is zajlik. hgp5.jpg
Az egyik legjobb és legszemléletesebb példa erre a töretlen és dinamikus innovációra a modern városrész rohamos fejlődése, ahol mára égig érő felhőkarcolók tömegei ostromolják az eget. Amikor a városban jártam a meglévő toronyépületek mellett 164(!) toronyház épült, ebből mára 127 készen áll, míg 110 project kivitelezés alatt van. Miközben Magyarország sem most, sem a következő években/évtizedekben sem lesz azon a szinten, hogy egyetlen egy felhőkarcolót felépítsen! hgp6.jpg
A San Blas paradicsomi szigeteit elhagyva, egy érintetlen mangrove-erdőt átszelő folyón sikerült kicsiny motorcsónakunkkal hivatalosan is Közép-Amerikába jutnunk. A jó órányi gyönyörű hajókázás után terepjáróba szálltunk és megcéloztuk a fővárost, aminek a skyline-ja a szinte érintetlen trópusi dzsungelből valótlanszerűen emelkedett ki a horizontból.
Iszonyatosan meleg volt, hétágra tűzött a nap, ennek ellenére engem sokszor még mindig a hideg rázott, a kellemetlen tengeribetegségem következményeként. Két hostelbe is elvittek minket, ahova mindenkit kiszórtak, egyedül nekem nem jutott hely. Nem is bántam, mert nem éreztem magam olyan állapotban, hogy bárkit is szórakoztatni tudnék. Meg aztán, ha őszinte akarok lenni, egy kis egyedüllétre vágytam, hogy rendbe szedjem magamat.
Szerencsére tudtam zsákmányolni egy Rough Guide útikönyvet, ami messze veri a Lonely Planet divatos műmájerkodását, így azt követve a modern és óváros között találtam rá egy régi spaniárd épületben egy évtizedek óta fel nem újított, de mégis hangulatos szállásra alig 8 dollárért. A bejárati ajtón dörömbölve egy fiatal lány nyitott ajtót a kezében egy óriási revolverrel. hgp7.jpg
A szállásra vezető útamon, a tikkasztó hőségben az utolsó métereket alig bírtam megtenni, mert megint elkapott az általános gyengeség, izzadtam és fáztam, és ahelyett, hogy jobban lettem volna, olyan érzésem lett, mintha a fejemben egy tégla lenne, szinte éreztem annak mind a 8 sarkát, ahogy nyomja az agyamat és az összes létező eret, ami a fejemben fut. Egy hete nem tudtam pihenni rendesen, ezért nem tudtam sem én, sem a testem megfelelő és helyes döntés hozni erre az új, de egyértelműen rosszabb állapotra. Egyfajta pánik lett úrrá rajtam, ami a fejemben lévő „téglával” együtt már szinte halálfélelmet is kiváltott. Ebben annyi volt a jó, hogy meg sem ijedtem, meg sem lepődtem, amikor a törékeny recepciós kislányt megláttam azzal a hatalmas revolverrel a szállásra belépve, mert egyetlen egy dolog járt a fejemben: zuhany és alvás. 
Miután a remekül működő 3 órás gyógyalvás most is bejött, visszamentem körbenézni a modern negyedbe. A felhőkarcolókkal, többemeletes plázákkal, óriáskaszinókkal, amerikai gyorséttermekkel és azok klónjaival találtam magam szemben amerre csak néztem a lüktető városi forgalomban. Miután az Elveszett Város-túrán eláztattam a fényképezőgépem, egy kicsit bevásárlóturistáskodtam is mielőtt a szállásomra visszasétáltam volna.
Sötétedés után a fényárból visszatérve erre a városrészre már nem volt jellemző az a biztonság és bizalom, ami alig 2 kilométernyivel arrébb természetesnek tünt a központban. Minden bolt, ami még nyitva volt vastag fémráccsal volt elzárva a külvilágtól, ahol csak egy kicsiny ablakon keresztül lehetett az üzletet lebonyolítani, miközben jól láthatóan legalább egy sörétes puska volt az eladók mögé támasztva. A szállásomtól alig egy tömbnyire lévő gyorsétterem volt talán a legfurcsább válasza a közelben lévő luxus csillogásával szemben: itt, egy zsilipszerűen kialakított kettős vasajtón áthaladva, fegyveres őr engedte be és ki a vendégeket.
Az utcákra hamarosan körömsötétség szállt le, csak ott volt világítás, ahol még nyitva voltak a kicsiny üzletek. Érdekes és félelmet keltő volt ez a kettősség, de azért joggal gondolhattam, hogy amíg visszatér az erőm, addig csak kihúzom itt, ezt a pár napot. Egy internetkávézó is nyitva volt szinte a szomszédban a szállás melletti kicsiny park túloldalán. Több mint egy hete nem olvastam friss híreket, emaileket, üzeneteket úgyhogy ennek nagyon megörültem.
Az örömöm csak addig tartott, amíg az egyik volt útitársnőm első üzenetét meg nem nyitottam. „Ez most nem vicc. Eltűnt a laptopom, remélem boldog vagy vele!” Aztaaa! Azon a napon, amikor kihajóztam Cartagénából ellopták a kislány laptopját, aki azt hitte, hogy én voltam. Ez mekkora szívás! Ezt már sohasem tudom kimagyarázni. Annyi jó volt ebben a rossz hírben, hogy most végre nem a tengeribetegségtől futott ki az erő a végtagjaimból.
Ha magyarázkodom az a baj, ha nem akkor meg az. Láttam, hogy írt még később is, de inkább másfele próbáltam kalandozni az éterben. A végén egy jó óra elteltével csak vettem a bátorságom és kinyitottam a másnapi üzenetét is. A fejemet és a nyakamat behúzva, fél szememet behunyva kezdtem olvasni, hátha a virtuális térből a monitoron keresztül egy sárkány formájában fog belém marni vagy legalább tüzet okádni rám. Elolvastam egyszer, majd még egyszer, majd még egyszer az üzenetét. Hihetetlen! Hátradőltem a székben, a plafont bámultam percekig majd még egyszer elolvastam a bocsánatkérését. Ilyen nincs! Ilyen egyszerűen nincs! De mégis van, hisz már annyiszor elolvastam újra, és újra. A fejemben lévő téglát óriási csapás érte, éreztem, hogy bár még nem porladt el, de miután megroggyant már nem képes olyan halálosan nyomni, mint az elmúlt órákban. Valaki másnap, az ellopott laptopot visszavitte…
Következő nap reggelén az Óváros felé vettem az irányt az óceán melletti sétányon bandukolva. Iszonyatosan le volt lakva és rendezetlen volt amerre csak a szemem ellátott. Szűk semmibe vezető sikátorok, kiégett épületek, amik nem csak a koromtól, hanem az óceán által táplált penésztől is megvannak feketedve. Semmilyen kínai üzletek tömkelege és mélyszegénység mindenfele. hgp3.jpghgp4.jpghgp2.jpghgp.jpg
Betértem egy átlagos templomba, ami a lepusztúlt kerület közepén egy környezetidegen, szépen és takarosan rendben tartott kicsiny park végében állt. Miután sem lángnyelvek nem csaptak fel, de még az oltáron lévő kereszt sem fordult meg miután beléptem Isten házában, kényelmesen átvettem azt a nyugodt és áhítattal teljes közeget, amit a hely sugárzott. Bár nem vagyok gyakorló katolikus, azért szoktam néha imádkozni, mert hiszek az ima erejében, csak úgy, ahogy az összes tanuló vizsga és dolgozatok előtti órákban. Így ez most egy remek alkalom, egy remek helyen, hogy „csak úgy” köszönetet mondjak tegnap esti csodáért és egyáltalán minden sok szépért, amit eddig kaptam az elmúlt hetekben ezen a Latin-amerikai utamon.
Az oltárt jártam körül az üresen is csodálatos templomban, amikor szinte a semmiből egy addig észre nem vett nyitott koporsóra lettem figyelmes. Félszegen odamentem, ahol egy alig 16-17 éves feka srác rezzenéstelen arcát világította meg a színes ólomblakokon átszűrődő napsugár. Szürreális és bizarr látvány volt, ahogy a halott fekete fiú arcán színes árnyék táncolt.
Némán és rezzenéstelenül álltam, amikor meghalottam a templom végéből kiszűrődő halk sírdogálást. Amikor körbenéztem láttam, hogy a hátsó padsorokban egy fekete asszony tenyerébe temeti arcát, könnyeit és fájdalmát. Szívszorító volt azzal tudatosúlni, hogy egy édesanyának a szülésnél is lehet nagyobb fájdalma. Milyen és mennyire morbid, hogy előbb még az életet akartam ünnepelni, miközben nem vettem észre, hogy a halál vesz körbe.
Nagyot nyeltem, még nagyobbat sóhajtottam, majd jobbnak láttam az imát máskorra halasztanom. Amíg kiosontam a templomból, többször is bevillant a fejemben: „Legyen meg a Te akaratod!...” „Legyen meg a Te akaratod!...” hgp8.jpg
Jobban, de mégsem éreztem még igazán jól magam ahhoz, hogy élvezni tudjam az itt létet. Maradni nem akartam, mert egyszerűen nem Panamavárosra volt jelenlegi lelakott állapotomban szükségem, (ha valaki tudja, hogy a „tégla a fejben” velejárója-e a tengeri betegségnek - vagy mi lehet az? Annak szívesen várom a visszajelzését) menni nem akartam semmilyen egzotikus tengerpartra, mert ahhoz még gyenge voltam, hogy ott is teljes gőzzel belevessem magam az élvezetek habzsolásába. hgp9.jpg
Úgyhogy azt találtam ki, hogy miután Közép-Amerikát cikk-cakkban érdemes bejárni a körutazás (nyugati parton fel, keletin le vagy vica versa) helyett, 2-3 nap alatt egyhuzamban felbuszozok a legészakabbi részre, amit megcélzok magamnak, mint az utam legészakibb pontja, ahonnan majd ezután lecsordogálok délnek. Így a remélhetőleg és érezhetőleg 2-3 extra nap 1. a gyógyulásomra is jó hatással lesz, 2. rákényszerítem magamat, hogy meghúzzak egy vonalat, amit nem tudok túllépni - így tervezhetővé válik az utam 3. Az egész kontinenst átszelő Panamericana útjának legizgalmasabb szakaszát egyben, sűrítve kaphatom meg egy remélhetőleg kényelmes busz, kényelmes ülésében belesüppedve, hogy a visszafele vezető utat annál több kalanddal bevállalva és tele motivációval tegyem meg a 300 vulkán által szegélyezett szakaszon.
A harmadik napomon a buszpályaudvaron kora délelőtt sikerült megvennem másnapra, a három napig tartó utazásom viszonylag olcsó buszjegyét. Ezen az ár és az indulás időpontja mellett diszkréten csak ennyi állt apró betűvel: Panama City – Mexico City...

(folyt.köv.)

Ide nem tudom, hogy mit kellene írnom azért, hogy a Facebookon is kövessétek a Hungarian Geographic oldalát, vagy legalább az eddigi jegyzeteimre is rákattintsatok itt, a blogomon. De! Amíg kitalálom, addig bátran lepjetek meg ha tetszett az írásom, és szerezzetek nekem egy perc örömöt, azzal, hogy követtek a Facebookon és beleolvastok a többi írásomba is

A bejegyzés trackback címe:

https://hungariangeographic.blog.hu/api/trackback/id/tr147361490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kaksi Kapitány 2015.04.14. 19:37:43

Én úgy tudtam Magyarországon - Párizshoz hasonlóan - tilos felhőkarcolókat építeni a belvárosban. Talán ez az oka annak hogy ezért nem lehet találkozni városképet csúfító monstrumokkal?

molnibalage 2015.04.14. 21:47:43

A felhőkarcoló építés nem a jólét egyetlen mércéje...
Inkább ezt ajánlom...
raerunk.blogrepublik.eu/2015/04/08/panamajack-latin-ritmusok-2-resz-panama/

hami · http://toriblog.blog.hu 2015.04.14. 22:13:03

Ez az "inkak leigazasara hasznaltak", meg "innen aramlott Europaba" ebben a formaban nem igaz. Az inkak leigazasara maximum Limat hasznaltak, mint kikoto pedig a Fulop szigetek fele vezeto tengeri utvonal elereseben volt szerepe ugyanis a Csendes ocean partjan van.

swfla 2015.04.15. 03:09:09

@Kaksi Kapitány: ahogy mondod, ez az EGYETLEN oka, amiert Magyarorszagon nincs egyetlen Burj Khalifa kaliberu epulet se. Koszi, sikerult megnevettetned! :-)