Huszonhatodik alkalommal rendezik meg a legnagyobb európai független filmes találkozót Londonban a már legendássá vált Raindance Filmfesztivált. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a helyszínen követhettem a vörös szőnyeges bevonulást, fotózkodást, megtekinthettem a fesztivál nyitófilmjét, és résztvehettem néhány ital erejéig a fesztivál nyitó gáláján hírességekkel körbevéve, velük beszélgetve, koccingatva.
A Ponyvaregény 1994-es bemutatója, vagy amikor 2013-ban a WikiLeaks alapítója, Julian Assange a zsűri tagjaként a londoni Ecuadori Nagykövetségen bujdosva, videó linkek és DVD-k által követte és értékelte a fesztiválon szereplő alkotásokat meglehetősen emlékezetes pillanatok a Raindance történelmében.
A londoni filmvilág központjában, a Leicester Square-n álló VEU Filmszínházba kaptam meghívást kora délután egy ismerősömtől: “Szereztem belépőt, hozd a fényképezőgéped”. Ilyen szép, tartalmas, de legalább tömör invitálására lehet nemet mondani?
200 film, 31 világpremier, több tucatnyi európai és angliai első bemutató, Virtual Reality kiállítás az OXO-toronyban, szemináriumok, workshopok, és még milliónyi program várja az érdeklődőket.
Délután öt órától volt a vörös szőnyegen a bevonulás és a fotózkodás, de a paparazikon kívül szinte minden vendég inkább az első emeleti bárban élvezte, hogy idén Chile a fesztivál vendégországa, így korlátlanul mixelték a pult mögött Peru nemzeti italát: a Piscot.
A Pisco a világ legszebb hegycsúcsa az Andok perui szakaszán, ami bár csak 5752 méter magas, viszont fél tucat 6000+ csúccsal van körülvéve. Néhány évvel ezelőtt kétszer is megpróbáltam meghódítani, pontosan ugyanolyan eredménnyel mint Klein Hegymegnemmászó Dávid a Mount Everest.
Az összes Pisco elfogyasztása után, a moziterembe érve Elliot Grove, a fesztivál alapítója köszöntötte a szakmai közönséget a maga hagyományos módján, amikor megmozgatta és megénekeltette a terem különböző szakaszait: “Rain! Dance! Rain! Dance! Rain! Dance! Raindance!”
Majd a fesztivál fő támogatója, a Lumix által jutalmazott kisfilmet láthattunk, a North Sea Surfers. Ami Észak-Anglia elvetemült szörföseit mutatja be, akik önfeledt örömüket lelik a jéghideg vízben való szörfözésben, műanyag szemét, flakokon, óvszerek, tamponok és természetesen pelenkák között.
Idén vezették be a (1,2 és) három “F” kategóriát, ahol az író, rendező és a főszereplő is nő. Ennek megfelelően a chilei író/rendező Maryali Rivas filmje a Princesita (Hercegkisasszony) nyitotta a fesztivált. Ez az alkotás tündérmeseként indul, csak itt Csipkerózsikát a herceg nem megcsókolja a történet végén, hanem megerőszakolja. A film végén az alkotóval beszélgetett a The Telegraph kritikusa, amit kérdezz-felelek követett.
Anno jártam Chilének azon a mesés déli részén, ahol a filmet forgatták, de azért a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy tényleg Pucon és a Villarrica-tó környékén volt-e a forgatás. Én megleptem a kérdésemmel, ő meg örömet okozott a válaszával.
Miután vége lett a filmvetítés hivatalos részének, Elliot Grove meghívott minket a nyitó gála partijára. Vele beszélgettem néhány percet, főleg arról, hogy miért fulladt kudarcba a Raindance magyarországi szerepvállalása, majd a mozgólépcsőn csináltam vele egy rövid filmet, amiben a magyar filmeseknek és filmrajongóknak üzen:
Ezt követően közösen mentünk a kb 10 percnyire lévő szórakozóhelyre, ahol a nyitó gála kötetlen bulivá csapott át.
Azért meglehetősen furcsán, de mégis szerencsésnek és különlegesnek éreztem magam, hogy egy ekkora legendával 10 percig tudtam kötetlenül beszélgetni szakmai, és magán dolgokról.
Nem is tudom, hogy ebből a 10 perces beszélgetésből mit illik, és mit nem megosztani veletek.
Úgyhogy nem osztok meg semmit, majd szóban - ha egyszer találkozunk...
A szórakozóhelyre érve még csináltam néhány közös képet Elliottal a fesztivál hivatalosan reklámfalánál, majd mentünk mindketten a magunk útján a bárpultok irányába, hogy egy sikeres napot követően elnyeljen a londoni éjszaka…
Annyi titkot szeretnék megosztani veletek, hogy idén Terry Gilliam filmrendező (Monty Python, Gyalog galopp, Időbanditák, Brazil, Halászkirály legendája, 12 majom, Félelem és reszketés Las Vegasban), akiről elnevezték a 9619 Terrygilliam aszteroidát fogja megkapni az életműért járó Raindance Indie Auteur-díjat.
Aki Londonban van a következő 12 napban, és esetleg szeretne elmenni egy-egy filmre, napi egy-két ingyen jegyet tudok elviekben szerezni. Csak annyit kérek, hogy a Hungarian Geographic Facebook oldalán írjon üzenetet, amiben meggyőz arról, hogy érdemes neki is szereznem tiszteletjegyet.
