Flag Counter
Elindult az utazás, csak erre vártam. Egy magyar szurkoló második napja Franciaországban
2016. június 13. írta: Hungarian Geographic

Elindult az utazás, csak erre vártam. Egy magyar szurkoló második napja Franciaországban

"A Vézère-völgyi festett barlangok elnevezés mintegy 147 menedéket, 25 festett barlangot és számtalan egyéb leletet (szobrokat, használati tárgyakat) magába foglaló őskori emlékegyüttesre utal, amely a Vézère folyó Les Eyzies-de-Tayac és Montignac közötti szakaszán található, Dordogne megyében, Franciaországban. Tizenöt emléket a Világörökség részeként jegyeznek, ami egy ilyen kicsiny területen a világon egyedülálló.”
Ennek megtekintése rohanva napokig, kényelmesen minimum két, de inkább három hétig tartana, nekem meg egy napom volt erre. Engem specc a Templomos Lovagok egyik legjelentősebb központja is érdekelt ami nem szerepel ezen az illusztris listán, meg aztán sosem szabad megfeledkezni arról, hogy: ember tervez, Isten végez.
d25.jpg

Szombaton este 10 után értem a minden településtől távoli szállásomra, ami egy teljesen fel- és átalakított pajta volt ahol megtartottak minden régit amit lehetett. Nekem főleg a gerendák jöttek be és a régi bútorok, minden más meg modern jelleget öltött. Az angol-ruszki meccs végét egy remek bordóival kettesben tekintettem meg. Érkezésemet követően kore este szinte végig felhős volt az ég, de estére semmi nem zavarta a csak a Hold által fényszennyezett völgyben csillagok millióinak tündöklését. A Göncölszekér pont a kicsiny tornácom felett uralta az eget, néhány távoli repülőgépen túl szerintem még egy műhold visszatükröző fényét is láttam.
Reggel terveim szerint lovaglással indítottam volna a napom, de miután rajtam kivül más érdeklödő nem volt, nem nyitották ki az istállót a szomszéd tanyán.
Reggelinek ötféle házikészítésű lekvárt, friss tejet, és tejfölt kaptam egy csomó minden más mellett. Már el is felejtettem, hogy ilyen íze is lehet valaminek, ami természetes. Szerintem tejfölt vagy 20 éve nem ettem, mert leszoktattak róla a multik, de ami tegnap az asztalomra került az bizony könyfakasztóan csodálatos volt.
Első utam Montignacba vezetett, amit egy jelentéktelen városkának képzeltem, ami a szomszédos Lascaux-barlang látogatóiból élősködik. Bevallom őszintén: tévedtem. Aminek nagyon örültem, mert minden pontosan fordítva volt, mint ahogy a minimális tervezésem közben megálmodtam. A középkorból fennmaradt kicsiny sikátorok, a települést átszelő Vézère-folyó, gyönyörű épületek annak partján és a történelmi központban és a mindíg mindenkinek köszönő emberek csodálatos meglepetésként indították a napomat.
d231.jpg
d232.jpg
d233.jpg
d234.jpg
d246.jpg
1940 szeptemberében négy gyerek véletlenül lelt rá a Lascaux-barlang bejáratára amit a legenda szerint egymásnak megesküdve örökre titokban akartak tartani. Az esküjüket 3 napig tartották meg, aminek hála felfedezésre került a darabszám és a műalkotások értéke szerint a világ egyik legjelentősebb őskori festett barlangja.
Úgyhogy jó dolgomban azt vettem a fejembe, hogy felkeresem ennek a négy remek srácnak az egykori lakhelyét, ha már szereztem egy olyan térképet amin be voltak jelölve azok. Hármat meg is találtam, szerintem ennél jobb ráhangolás nem is lehett volna hogy következő lépésként a Világörökség részét képező Cro-magnoni ember által telefestett barlangot vegyem célba.
d249.jpg
A negyven perces idegenvezetés alatt nem lehet fényképezni, de őszintén én azt sosem bánom, mert egyszerűen hadilábon állok a fotózással, meg aztán nem csak az érdekes idegenvezetés hanem a barlangrajzok is elég programot nyújtottak akattogtatással szemben.
d248.jpg
Valami oknál fogva letértem az ösvényről és az egyébként átlagos erdőcskében járva találkoztam egy táblával ami egy Neandervülgyi leletre hívta fel alig 10 percnyire a turista figyelmét. A Cro-magnoni és a Neandervölgyi-ember is otthonának mondta volna ezt a dimbes-dombos vidéket több tízezer éven keresztül?!? Ugyan már! Pedig nagyon úgy tünik.
d251.jpg
Családi vállalkozásként üzemel az a kicsiny múzeum a semmi közepén, ami egy alig hatvan éve felfedezett neandervölgyi ember és egy medve közös sírja mellé épült - annak minden előnyével, és minden hátrányával.
Miután a “mama” leugrott a városban nincs ki aki adna jegyet. Sebaj. Addig a “papa” csinál nekem egy adag sültkrumplit. Amikor a “mama” visszatért kiderül, hogy nem beszélek franciául, így szerezni kell valakit, aki elidegenvezet angolul. Nem ment, hanem rohant az a átkozott idő. Fentebb már említettem, hogy egymás hegyén hátán várnak a Világörögségek, időm alig, én meg sültkrumplizok és nézek ki a fejemből egy jellegtelen, szegényes és rozoga bodé mellől egy félig erdős, félig mezőgazdasági terület kellős közepén.
d22.jpg
Közel egy órával az érkezésem után elkezdtem türelmetlenkedni, vagyis inkább be-be villant, hogy: namostmáraztánténylegtörténjenvalamimertkülönbennemtudommitcsinálok. De szinte ugyanabban a pillanatban az is bevillant: Nyugalom! Jó lesz ez! Ugyhogy maradtam, és csak vártam, és csak vártam...
Egy szakadt kis francia autó száguldott a tisztáson, majd teljes gázzal leparkolt a tisztáson álló egyetlen egy fa páros közé. Ami közé én nem mertem volna lassan és óvatosan beállni. Gondoltam vagy autóversenyző, vagy nő a vezető. Szerencsémre az utobbi volt.
Az alig húszéves idegenvezetőm egy igazi energiabomba volt, akinek ez egy a sok mellékállása közül. De érződött hogy szereti amit csinál, és bár én egy 10-15 perces programnak gondoltam az egészet, mert ugyan mit lehet egy feltárt sírnál ennél többet csinálni? A nap folyamán másodjára is tévedtem, méghozzá ezuttal még nagyobbat mint Montignac esetében.
Az első 10-15 percben rengeteg kérdést, misztériumot felvető elgondolkodtató tényhalmazzal ismerkedtem csodálatos idegenvezetőmnek hála a térség és a Nenadervölgyi ember, a vele megtalált medve kapcsolatáról. Az angolja hiányos volt, de a lendülete és a pozitív energiája mindig túllendítette a holtpontokon, ha meg nem boldogult, akkor egyszerűen franciául folytatta, ami engem egyáltalán nem zavart mert ahogy a spanyol nyelv a szenvedélyé, úgy a francia a szerelem nyelve.
d252.jpg
Persze, hogy szerelmes lettem. Egy negyed óra után inkább neveztem volna randinak a helyzetet mint túristáskodásnak. És ő csak beszélt, csak beszélt, csak beszélt.
Simán elrepült 1.5 óra az alig futballpályányi területen de egy szót sem ejtett arról, hogy: “belső átalakuláson megyek/mentem keresztül..., a jóga matracom... öntudatos nőként a karrierem számomra azt jelenti hogy... a Facebook számomra nem fontos... egészséges életmódot folytatok… az eddigi kapcsolataim… ezzel a tetoválásommal azt szeretném kifejezni, hogy… a zene számomra… különleges élményeket gyűjtök… nem érdekel a politika… az álmaim… a terveim… minek főzni egy sikeres nőnek…. megtaláltam önmagam… a foci nem érdekel… a nőies vonalaim megtartás érdekében fitnesz terembe járok… számomra a vásárlás egyfajta önkifejezés…” meg hasonló modern agyatlanságokat így egyértelműen kijelenthetem hogy ez volt életem legjobb “legelső és egyben legutolsó” randija. Főleg amikor nem csak választ, hanem bizonyítékot kaptam arról, amit már a Ponyvaregény óta tudunk, hogy egy nőnek mit keres a nyelvében piercing…
Miután az életem filmje nem egy hollywoodi love story, inkább mondanám egy magyar társadalmi drámának, hiába lett összetörve a szívecském mennem kellett. Ha már annyi lett néhány betervezett Világörökségnek, a Templomos Lovagokról már nem voltam hajlandó lemondani. A bérelt kocsimig visszaszökdécselve, abba bepattanva célba vettem Sergeac kicsiny faluját, ami 85.000 éve a Neandervölgyi ember, majd 37.000 éve a Cro-magnoni ember otthona volt. Majd egy nagyot ugorva az időben a gallok idején, és a római koron át a Templomos Lovagoknak volt nemcsak a hely hanem egy regionális központja a XIII. századtól. A Templomosok szinte minden épületet erődítménnyé alakítottak át olyan helyi és idegenföldről érkezett mesterek segítségével, akik adómentesség és letelepülésért cserébe egyedülállóan magas művészi szinten díszítették azokat a funkciójukat maximálva, így azok a Templomosokat követő évszázadokban a történelem legkegyetlenebb viharjaiban, vallási, népi és nemzeti háborúiban fennmaradtak az utókor számára.
d26_1.jpg
d218_1.jpg
d217_1.jpg
d224.jpg
d225.jpg
d29_1.jpg
d28_1.jpg
d230.jpg
Ez a varázslatos, történelmi emlékekben hihetelenül gazdag falu ma teljes védelmet élvez, aminek következtében nem hogy ajándékboltok, de még kereskedelmi tevékenységet folytató üzletek sem találhatóak ezen a történelmi településen. Sergeac 2012-ben újból a világ érdeklődésének központjába került amikor egy amerikai régészcsapat a falu mögötti Castel-Merle részen megtalált egy 37.000 éves faragott kőtömböt, ami Európa és nagy valószínűség szerint a világ legrégebbi ember alkotta műtárgya.
d212.jpg
Nem meglepő módon az egyébként alig néhány házból álló faluban is egyedüli turista voltam ahonnan továbbsétáltam az alig 10 percnyire lévő Castel-Merle régészeti lelőhelyre, ami még közel 150 év ásatás után is tartogat feltáratlan csodákat. A nap utolsó túráját egy francia apukával és annak tinédzser fiával osztottam meg. Indulásként kipróbáltunk egy ősi fegyvert amivel vadásztak az ősidőkben. Ez egyfajta mechanikus parittya és dárda keveréke volt amivel tízszeres erőt, tízszer pontosabban, és legalább háromszor messzebbre lehetett célozni. A kb 20 méterre lévő őz bábuja volt a célpont. Három lehetőségünk volt, ők ketten alig néhány métert tévedtek, aztán jöttem én. Az első próbálkozásom alkalmával majdnem sikerült a saját lábamba állítani a dárdát, második alkalommal viszont megadtam a kegyelem döfést szegény Bambi bábujának amit “óriási” tapsvihar és ujjongás követett a francia apuka, annak fia, és a részmunkaidős régésztől - aki az idegenvezetőnk volt.
d214.jpg
Volt néhány ősi faragvány, a lelőhelyek, a barlangok és a környezet is rengeteg érdekessége szolgált, de amitől leesett az állam, az az volt, ha megbolygatják a régészek ezeket a lelőhelyeket, milyen gyorsan és mi módon veszi át a természet az ősi barlangrajzok helyét.
d211.jpg
d215_1.jpg
d216_1.jpg
Innentől meg kellett szaporázni a lépteimet, mert megakartam látogatni a Périgueux-Agen közötti vasútvonal építése közben, 1868-ban megtalált barlangot, ahol 3 nagyon jó és kettő kevésbé beazonsítható állapotban megtalált csontvázat fedeztek fel a munkások. Ez a lelet volt az első egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a mai embernek az első és legközelebbi értelmes rokona a Cro-magnoni ember volt. Ez a helyszín érthető okokból szintén a Világörökség része
d221.jpg
d222.jpg
Les-Eyzies-de-Tayac-Sireuil városában bárcsak annyi hetet tölthettem volna, mint ahány órát sikerült csak. De úgy érzem, hogy fogok még erre járni.
Majd célba vettem esti szállásomat, az alig hatvan kilométerre lévő Bergeracot a szinte teljesen kihalt, de annál gyönyörűbb Vézére folyó völgyén végigszaladó úton, kényelmesen kocsikázva néha-néha megállva, hogy néhány képet lőjek ha éppen ahhoz volt kedvem.
d229.jpg
d210_1.jpg
d219.jpg
d220.jpg
d25.jpg
Bergerac városa, az önirónia melegágya így elsőre nem tűnik ismerősnek? Sebaj. Hadd segítsek egy kicsit: Cyrano de Bergerac Edmont Rostand drámájában. Így már kezd derengeni ez a név? Ha nem, akkor hadd folytassam néhány örök idézettel a nagy orrú kardforgatótól és annak be nem teljesült szerelmétől Roxannetól:
„Csak egyet szerettem egész életemben, s kétszer vesztettem el!”
“Mondhatta volna szebben, kis lovag,...”
“Mert magamat kigúnyolom, ha kell. De hogy más mondja, azt nem tűröm el!”
Ha te is várod az Európa-bajnokságon a magyar csapat játékát és tetszett az írásom, kedveld és oszd meg barátaiddal és csatlakozz a Hungarian Geographic Facebook oldalához, ahol bővebb tartalommal, linkekkel, videókkal, képekkel, érdekességekkel várlak

A bejegyzés trackback címe:

https://hungariangeographic.blog.hu/api/trackback/id/tr278805988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.