Folyamatosan szerelmesnek lenni - akár napokig, akár hetekig - a Világba,  mindenféleképpen az egyik csúcspontja az utazásnak.

Ezt az intenzív érzést legegyszerűbb úgy elképzelni, mintha egy romantikus film nem érne végett 90 percet követően vagy egy szerelmes dal 3,5 perc után, hanem csak pörögnek tovább órákig, napokig, hetekig miközben folyamatosan szórják a pozitív impulzusokat az irányunkba, amiknek hatására egy hétköznapi nézőből én leszek a főszereplő a magam mozijában, a saját romantikus kalandfilmemben.
Az ismert és a még felfedezésre váró környezetem, és a társaságom Cartagénában érte el azt a kritikus tömeget, ami nem csak reakcióba lépett velem, hanem magába is szippantott. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy átölelek minden fát és minden embert, ájtatos képpel keresgélek tetováló stúdiót ahol testemre vésetem ezeknek a pillanatoknak az emlékét. Sokkal inkább úgy, hogy egyszerűen nem hagyom kizökkenteni magam ebből a csodálatos állapotból, miközben nyugodt lelkiismerettel megtehetem, hogy mindenkinek megadom a lehetőséget és a bizalmat, amivel két dolgot lehet csak tenni: élni vagy visszaélni. Miután az élet minden területén alkupozícióba kerültem, nem volt mit tennem csak élvezni ezeket az önfeledt napokat, heteket alig négy héttel azután, hogy megérkeztem Caracasba, immár a Karib-tenger partján, Cartagéna utcáin repkedtem szerelmetesen. Ezeknek a varázslatos napoknak állítok emléket ezzel a “szerelmes levéllel”, amit Cartagéna városához írtam: 

Hosszú volt az út, míg térben és időben, évezredeken és generációkon át követtem az álmaim lábnyomát. Sokszor csüggedten megálltam, visszafordultam vagy csak egyszerűen rossz irányba léptem… Akármi is történt, mindig visszataláltam a helyes, de egyben zaklatott és végtelen utamra, amit a sors nekem szabott, amin a sors hozzád vezetett. Az álomkép sokszor megfakult és elhomályosodott, így én is elbizonytalanodtam, de sosem adtam fel, mert lehet, hogy ezt az álomképet sosem látom és élem át önös valójában, de ha más nem, hát ez a keresés boldoggá tesz engem és kiteljesíti vadászösztönömet. Évszázadok óta nem hallottam rólad - évszázadok óta fázom… de egy percig sem gondoltam arra, hogy nem létezel. Mindig is vártam a pillanatot, de mégis váratlanul ért, ahogy belecsapott a szívembe a villám, amikor megláttam a Karib-tenger partján büszkén álló falaid mögött, gyönyörű városod villódzó fényeit. 

A mesoamerikai kultúrákkal szinte egy időben, legalább 4000 évvel Jézus előtt a dél-amerikai kontinensen először a Puerto Hormiga kultúra indián törzsei égettek kerámiát és építettek eddig meg nem fejtett okból óriási kagyló-köröket a földeden. A spanyolok megérkezésig paradicsomi állapotban teltek az itt élőknek ezek az évezredek, mígnem 1533. június 1.-én Pedro de Heredia megalapította városod és miután tengerészei többsége a spanyolországi Cartagenából származott, ezért elnevezett téged ezután. Az első évtizedekben a spanyolok a Zenú indiánok sírjainak kirablásával óriási aranykészletre tettek szert, ami megalapozta a további expedícióiknak az anyagi fedezetét.

Szépséged és gazdagságod híre hamar bejárta a világ hét tengerét, kalózok és martalócok egyre többször becstelenítettek meg. Egy ilyen martalóc támadást követően mindened a tűz áldozatává vált, aminek következményeképp, az egész amerikai kontinensen, falaid között alakult meg az első tűzoltóság.

Corsairs– francia és angol szabadúszó kalózkodó haramiák, akik a király engedélyével folytattak a tengereken bűnözői életmódot, de ha elkapták őket, akkor nem mint kalóz, hanem, mint hadifogoly bántak velük

1586-ban Sir Francis Drake elfoglalta és felgyújtotta a városod, és csak 107,000 Spanyol Nyolcas Dukát váltságdíjért, (mai értéken kb. 220 millió US Dollár) hagyott el téged. 

Hat nagyobb kalóztámadást követően jött el az 1741-es angol-amerikai invázió, amikor 160 ágyúd és alig 3000 spanyol védőd minden idők egyik legnagyobb angol tengeri haderejével: 186 hajóból álló flotta, 2000 ágyú, és 31,000 katonájával állt szemben. Az angolok elbuktak, mert a tífusz, skorbut és a vérhas már a felvonulás alatt súlyosan megtizedelték a csapataikat: három hónappal a csata kezdete előtt már 500 halottjuk és 1500 betegük volt kórházban Jamaicában. Hozzád elérve a malária és a sárgaláz is megtizedelte a soraikat. 67 napos véres küzdelem után az angol-amerikai csapatok visszavonultak Jamaicába, ahonnan Vernon Tengernagy visszatéréssel fenyegetőző levelet küldött Blas de Lezo Admirálisnak, aki a védőid élén harcolt. Don Blas de Lezo stílusosan csak ennyit írt vissza neki: „Ha az angol király Cartagénába vissza akar térni, akkor egy jobb és nagyobb flottát kell építenie, mert a tied csak arra jó, hogy szenet szállítson Írországból Londonba!” 

Az angol-amerikai csapatok elüldözését követő évtizedekben eljött az aranykorod. Ennyi szörnyűséget követően a spanyolok pénzt nem kímélve erősítették meg a falaid, csak 1762 és 1810 között mai értéken 43 Milliárd (!!!) US Dollárt költöttek a 11 kilométernyi fallal körbevett San Filipe-erődre aminek kicsiny földalatti alagútjait úgy tervezték meg, hogy az összes stratégiai pontot összekötik, egyúttal a legkisebb hangot is felerősítik és visszhangozzák, így riadóztatva az erődben lévőket az ellenség közeledéséről, valamint ezzel is megkönnyítik a védőid kommunikációját. Amikor III. Károlynak megmutatták a rád költött számlát, az felháborodva felkiáltott: „Ennyi pénzért az erődöt Madridból is látni kellene!” 

Az arisztokráciád a leggazdagabb volt a gyarmatokon, így nem csak a gazdasági, hanem a politikai súlyuk is megnőtt. Óriásit fejlődtél, hisz a kontinensről származó ezüst és arany rajtad keresztül jutott el spanyolföldre. Ennek hasznából a kontinens legszebb házai és épületei emelkedtek ki, amik ma is téged tesznek a legcsodálatosabb gyarmati várossá, messze megelőzve a perui Cuscót vagy a guatemalai Antiquát is. Lakóid polgárosodásának szembetűnő jele volt, hogy a gyarmatokon nálad nyílt meg a legelső kávézó. 

Persze nincsen rózsa tövis nélkül: A Szent Hivatal Törvényszékének és annak Inkvizíciójának 1610-es alapítása városodban, a mexikói Veracruz mellett egyedüli jogokkal bírt a térségben afrikai rabszolgák kereskedelmével, ez a tény nem biztos, hogy történelmed legfényesebb lapjaira fognak kerülni. 

Az inkvizíció kínzókamráit és eszközeit napjainkban is meglehet látogatni városod egyik legszebb, de legsötétebb múltú épületében a Palacio de la Inquisicionban (Inkvizíció Múzeum) jóval nagyobb túlélési arányban, mint azt tehettük volna néhány évszázaddal korábban. 

Míg az egykori rabszolgapiacod ma lovas kocsik foglalják el a Plazas de los Coches terén. 

Sok más érdekes múzeumot is tartogatsz az idelátogatóknak, a Zenú indiánok több ezer éves örökségét bemutató Museo del Oro Zenú (Zenuk Aranymúzeuma) és a Museo de Arte Moderno (Modern Művészetek Múzeuma) mellett a kedvencem a Museo Naval (Haditengerészeti Múzeum) ami fantasztikus panorámát nyújt, mert csak egy kicsiny tér és a várfalad, ami elválasztja a Karib-tenger hullámaitól. A kívülről szépen felújított épületedben belül megállt az idő. Hosszú-hosszú évtizedek, talán évszázadok óta nem nyúltak hozzá és egyfajta nemes rothadás szaga lengi át a teret miközben árad a történelmiség a falakból. Itt elég egy kis szikra, hogy megelevenedjenek a képzeletünkben az elmúlt évszázadok tengeri csatái. 

Városod költője Luis Carlos Lopez, aki egy elhasznált cipőhöz hasonlított: „elhasznált, de kényelmes”. A hatalmas szívedet szimbolizálandó egy óriási cipőpárt öntöttek bronzba, olyan nagyot, hogy egy ember is elfér ezekben a cipőkben. A vers márványtáblán megtalálható a cipők előtt 

Gabriel Garcia Márquez nem csak a Szerelem a kolera idején című művével kötődik hozzád, hanem a San Diego negyedben lévő legdrágább szállodád melletti villa boldog tulajdonosának is vallhatta magát.

A keskeny félszigeten álló modern, Miami hangulatát árasztó Bocagrande égbenyúló felhőkarcolóinak a fénye éjszakánként a csillagos eget a tengerre vetíti. 

Egynapos kiruccanás alkalmával érdemes egy kicsit eltávolodni tőled, és az alig 15 méter magas Totumo-vulkánt felkeresni. Az egy átlagos városi épületnél alig nagyobb vulkán különlegessége, hogy benne meleg sár tör fel 2300(!) méteres mélységből és az így felszínre kerülő 51 féle ásványi anyagot sárfürdőzés közben masszíroztatjuk be a bőrünk alá a sárban lebegve, több mint két kilométernyi mélységet magunk alatt tudva.

Amikor kitör a sárvulkán

Szinte mindenki, ha vulkánra gondol fortyogó lávát, izzó törmeléket, hamut és forró gázokat a magasba köpő, hegynagyságú vulkáni kúpot képzel el. A kolombiai Cartagenhatól egy jó órányira lévő Totumo sárvulkán mindennek az ellentéte. Alig 15(!) méteres magasságával a világ egyik legkönnyebben megmászható vulkánja, aminek egy kisszobányi főkürtőjében forró láva helyett sár fortyog 2300(!) méter mélységből feltörve a vulkáni csatornából. 
A legenda szerint egy helyi pap a gonosz művének tartotta ezt a sárvulkánt, hisz ki hallott már olyat, hogy láva helyett sár tör fel a mélyből? - ezért szenteltvizet öntve a kráterbe űzte ki az ördögöt onnan. A tizenöt méteres magasság izzadságos leküzdése után a megfáradt utazó ugyan nem érdemel meg egy finom sárfürdőt egy még finomabb masszázzsal felturbózva? Az 51 ásványi anyagot tartalmazó sárfürdőben 2300 méter mélyről feltörő gázok fortyognak. A sár felhajtó ereje miatt nem lehet elsüllyedni, lebegni sem igen - igazándiból olyan furcsa fizikai törvények hatása alá kerül az ember, mintha Keljfeljancsiként próbálna a felszínen maradni. 
Ez elsőre senkinek sem sikerül anélkül, hogy ne érezhetné magát egy burleszkfilm főszereplőjének. A jó hangulat csak egy pillanatra múlik el, amíg végigfut mindenkinek a fejében: "mi van akkor, ha ez nem sár, hanem beton, ami pillanatok alatt ránk szárad a forró napsütésben?" de hamar visszatér, amikor az emberek már nem wellnessnek használják, hanem játszótérnek ezt a több, mint két kilométer mélységű sárkupacot. 
A Totumo sárvulkán közvetlen szomszédságában álló lagúna remek hely stílusosan lemosni magunkról a sarat, amiben a helyi asszonyok egy kis borravalóért szívesen segítenek is nekünk. Az alig 50 kilométernyire lévő Cartagenába tartva érdemes félúton megállni és a Karib-tenger partján egy hangulatos vendéglőben fillérekért megebédelni, majd megmártózni a trópusi habokban.

Történelmi városrészedben napokra elveszni, hangulatos kávézóidban megpihenni, a bástyáidról a végtelenbe merengni csak tovább érlelte a köszönetet és a hálát szívemben, hogy létezel szerelmem!

Lelkem szárnyai az álmaim, amik hozzád repítettek. Engedd, hogy belélegezzem és magamba szívjam léted. Költözz belém és vezess arra, amerre a sors irányít, ahol a mosoly kezdete és az utolsó legördülő könnycsepp között átéljük álmainkat. Köszönöm szerelmem, hogy millióknak segítesz kiteljesíteni az álmaikat és érezni az igaz, feltétlen szerelmet...

(folyt.köv.)

Ide nem tudom, hogy mit kellene írnom azért, hogy a Facebookon is kövessétek a Hungarian Geographic oldalát, vagy legalább az eddigi jegyzeteimre is rákattintsatok itt, a blogomon. De! Amíg kitalálom, addig bátran lepjetek meg ha tetszett az írásom, és szerezzetek nekem egy perc örömöt azzal, hogy követtek a Facebookon és beleolvastok a többi írásomba is