Flag Counter
Klein Dávid - a hegymegnemmászó
2017. május 27. írta: Hungarian Geographic

Klein Dávid - a hegymegnemmászó

Klein Dávidnál kevés híresebb alibi bajnokot szült kishazánk. Közel egy tucatnyi próbálkozás és több százmillió forintnyi szponzori támogatást követően biztos vagyok benne, hogy ha az átlagos fizikai képességekkel rendelkező olvasóimnak lett volna ilyen háttere, és ennyi ideje azok közül sokan már réges régen feljutottak volna a Mount Everest csúcsára.
summit1.jpg

Oxigénpalack nélkül tavaly júniusig 197-en jutottak már fel a Csomolungma (más néven Qomolangma, Sagarmatha, angol nyelvterületen Mount Everest) tetejére az elmúlt közel 40 évben, úgyhogy abban nincs semmi vasziszdasz. Viszont Kleinnek sokkal különbek voltak a lehetőségei. Mások serpák és szponzorok nélkül tolják végig az utat - sikeresen. Klein Dávid két filmes(!) serpával ereszkedett vissza 8115 méterről, meg Suhajda Szilárd két oxgénpalackjával. Oxigénpalackok!?! Filmes serpák!?! Szerencsétlen fillérekért agyonhajszolt serpák filmeznek(!), sátort állítanak, kiépítik a mászóutat, létrát cipelnek, köteleket rögzítenek, cipelik az oxigén palackokat, kaja-piáról és egyáltalán mindenről gondoskodnak, Kleinnek csak másznia kell - kellene - kellett volna…
Különben is, mennyire “tiszta mászás” az, amikor serpák kisérik Kleint a csúcsra, miközben lenn a menedzsmentje és a kisegítő személyzeten túl az RTL komlett tv-stúdiója várja miután a magyar celeb világ fele könnyes búcsút intett az alaptábortól?
A Mount Everest csúcsát nem lehet “tisztán” megmászni
Az igazi hegymászó képes arra, hogy saját erejéből, egyedül meghódítsa a hegy csúcsát.
Ez az Everesten nem lehetséges. Azon egyszerű oknál fogva, mert az elmúlt másfél évtizedben a kereskedelmi hegymászók szedett-vedett tömegeinek kiszolgálása a plázázás élményére redukálták le az évtizedekkel ezelőtt még kiszámíthatatlan kalandokkal és izgalmakkal tele, felfedezés és meghódítás élményét. Miről beszélek? Például arról, hogy a mászó idény elején több száz serpa készíti elő a mászóutakat, helyezi el a létrákat, mászóköteleket, és kötélrögzítőket. Az Everest már nem az a Everest ami volt 2-3-4-5 évtizede.
Klein Dávid és a magyar hegymászótársadalom meglehetősen szabadosan értelmezi a “tiszta mászás” fogalmát. Hadd írjak le két rövid történetet, amelyek főszereplőit összehasonlítva Klein Dávid csapatával egyértelmű, hogy ki is a “tiszta mászó” és ki nem:
Tim Macartney-Snape tagja volt annak az ausztrál csapatnak akik 1984 október 3-án sikeresen meghódították az északi oldalról, új(!) utat törve a Csomolungmát (Mount Everest) oxigéntartály és serpák támogatása nélkül. Tim volt az első ember aki eljutott a tengertől az Everest csúcsára. 1990 február 5-én indult el gyalog(!) Ganga Sagarból, hogy három hónap alatt 1200 kilométer lesétálva eljusson a Bengáli-öböl partjától Indián keresztül Nepálba. Két előkészítő mászást követően indult a csúcstámadásnak május 7-én egyedül, oxigénpalack nélkül, saját maga cipelve a sátrát, élelmét, videokameráját. Elszántságát siker koronázta. Május 11-én körülbelül reggel 9.45-kor a Csomolungma csúcsára másodjára is fellépett. Hogy mennyire gyerekcipőben járt 1990-ben a hegymászás mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy saját tervei alapján a barátja varrta neki a hátizsákját.
summit2.jpg
Igazán cool, és tiszta hegymászásért nem kell messzire visszamenni az időben. A 29 éves katalán hosszútávfutó Kílian Jornet Burgada, aki hatszoros bajnoka a Skyrunner World Szériának most hétfőn, május 22-én 26 órás rekord idő alatt ért fel az alaptáborból a Csomolungma csúcsára serpák, oxigéntartály és rögzített kötelek segítsége nélkül. Másik 14 óra alatt meg vissza a kiindulási pontjára. Összesen alig 40 óra kellett ennek a kiváló sportembernek ahhoz, hogy az alaptábortól megmássza a 8848 méteres csúcsot és visszajusson segítség nélkül az 5365 méteren álló alaptáborba.
summit17.jpg
Innen nézve meglehetősen szegényes magyarázat Kleinéktől meg a megbabonázott magyar hegymászó közösségtől a “tiszta mászásra” csak az oxigénpalack nélküli mászás fogalma érthető. Klein sokkal kedvezőbb háttérel rendelkezik az átlag mászóknál ami tisztességtelen előnyt jelent számára, amik bőven felülírják az oxigénpalackok meg nem létét. A milliós hight tech ruházat és technikai felszerelés, precíz időjárás előrejelzés, serpák bérlése, rengeteg idő amit szinte főállásban a felkészülésre költ, serpák által kiépített mászóutak és rögzített kötelek használata, szponzorok segítsége míg mások saját zsebből másznak médiatámogatás nélkül etc.etc. Miközben egyetlen egy mantrát tunkolnak a fél ország fülébe több, mint egy évtizede: “oxigén palack nélküli mászás jó, extra oxigénnel mászás rossz!”
De könyörgöm, melyik a nagyobb hegymászóteljesítmény? Ha egy 3 hetes felkészülés után felér a 8848 méteres csúcsra a középkorú/öregedő amatőr, aki saját zsebből finanszírozza a kalandját?
Vagy Klein Dávid bohóckodása, három évtizednyi tapasztalattal, szponzorok tömegeivel, és óriási médiatámogatással a háta mögött, aki már rutinból és menetrendszerűen fordul vissza 8200 méterről fél éves főállású felkészülés és két hónapnyi akklimatizálódás után?
Néhány érdekes számadatot hadd osszak meg röviden, aki kíváncsi még több érdekességre annak ajánlom a 3 évvel ezelőtti írásom
A tavalyi évben 641 ember mászta meg sikeresen a Csomolungmát (Mount Everestet), 442-en a déli, míg 199-en az északi oldalról. Ebből 5 mászó oxigénpalack nélkül.
Az amatőr kereskedelmi mászóknak alig 2-3 hetük van feljutni a csúcsra, Klein és mászótársa több, mint 2 hónapot akklimatizálódott a Himalájában.
2016-ig 4469-en jutottak fel 7646 alkalommal a csúcsra vagyis 3177 hegymászó többször is, ebből 372 női mászó volt, akik összesen 489 alkalommal látták a Csomolungma csúcsát.
A 33 éves Egyesült Államokbeli Melissa Arnot hegymászónő eddig hatszor ért fel a csúcsra serpák segítsége nélkül, tavaly oxigéntartályt sem vitt magával.
Tizennégyen jutottak fel a csúcsra az egyik oldalról indulva, de a másik oldalra érkezve.
504 mászó feljutott mind a nepáli, mind a tibeti oldalról.
Idén, a tavaszi mászó szezonban május 13-án ért fel elsőként a tibeti oldalról egy 16 fős csapat, míg május 15-én a nepáli oldalról elsőként 14-en jutottak fel a csúcsra.
A tegnapi, május 25-i adatok alapján az elmúlt két hétben eddig 400 embernek sikerült feljutni a nepáli oldalról, míg a tibetiről minimum 120-nak. Ez a szám növekedni fog, ugyanis közel 1000 engedélyt adtak ki a hatóságok.
Ebben a szezonban a három gyermekes anyának, Lheka Sherpának nyolcadik alkalommal is sikerült meghódítani a hegyet.
Múlt vasárnap május 21-én a szintén nő, indiai Anshu Jamsenpa öt nap alatt kétszer is megmászta a Csomolungmát, amit így már 5 alkalommal hódított meg.
Szintén idén május 21-én az első izlandi nőként, Vilborg Arna Gissurardóttir, míg ugyanezen napon az első hong kongi nőként Ada Tsang tanítónő is feljutott a csúcsra. Május 22-én az első szingapuri hegymászőnőként Yusrina Ya’akob is sikeresen támadta meg a csúcsot.
Az elmúlt két hétben több, mint ötszázan értek fel a világ tetejére. Ezért is furcsa Klein magyarázata: erős szél fújt.
Na jah. Meg hó is volt, meg hideg, meg a hegy is ott volt.
- Miért nem sikerült ma a győzelem? - kérdezte az újságíró
- Izé. Hát nagyon fújt a szél.
- Da a másik csapat játékosainak is ugyanúgy fújt
- Ööööööö... - válaszolta zavartan az aranylábúak mestere
UPDATE! (05.28. Vasárnap) - Adrian Ballinger és Ferran Lattore sikeresen jutott fel oxigéntartály használata nélkül a Mount Everestre a tegnapi nap (május 27) folyamán. Idén, eddig 5 csoportban, heten (Klein Dávid, 5 másik férfi és egy nő) próbálkoztak oxigénpalack nélkül feljutni a csúcsra. Ebből 2 mászónak sikerült. Harmadikként Cory Richard is feljutott a csúcsra, aki csak a csúcs előtt kezdte el használni az oxigént ahelyett, hogy visszafordult volna. 2 másik mászó 8500 méterről, míg a francia hegymászónő, Elizabeth Revol “a csúcs közeléből” fordult vissza - Klein Dávid 8115 méterről…
A tegnapi (május 27) napig ebben a két hete tartó tavaszi mászó szezonban közel 700-an jutottak fel a csúcsra. Ezen a héten 300 sikeres csúcstámadás született, ami közül az én személyes kedvencem az osztrák Andy Holzer aki egy vak hegymászó, mégsem jelentett neki problémát meghódítani a bolygónk legmagasabb pontját.
Nem értem milyen oxigén palack nélküli “tiszta mászás” az, amikor a rosszulléte miatt visszaforduló Suhajda Szilárd a “mentési célra” felvitt két oxigén palackját Kleinnek adta? Ha ő van annyira rosszul, hogy nem tudja folytatni élete álmát, akkor nem neki lett volna szüksége az extra oxigénre, hogy biztonságban visszajusson az alaptáborba?
Remélem a felvitt palackokat és biológia szemetet magukkal hozták az alaptáborba és nem gyarapították a világ legmagasabb szemétlerakatának sanyarú sorsát
Miért használnak oxigén tartályt felelősségteljes hegymászók az Everesten, vagy bármilyen más 8000 méter feletti csúcson?
A levegő oxigéntartalma tengerszinten 20.9%, 8000 méteren ennek harmada 7.7%. Ez a halálzóna határa. A halálzóna lényege, hogy nem lehet hozzá akklimatizálódni, vagyis nem lehet hozzászoktatni a szervezetünket az ebben a magasságban való tartós életben maradáshoz. A testünk itt gyorsabban éli fel a tartalékait, mint ahogy azt pótolni tudnánk természetes úton. Mesterséges (palackos) oxigénbevitel nélküli hosszan tartó ittlét előbb a szervezetünk működésének folyamatos leállásához, eszméletvesztéshez, és végül halálhoz vezet. Az extra oxigénnek köszönhetően olyan állapotot tud létrejönni a szervezetben, mintha a test jó ezer méterrel alacsonyabban lenne a valóságnál, ami az Everest esetében 8848 méter helyett 7850, ami szó szerint egy hajszálnyival, alig 150 méterrel van a halálzóna határától. Viszont ez a vékony vonal helyes oldalán lenni elég ahhoz, hogy 70 év feletti nénik, közel 80 éves bácsik, 10 éves kisfiúk, 13 éves kislányok, egyáltalán átlagos emberek feljussanak az Everest csúcsára 3 hetes akklimatizálódás után. Míg az oxigénpalack nélküli, profi, fitt mászó Klein Dávid 10 hónapos felkészülés után, 3 évtizednyi tapasztalattal a háta mögött évek óta folyamatosan fordul vissza 350 méterrel magasabbról, 8200 méterről. Mindössze 350 méter! Mégis mekkora különbség. Klein évtizedeket cseszett el az életéből egy olyan célért, amit egy amatőr pár hét, maximum egy hónap alatt elér.
Az oxigén palack nélküli mászsásnak kb annyi értelme van, mintha az egyik foci csapat a másik ellen cipő nélkül állna ki, merthogy: “mezítláb a grundon rongylabdát rúgni az a igaz futball” Aham. Cool. Orvos látott már?
De ha még szemléletesebb példát kellene felhoznom az oxigénpalack nélküli mászás értelmetlenségére, akkor az az lenne, hogy egy kertesházból ki lehet jutni az ajtókon keresztül, kulcsot és kilincset használva. Az igazán tökös és vagány legények néha az ablakon is kiugranak. Viszont van egy bekattant réteg akik ezt elutasítják. Ők különbnek érzik magukat a többiektől - vagy csak lusták elmenni tisztességes munkát keresni maguknak? A média imádja ezeket a bohócokat, mert a népnek cirkusz kell. Ők azok akik fejbe vették, hogy minek kulcs, és kilincs amikor a bezárt ajtókon fejjel áttörve is átlehet jutni? Amely mutatvány vagy sikerül, vagy nem. Ők azok, akik remek PR-t építenek ezen produkciójuk köré, amire a média éhes karvalyként lecsap és egy színes valóság show keretén belül agymosásban részesíti a pórnépet, ahol a főszereplő bohócok a szponzoraik logóival kitapétázva majomkodhatnak a megszokott időben az éterben, és a kamerák előtt. Pont ezért ezeket az embereket nem más hegymászóval, vagy sportolóval kell összehasonlítani hanem Győzikével vagy Pumped Gabóval.
A félreértések elkerülése végett ezzel az írással nem Klein Dávid személyét támadom, akinek a mai napig szurkoltam, hogy feljusson a világ tetejére. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő különleges, sikeres és egy remek ember. Akinek sikerült maga köré egy jól csengő márkát felépíteni, remek PR-t kialakítani és ami a legfontosabb: szponzorok tucatjait maga mögé állítania. 
Nekem az elmúlt években mára unalmassá vált mantrából lett elegem: “oxigén palack nélküli mászás jó, extra oxigénnel mászás rossz!”
Ez szimplán életveszélyes őrület! Aminek semmi, de tényleg semmi értelme nincs. Akinek olyan a génállománya, annak lehetséges a 8300-8500 méter felé jutás, akinek nem olyan, az meg csak a jó szerencséjében bízhat, hogy túléli a kalandod vagy sem. Klein Dávid eddigi mászásai azt támasztják alá, hogy ő 8200 méterig képes feljutni, minden egyes megtett méter azon felül már Orosz Rulett.
Az elmúlt évtizedben a kevés magyar hegymászóból sokan haltak meg, csak azért mert a mászásaik jobban eladhatóak úgy ha oxigén tartály használatát mellőzik. Klein Dávidról és a oxigénpalack nélküli mászókról mindenki hallott, de ki hallott dr. Neszmélyi Emilről, aki asztmásként jutott fel a Mount Everest csúcsára - szinte pontosan egy éve? Ki hallott Ugyan Anitáról, aki első magyar nőként jutott fel a Mount Everestre 2009 májusában? Ki hallott Jelinkó Attiláról, aki első amatőrként és második magyarként ért fel a csúcsra 10 évvel ezelőtt? Ők ismeretlenül meghódították a bolygónk legmagasabb pontját, Klein nyolcadik próbálkozás után sem, mégis ő áll a rivaldafényben - nem érzitek, hogy az értékrendek hibásan vannak felállítva? Nem érzitek, hogy a kenyér mellett csak a cirkuszt, és az el nem temetett halottakat amit kaptok az elmúlt évtizedben a magyar magashegyi mászóktól?
Klein Dávid nem akkor hoz jó és felelősségteljes döntést ha rutinszerűen visszafordul, hanem majd akkor fog amikor belátja a teljesítőképességének a határait, és azt hogy a hobbija nem csak önmagára, hanem a mászótársaira is életveszélyes ebben a formában. A racionális döntést nem a hegyen, hanem azelőtt meg kell hozni, ez Klein Dávid esetében az, hogy 8000 méter felé a jövőben csak oxigénnel megy.
A Hungarian Geographic oldalát megtalálhatod a Facebookon is

A bejegyzés trackback címe:

https://hungariangeographic.blog.hu/api/trackback/id/tr2312544549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoszil 2017.05.27. 20:10:08

Az oxigénpalackokat lopják a Mount Everesten, pont mint a Fidesz mindent ellopnak!

Hilux94 2017.05.27. 20:20:56

Remek írás, hangosan hahotáztam időnként. Kis magyar nyomorba, kisstílű, nyomorult magyar (hegynemmeg) mászót.

Gyorgy Nagy 2017.05.27. 20:30:16

Aki keresi az izgalmakat az a lakásában tarcson KOBRÁKAT Dávidnak is ezt kéne tenni.

qjani 2017.05.27. 20:36:45

Klein Dávid monnyon le !

bbalintus 2017.05.27. 21:08:38

Most vagy az van, hogy te értesz hozzá, és voltál olyan magasan, ebben az esetben vállald már fel, hogy ki vagy, és írd ide a nevedet. Különben valószínűleg egy senki vagy, akinek valaki bekötötte a netet, és most blogol.

Ad Dio 2017.05.27. 21:08:41

Támasszák?

OmdG...

A vélemény szabad, és talán van is mögötte valami, de megkérdezhetem, hogy a cikk írója melyik nyolcezrest "tudta már le"? Én óvakodnék olyan teljesítményt lehúzni, amit magam nem tudok abszolválni...

197 az sok? Fene tudja... nem hinném.

zoszil 2017.05.27. 21:09:18

De gy eredményt elért ----- visszajött a HEGYRŐL nem úgy mint Erőss
Zsolt! Már ez is eredmény Magyarországon.

2017.05.27. 21:11:21

Nagyon jó írás.
Pár éve valamelyik csatornán (Discovery, Spektrum, NatGeo) volt egy Mount Everest megmászásával kapcsolatos dokumentumfilm.
Én nem vagyok hegymászó, annyira távol áll tőlem, hogy inkább folyóban, tóban, tengerben áztatom magam. Viszont számomra abban a dokumentum filmben látottak óriási csalódás volt. Tulajdonképpen az egész hegy úgy néz ki, mint egy mesterségesen létrehozott akadálypálya. Be van létrázva, a kötelek előre elkészítve, kiszögellve. Ezeken másznak.
Lehet, hogy én nem tudnám megcsinálni, de ehhez hozzátartozik az is, hogy nem is akarnám.
Van az a mondás, hogy ha elkezdesz valamit azt csináld végig.
Aki ennyire megszállott azt nem értem, hogy miért nem csinálja végig?
Értem én, hogy oxigénpalack nélkül nem megy. Azt nem értem, hogy oxigénpalackkal miért nem megy?
Csak az a hős hegymászó aki oxigénpalack nélkül mászik fel?
Akkor nem értem, hogy a búvárok miért merülnek palackkal?
Hát de nem? :D
Egy hülye kitalálta a palack nélküli mászást, aztán a többi birka bégetve megy utána.
Egyébként se tetszett ez a nagy felhajtás a médiában ezzel a mászással kapcsolatban. Sok magát "sztár"-nak gondoló megélhetési életművészt kivisz a Retek Klub Nepálba. Nekik körülbelül annyi közük van a hegymászáshoz, mint nekem. Nem értem, hogy lehet ezekre felépíteni egy hegymászással kapcsolatos műsort. Lehet, hogy azért nem értem, mert nem néztem, csak egy cikket olvastam róla 1,5-2 hónapja.

Egyallampolgar 2017.05.27. 21:20:43

Nem értek ehhez sem, de érdekes volt olvasni. Nem akarok Klein Dávid mászóprogramja felett ítélkezni.
Szerintem a hegymászás gyönyörű sport, köszönöm a rengeteg új információt (például az általam sosem hallott magyar mászókról).

Lui_00 2017.05.27. 21:21:32

Nekem az etalon a 70-es 80-as evek lengyel maszoi. A legnagyobbnak Jerzy Kukuckat tartom. Uj utak, teli es szolo maszasok. Kemenyeket festettek, ipari alpin munkakat vallaltak, hogy finanszirozzak az expediciokat. Alig tudtak osszeszedni a szukseges elelmiszereket az ures boltokbol, ok maguk keszitettek sok felszerelesuket valuta hianyaban, adtak-vettek,hogy legyen valutajuk. Az oxigenes maszasokat sehol nem jegyzik. Szerintem van jelentosege ennek. Kovettem a mostani expediciot. Ez egy nagy uzleti vallalkozas volt, ami a beveterol szol es nem a hegymaszasrol.

B_ 2017.05.27. 21:26:23

Az átlag olvasód az alaptáborig is képtelen lenne feljutni...
Az oxigénes mászást nem lehet egy lapon említeni az oxigén nélkülivel, már régóta csak a "tiszta" mászásokat regisztrálják. A 70éves stb.példákat meg teljesen felesleges felhozni,pontosan az olyan mászásoknak van kevesebb sportértéke.
Oxigénnel sokkal kevésbé zavaró a szél/hideg, palack nélkül sokkal hamarabb következik be például fagyás. Egyébként meg 8700 méteren is volt már, tehát a potenciál benne van!
A két palackot vészhelyzetre vitték magukkal...és azért hagyta fent Dávidnak, mert ő le tudott menni +oxigén nélkül, Dávid viszont fent maradt a hegyen...
Ő legalább visszafordul, a hegy ott van, lesz még rá lehetősége!
Javaslom az ehhez hasonló cikkek írása előtt egy kicsit tájékozódj a témában!

Pasukanisz elvtárs 2017.05.27. 21:26:23

Azt nem tudom eldönteni, hogy mi vagy ki az oka, hogy se palackkal, se anélkül nem sikerült ez a kihívás. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy volt-e valaki más, akinek ennyi alkalommal NEM sikerült megmászni a csúcsot. Abból lehet, hogy 197-nél is jóval kevesebben vannak.

Ugyan Anitára emlékszem, illetve volt egy magyar bankár srác is, aki egy külföldi csoporttal jutott fel abszolút hírverés nélkül.

Gour 2017.05.27. 21:28:00

Csak tudnám, hogy minek másznak fel, amikor a csajok inkább lent vannak..

Béla Magyari 2017.05.27. 21:30:42

a zsidó askenáz spar, fa, henkel, VW, RTL klub klein davidovics aki 15 évig járt egyetemre, és kiválóan tudja finanszíroztatni soha nem sikerülő mászásait egy zseni, khon bácsi is azt mondaná ügyes!
davidka én azt kérném, hogy filozófus rabbiként a zsinagógád 300 méteres körzetében lakj és azt a pénzt amit sikertelen mászásaidra költenél ad oda létfontosságú (hogy utaljunk a hegymászásra) lélegeztető gépekre, ne pazarolj dávidka, légy jó ember
ne potyautasa a társadalomnak! ja és légyszi dávidka tedd már nyilvánossá személyi jövedelem adó bevallásod, hogy lássuk miből él is te valójában remélem komoly jövedelmed van és nem vagy parazita a társadalom testén!

Jakab.gipsz 2017.05.27. 21:32:55

Neszmélyi Emilről, aki asztmásként jutott fel a Mount Everest csúcsára - szinte pontosan egy éve? Ki hallott Ugyan Anitáról, aki első magyar nőként jutott fel a Mount Everestre 2009 májusában? Ki hallott Jelinkó Attiláról, aki első amatőrként és második magyarként ért fel a csúcsra 10 évvel ezelőtt? Ők ismeretlenül meghódították a bolygónk legmagasabb pontját.

Ez a lényeg!
Bezzeg cuki Dávidéknak lehet Magyar országban csak JÓ SAJTÓJA. ha egy magyar teljesít, az agyon van hallgatva.

Ez ennek a nagyon jól megírt cikknek a lényege. Kösz alapos munka.
Most már csak az kell, hogy minden mászó épségbe, leérjen, túl sok áldozatot szed az a hegy.
A nyelvtan-nácik meg kapják be.

Jottó 2017.05.27. 21:41:15

magyarázza már el valaki hogy mér az a"tiszta mászás" hogy oxigénpalack nuku, és akkor ezt tiszteljük mer ez annak a jele hogy ahogy a jóisten megadta, kiegészítő rásegítő apparátus nélkül blablabla..oké.. akkor mér nem az van hogy mezítláb másznak, mér másznak szöges v milyen bakancsban? az természetes? miért másznak -100fokig hidegálló ruhában? az természetes? napvédő krém? hószemüveg? fülvédő? bot, kesztyű? ezek se természetes kiegészítői az emberi testnek hanem a hegymászáshoz kitalált dolgok, amik a mászó bizonyos testrészeit védik.. ha lehet védeni a orrát meg a szemét meg a lábát meg a kezét akkor mér csak a tüdejét nem szabad meg az agyát? annyira nemértem..

paraszthajszal 2017.05.27. 21:46:13

@zoszil: Az Everestről speciel Erőss is. Ő a Kancsendzöngán lelte halálát, ami hiába alacsonyabb az Everestnél, sokkal veszélyesebb, nincsenek kiépített turistautak, összességében kb. 20%-nál áll a történeti halálozási aránya.

Claude Leon 2017.05.27. 21:51:44

Technikai észrevétel:
8000 méteren is 20% a levegő oxigéntartalma, csak a légnyomás a harmada a lejjebb megszokottnak, azért kevés az oxigén.
Vagy nem?

vilagpolgar 2017.05.27. 21:52:36

Komoly hozzá nem értésről árulkodik ez a cikk, inkább nem is kezdem szétszedni, mert nagyon gáz. Nekem, ha választanom kéne, hogy kit tisztelek jobban, Erőss Zsoltot, aki bár "formálisan" többet ért el, mert teljesen felment pár hegyre, és aki többször nyilatkozta, hogy a feleségét is ott hagyná meghalni 8000-ren, ha az nem tudna tovább menni. Az Erőss Zsolt féle fanatikusok emberi mivoltukból kivetkőzve, halottak között gázolva (csak idén 6-an haltak meg, illetve számos haláleset volt közvetlenül Erőss Zsolt körül is) haladnak az elég önző céljuk felé.

Mellette Klein Dávid, aki technikailag jóval szerényebb képességű mászó, de tudja a határait, és jó esélye van megérni az öregkort annak ellenére, hogy igen extrém dolgokat csinál. Plusz, nem vesztette el a józan eszét. Inkább ne érje el a csúcsot 20-szor, mint hogy egyszer ne jöjjön vissza.

silverrant 2017.05.27. 21:52:39

Szemmel láthatóan csak a lényeget nem látja posztoló.
Oxigénnel a hülye is meg tudja mászni. Akit feltolnak a serpák, mert már 70 éves, vagy mert még csak 15. Akinek van pénze, és hajlandó rászánni pár hónap készülést és egy hónap expedíciót azt feltolják és az oxigén miatt túl is éli. Amatőr.
Aki éveket készül rá és az életét teszi fel erre és nem használ doppingot az sportember. Nem sikerült. Tényleg. De ha 95%-os sikert akarsz látni ebben a sportban akkor te tök hülye vagy. Pont a lényeget nem érted.

Felesleges lesz legközelebb is mocskolódnod egy jót inkább nézz pornót.

freelander1 2017.05.27. 21:52:59

"nem érzitek, hogy az értékrendek hibásan vannak felállítva?"
De. Sajnos nap mint nap érezzük, hogy ebben az országban az értékrendek elég sajátosan vannak felállítva. Mondjuk ki kereken, az emberek jó része ostoba és megvezethető, így lettek szocializálva. Ezért működhet a marketing és a propaganda.

ikke i drift 2017.05.27. 21:56:50

Magad írtad: az elmúlt két hétben több mint 500-an értek fel oxigénnel, de az elmúlt 40 év alatt, ami 2080 hét, összesen 197-en palack nélkül.

Azaz 11 hetente egy ember. Versus két hét alatt 500.

Talán mégsem annyira bolhafing az az oxigén nélküli mászás.

major.os 2017.05.27. 21:58:00

"A levegő oxigéntartalma tengerszinten 20.9%, 8000 méteren ennek harmada 7.7%" - írja a szerző.
Ezzel szemben a levegő oxigéntartalma 8000 méteren ugyanannyi (tkp. alig mérhetően kevesebb), mint a tengerszinten. Az oxigén parciális nyomásában van a különbség, de ez úgy tűnik a szerzőnek magas. Halálzóna.
Kis magyar beteges fröcsögés. A szokásos. Melléktéma (hányan, hányszor, stb.) lexikális tartalma is csak bódításra való. Túllihegett, vagy szaknyelven: hiperventillált.
Kétszáz fölött van a hegyen maradt testek (everfrost body-k, ahogy emlegetik) száma, Dávid nem akart közéjük keveredni. Óvatos volt. Mi, akik szurkoltunk neki, csalódottak.
Ipari alpinizmus zajlik fent a hegyen. Ez a hegymászás demokratizmusa. Például mehetnek fogyatékkal élők is, és ha összejön, ők is örülhetnek.
Igen, másrészt valóban Jerzy Kukuczka teljesítménye egyedülálló.
Hermann Buhl más belső segéderőt is használt.
8000 fölé jutott Dávid, és ez nem túl gyakori esemény, még itt sem a zsúfolt lakótelepen.

VoluntartistA 2017.05.27. 22:00:31

Egyetértek a szerzővel, túl van lihegve ez a szponzorált mászás és a palacktalanság elve is. Erre a "vádra" az nem egy korrekt ellen-válasz, hogy bezzeg ti (pl. én) a Kékes-tetőre is csak kocsival megyünk és/vagy ilyen a magyar.
A számok és a tények makacs dolgok, jó lenne, ha a média és a lakosság figyelembe venné azokat, pl. szájhősködés helyett is. Békesség néktek!

RedRum 2017.05.27. 22:04:35

Jó írás. Klein Dávidot egyszerűen sajnálom. Hegymászó körökben ismert a fent leírt tény, egyszerűen mindenkinek van aklimatizációs határa, és ez csak kis összefüggésben áll a fizikai felkészültség állapotával. Vasemeberek nem tudnak néha 3-4ezer méter fölé menni, és mint látható félamatőrök is fel tudnak menni az Everestre. Nem hiszem, hogy Klein Dávid ezt ne tudná. De hát ő ebből él....és még él. Sok más mászóval ellentétben. És sok más ember él sokkal kártékonyabb módon, remélem Klein is rájön, hogy mikor kell abbahagynia, mielőtt még nagyobb baj lesz.

2017.05.27. 22:05:00

@vilagpolgar:

Klein Dávid egy gyenge mászó és nem bírja oxigén néklül, ha magasan van.
Erről szól a cikk és ezt nehéz lenne cáfolni.
Erőss Zsoltnak meg az egészhez semmi köze.

zoszil 2017.05.27. 22:07:42

@paraszthajszal: Bocs nem figyeltél én nem Mount Everestet írtím, hanem HEGYET!

what.the.fuck 2017.05.27. 22:10:18

totál igaz már untam nézni őket a Fókuszban az állandó várunk...megcsináljuk...csak most Nem jó pofázással.
nagyon kleine vagy még David ehhez...de a Danone joghurtot már tuti te fogod reklámozni nemsokára. :€

paraszthajszal 2017.05.27. 22:10:38

@MikeBoy: Annyi köze Erőssnek ehhez is van, hogy ő sokkal több kockázatot vállalt. A Kancsendzönga eleve kissé veszélyesebb hegy, mint a Mount Everest, műlábbal mászott, ráadásul nem fordult vissza, amikor már látható volt, hogy nem ér fel időben. Kockáztatott, és az életével fizetett érte.

Klein meg nem kockáztatott, de neki azért még így is lehet esélye valaha felérni és épségben visszaérni, újra látni a családját. Erőss ezt nem mondhatta el magáról.

major.os 2017.05.27. 22:16:41

Ez is egy sport. Segédeszközöket, segítőket használnak. Ameddig tisztességes, vagy annak gondolják az érintettek, akik egyébként már nem is annyira a heggyel, inkább egymással versenyeznek.
Dávidék elsők, majd Dávid első akart lenni. Mármint első magyar, aki külső oxigénforrás nélkül ér a csúcsra.
Igen, Zsolttal versenyzett.
Ez is éppen olyan sport, mint sok más, és valamennyivel megegyezik abban, hogy itt is a dicsőségért mennek.
Ha van szponzor, aki fizet. Mert manapság már "ipari" összegbe kerül az "nagyipari" típusú, "iparizált" cécó, ami még mindig nagyon kockázatos, embert próbáló sport. Bizony.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2017.05.27. 22:18:13

@Jottó: "magyarázza már el valaki hogy mér az a"tiszta mászás" hogy oxigénpalack nuku"

Képzelj el egy kerékpárversenyt, ahol profik napi 200km-t tekernek, többezer m-nyi hegyet másznak meg. Majd kitalálják, hogy van nagyon sok lelkes amatőr akik szintén szeretnének résztvenni a versenyen, de hát ők persze nem bírják a tempót, ezért motorral mennek.
Na kb ez a különbség a palackos és a palack nélküli mászás között.
hu.wikipedia.org/wiki/Magass%C3%A1gi_betegs%C3%A9g

VoluntartistA 2017.05.27. 22:18:39

@major.os:
A levegő O2 %-a valóban tévesen lett leírva, a 7,7% nem igaz.
Ács Zoltán, az egyik legsikeresebb magyar hegymászó így fogalmazott: "Akármilyen magasra is megyünk egy hegyen, a levegő oxigéntartalma mindig 21 százalék lesz, csak a légnyomás és ezzel az oxigén parciális nyomása csökken. Ezt figyelembe véve lehet az az állítás helytálló, hogy 5000 méteres magasságban mintegy fele annyi oxigén, 8000 méteres magasságban pedig 1/3 annyi oxigén van jelen, mint tengerszinten. Így kevesebb oxigén áll rendelkezésre, illetve a nyomáscsökkenés is bizonyos terhet ró a szervezetre. Ha számunkra túl gyorsan következik be a nyomáscsökkenés, akkor ödémásodási folyamatok indulhatnak el a szervezetünkben."

paraszthajszal 2017.05.27. 22:19:26

@B-road: Igen, az angol 'mount' (a Mount Everestben) magyarul 'hegy'. De akkor mi van?

2017.05.27. 22:22:36

@silverrant:

"Nem sikerült. "

A lényeget ne hagyjuk le. Nem sikerült NYOLCSZOR! :D

gizmo2666 2017.05.27. 22:27:19

Egy gyáva ember, aki nem mert szembenézni a halállal.

tomcsicsi 2017.05.27. 22:34:39

Hát kedves megnemmondó barátom, a posztod annyira teletoltad ellentmondásokkal és logikailag totálisan helytelen következtetésekkel hogy ha mindezeket egymásra pakolnánk még a piciny kis Földünk legmagasabb pontját is túlszárnyalná.
Te magad írtad, hogy oxigénpalack nélkül közel kétszáz alkalommal- anélkül pedig valamivel többször mint 7500x léptek a csúcsra. Eszerint csücsükélj be a sarokba és gondolkozz egy picikét - két indulatkirohanás között -, hogy akkor kúl vagy nem kúl megmászni a Hegyet palack nélkül.
Buataságod pedig határtalan, amikor az általad választott példákkal próbálod alátámasztani "elméleted" helyességét. Kötél nélkül stb. Ugyan már.. Olyan mintha azt írnád, hogy az autópályán nem aszfalton autózott ez vagy az. Megkerülhetetlen bizonyos eszközök használata, amit hidd el, hogy nem, a két kétségkívül remek ember cipelt fel.
A tiszta mászás fogalmáról: ennek is vannak fokozatai, hasonlóan pl. a vega étrend szerint élők között. A skála a vadhúst fogyasztóktól a fényevőkig terjed. Szubjektív.
A másik, hogy palackkal a tíz éves fiam is megmászná a Hegyet. Biztosan láttál olyan fotókat, amiről ha kicserélnénk a hátteret, akkor azt hinnénk, hogy a Tescoban várnak a sorukra a pénztárnál egy hosszú hétvége előtti napon. Ez kúl?
Kúl Jelinkó? Az interjút látva anno szinte szégyellte magát, annyira hülyegyerek módon jutott fel.
És milyen módon veszélyezteti Klein hobbija a mászótársai életét? Mindenki felnőtt ember, annak megfelelő döntéshozatali képességgel. Folytathatnám a mérhetetlen baromságaid ecsetelését, de már fárad az ujjam.
Még annyi, hogy ismerek olyan embert akit hetedik alkalommal vettek fel a képzőre. Fogadta volna el az ötödik kudarc után, hogy ő erre nem képes vagy nem erre a pályára való?
Kleinnek ez a munkája. Ebből él. Hegyet mászik.
És ha már a píárnál tartunk: csodálom, hogy nem hoztad szóba minden idők legnagyobb magyar hegymászóját, Erőss Zsoltot. Halottról jót vagy semmit, de a tény attól még tény marad. Két hegymászó köszönheti neki, hogy örökre a jéggé fagyott hó alatt maradt. Ennyit a felelősségről.

major.os 2017.05.27. 22:35:21

@VoluntartistA: Nem mindegy. Ha a levegő oxigéntartalma harmadarányú, akkor háromannyi belégzéssel megvan a megfelelő mennyiség. Ha viszont a parciális nyomás csökken és passzív az oxigénfelvétel, akkor 8000 fölött csak leépülés van, akármennyit szívunk be. Igaz nem is beszívjuk a levegőt, de ez mát tényleg nem ide tartozik.

Engedjétek, hadd mehessenek minél többen a Csúcsra.
Sok embernek lesz ez élete célja, öröme. Serpák, kiépített mászóutak nélkül pedig nem teljesülne vágyuk. Lehet gusztustalannak is látni ezt az iparosodott mászást, de ezzel csak demokratizálódik a folyamat. Többen kapnak esélyt...

Aki akar, mehet egyéni úton ma is.

2017.05.27. 22:38:51

@paraszthajszal:

"Kissé veszélyesebb"? :D
Ez a cikk nem arról szól, hogy Klein vissza tud fordulni, míg Erőss nem tudott. Ezt eddig is tudtuk.
Ez a cikk arról szól, hogy Klein azért fordul vissza mindig, mert nem bírja oxigén nélkül 8000+ magasságban. Na ennek nem sok köze van Erőss Zsolthoz.

major.os 2017.05.27. 22:48:49

Azért nem indokolt az indulat, amit a szerző mutat, mert Dávid egyedül a szponzorainak felel. Nem "közmászó" volt. Lehet róla beszélgetni, teljesítményéről vitázni, de ilyen beteges hevület az eseményből levezethetetlen.
Hazajönnek mind, és ez már jó hír.

fungi2 2017.05.27. 22:50:20

Csak én látom merő fröcsögésnek ezt az irkálást? K.D. 2007-ban 8600, 2014-ban 8700 méterig jutott, szóval a 8200-as limit felállítása /"menetrendszerűen fordul vissza 8200 méterről"/ tájékozatlanságról és rosszindulatról vall. Oxigén nélküli mászást meg ne hasonlítsunk oxigénessel, másik liga, meg ne rántsuk le a mélybe a hegymászót a sikertelen mászása után, amikor a sikeresek /nem túl rég volt a Manaszlu és az Annapurna sikeres mászása/ után meg hallgatunk.... Honnan tudja a posztoló hogy az "erős szél" mit jelent a halálzónában? Jutott fel aznap más a csúcsra? Ez nem egy kirándulás , ma rossz idő van, megyek holnap... Azt sugallni meg hogy ez ennyi próbálkozásból szinte bárkinek sikerült volna, nagyon messze van a realitástól, irigységet, kicsinyességet és erős rosszindulatot mutat...

Fikkentáger 2017.05.27. 22:55:54

@MikeBoy: Ilyesmi előfordul, Várkonyi László is nyolcszor próbálta meg.

a Nanga Parbat rabjai 2017.05.27. 22:58:00

Örülök, hogy megszületett és címlapra került ez az írás!

2017.05.27. 23:00:47

@Fikkentáger:

Sajnos ő sem jutott fel soha.

graphite 2017.05.27. 23:14:44

"A félreértések elkerülése végett ezzel az írással nem Klein Dávid személyét támadom"

Hát akkor én teljesen félreértettem ezt a cikket.

Téglagyári megálló 2017.05.27. 23:24:00

és az megvan, h oxigén nélkül maradandó agykárosodást szenvednek a mászók?

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2017.05.27. 23:24:17

A balfasz trolloknak szeretném egy rövid listával megsimogatni az érzékeny lelkecskéjét, amiben felsorolom a jelentősebb, nossss. Igazándiból csak az emlékezetesebb mászkálásaimat hegyekre, csúcsokra, aktívan füstölgő és fortyogó vulkánokra. A félreértések elkerülése végett nem tartom magam hegymászónak, csak egy egyszerű független hátizsákos utazónak. Ezeket saját zsebből, a poén, az élmény és a kaland kedvéért illetve azért “mert ott volt” hódítottam vagy csak próbáltam meghódítani:
Mount Kinabalu - DK-Ázsia és Borneó legmagasabb pontja
Vulcano de Fuego - Guatemala
Mount Marapi - Szumátra
Totumo-sárvulkán - Kolombia, 15(!) méter magas
Vulcano de Cerro Negro - Nicaragua
Vulcan Masaya o Santiago - Nicaragua
Mayon-vulkán - Fülöp-szigetek
Cotopaxi - Ecuador
Pisco - 2X, Peru 5752 méter magas, a csúcstámadás előtt 3 nappal még tengerszinten dekázgattam.
Haleakalā - Hawaii
Halemaumau Crater - Hawaii
Volcán Villarrica - Chile
Még biztos van néhány, de azokat majd a következő írásaim valamelyikében szedem össze.
U.i.: a levegő oxigéntartalmával kapcsolatos észrevételeket elfogadom. Kétségtelen, hogy fogalmazhattam volna pontosabban is.
Köszi, hogy viszonylag érdemben és emberhez méltóan kommenteltek.

thegabcsi 2017.05.27. 23:26:55

40 év alatt 197 ember, az mondjuk kurvára nem sok. Sőt, nagyon kevés.

AcidJazz 2017.05.27. 23:36:05

Csúcshódítás közben szerintem az egyik legnehezebb dolog azt mondani 200 méterrel a csúcs alatt, hogy visszafordulok, mert nem bírom.

Van egy mondás: A jó hegymászó az öreg hegymászó.

azértszépazélet 2017.05.27. 23:47:39

Egyetértek azzal hogy fölösleges szembeállítani a palackos és palack nélküli mászást, mindegyiknek megvan a maga tábora. Palackkal esélye van az amatőröknek is a világ tetejére érni. Ami a cikkben zavar, az a tömény rosszindulat és fröcsögés, ami egyértelmű személyes utálat jele. Már vártam ezt, évek óta megy itt a kleindávidozás, a névtelenség mögött valószínűleg ugyanazzal a "rajongó"val. A szerző szerint Klein Dávid "tisztességtelen előnyei" a többiekkel szemben,-melyek "bőven felülírják az oxigénpalack használatát",- felsorolva: "milliós hight tech ruházat"- ja a sikeresek biztos kertésznadrágban másznak,- "precíz időjárás előrejelzés" -igen, ezt is biztosan csak K.D. csapata kapja...- "serpák által kiépített mászóutak és rögzített kötelek használata"- mindenki ezeket használja amúgy...- "szponzorok segítsége"- igen, a szponzor támogat autóversenyzőt, teniszezőt, hegymászót is, amiben hasznot lát. Ne felejtsük,jelenleg ő a legtöbb 8000-res csúcsot elért élő magyar mászó.

bagolyleső 2017.05.27. 23:54:08

Kedves poszter!

Fellengzősködsz itt az 5752 méteres csúccsal, ami szép teljesítmény ugyan, de bizony nagyon messze van még a halálzónától, akárcsak az én 7134 méterem. Amerikásan mondva, egy másik labdajáték.
És bizony minden magashegyi vitézkedésnél bejátszhat a kedvezőtlen időjárás (szél, hó, lavina), aminek következtében akár egy - szerinted nyilván bagatell - 2500-as csúcs megmászása is konkrétan életveszélyessé válhat.
Te egy turista vagy. Nem szégyen az. Lelj benne örömet és blogolj arról, amit ismersz.

bbalintus 2017.05.28. 00:01:04

@Hungarian Geographic: Lássuk be, ez olyan, mintha én egy Forma 1-es pilótát kritizálnék, azon az alapon, hogy vezettem már C Mercit. Ezeknek a csúcsaidnak az égvilágon SEMMI köze nincs a magashegyi hegymászáshoz. Nagyjából a Mount Everest alaptáborig értél fel.

major.os 2017.05.28. 00:12:14

Megsértődött a lelkem, pedig gyalázkodó írására igazán korrekt hozzászólások érkeztek.
Ismeri Dávidot, és más politikai nézeten van, ez néhány mondat után kiderült, aztán jött, amire vártunk. Ez így megy Magyarhonban. Adatok közlese csak fedőművelet. Szokásos.
Ismétlem: csak a szponzorai kérhetik számon, és gondolom meg is teszik.
Hadd mehessenek minél többen fel a legmagasabbra is, ha lehetőségük van. Szponzor és edzettség kell, no meg serpák bőven, akik szintén pénz kérdése.
Aki pusztán sportként és nem dicsőségként tekint a magashegyi alpinizmusra, továbbra is kap esélyt a természettől. Semmi baj nincs ezzel.

Hegymászó, és a légkör oxigénösszetételét, a tüdő működését nem ismeri, és cikket ír, na kicsoda?

Punxsutawney Mormota 2017.05.28. 00:36:23

@Hungarian Geographic: Valószínűleg más értünk "átlag ember" alatt. Én az Ol Doinyo Lengai mászása alatt kétszer sírtam el magam, igaz másodszor azért , mert a nyomorult maszáj vezetőm elvette a cigimet.

sabana 2017.05.28. 00:43:39

Van igazság mindkét oldalon. Amivel mélységesen egyetértek, hogy a szponzoroknak tartozik, nem a népnek. Másrészt nyílván jobb lenne, ha nem belé pumpálnák a sok lét, hanem valakibe/valakikbe akik tehetségesebbek. Klein Dávid egyébként egy szimpatikus ember, de valószínüleg én már a helyében magamba néztem volna, hogy valójában alkalmas vagyok-e erre. Valaki írta, hogy az öreg hegymászó a jó hegymászó, ez szerintem nem igaz, a hegymászók kockáztatnak, nem félik a halált, és sokan hamar meghalnak (valószínû mászás közben), de valószínûleg ezt egyikük sem bánja igazán, mert sok esetben az ô 40-50-60 kidudja mennyi évük tartalmasabb mint az enyém. Dávid szerintem ezt rontja el, ha merne supersafety módból átkapcsolni, akkor jönne a siker és nem a sok kudarc miatt vállalná ezt a sok munkát stb. (tudom a facebookon mindenki ünnepli a teljesítményét(?) de Dávid szerintem tisztában van azzal, hogy ez már a sokadik bukta. :-(

csaba03 2017.05.28. 01:31:31

nem értem ezt a posztot
15 éven át másztam, a gyerekek születése után hagytam abba, azóta csak trekking van, normál utak és via ferratak
mégis van olyan csúcs a kétezres Tátrában is, ahová hét próbálkozásból sem sikerült feljutnom (jó, egyszer sem a legkönnyebb falon próbáltuk, és az időjárás sem volt soha baráti), annak ellenére, hogy máshol és máskor sokkal magasabb csúcsokat és lényegesen nehezebb utakat is megmásztam
ez egy ilyen játék
ha Klein Dávidot a hegymászás "hagyományos" értékeitől idegen üzleti szemlélet és média felhajtás miatt kritizálnád, azzal nehéz lenne nem egyetérteni - de az oxigén nélküli mászás miatt fanyalogni, illetve azért, mert ha azt látja, hogy bezárult előtte a kapu, akkor visszafordul?

Véegy 2017.05.28. 01:39:10

Ismerem Dávidot, és bár nem másztam vele, de több barátom igen, még anno az explorers programmal. Kis híján én is, csak laza másfél millka hiányzott a Kangshung face mókához....
...nem jött össze... :) ...mármint a lóvé nekem, de Dávidéknak sem a tibeti oldalról, ami azért már akkor borítékolható volt.
A cikkben a technikai leírások hagynak némi(?) kivetnivalót maguk után, de Dávid jellemzése tűpontos...
Jó srác amúgy, rendes gyerek. De ő klasszikusan az a pali, akinek nagyobb a füstje mint a lángja. A szóképnél maradva valóságos gőzmozdony...
De el tudja adni magát....
És van rá vevő is!
Csak egy példa, bár lassan kétéves az infóm, de a Biotech a többszörösét fizeti neki, reklámarcként, mint Hosszú Katinkának, pedighát.....!
és valahogy van egy olyan érzésem, hogy a posztoló is ismeri Dávidot

alvito 2017.05.28. 02:52:10

@Ad Dio:
G.B. Shaw mondta, hogy azért mert nem tudok tojást tojni, attól még tudom, hogy milyen a jó tojás.

Robur 2017.05.28. 02:59:00

Azért Klein Dávid volt az első a magyarok közül aki megcsinálta az Annapurnát. Pl. Erőss Zsolt bicskája beletört. Szóval nem írnám le. De azon azért én is elgondolkoztam, hogy kib*szott jó szponzorai lehetnek ha 8 meg nem mászást szponzoráltak neki. Szóval nem tudom honnan akaszt le magának ilyen szponzorokat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.05.28. 06:51:17

Nos, nem mászok hegyet. Hülye, veszélyes sport. Én maradok a veszélytelen MMA-nál. Ezzel együtt mondjuk nem venném a bátorságot, hogy leszóljam Cápát, vagy Pumuklit.
Már csak annyi a kérdésem hogy a posztírónak mi volt a legnagyobb magassága amit meghódított?

neduddki21 2017.05.28. 07:07:12

@tomcsicsi: Elárulod, hogy mennyiben köszönheti Erőss Zsoltnak két hegymászó is a halálát? Én egyről sem tudok, aki neki köszönhetné.

Lator II. 2017.05.28. 07:36:18

@bbalintus:
TÉNYEK vannak az írásban.
Komolyan a valós és igaz dolgokkal akarsz vitába szállni?!?
Köss bele a bibliába, mint a sok unatkozó... :-)
Nem másztam meg az Everestet sem, de nem is mondom, hogy adjatok pénzt, mert profi vagyok és a kiépített utat végigjárom, ahogy a többi ezer és ezer..
Aztán mégsem...

Bobacska 2017.05.28. 08:03:56

Túl sokszor fordult már elő, hogy Klein Dávid elindult, aztán nem ért oda. De ha van olyan, aki ezt finanszírozza, miért ne?

Ambiorix 2017.05.28. 08:04:25

Hadd büszkélkedjem el vele, hogy nekem egyszer (ötödik kísérletre) sikerült oxigénpalack nélkül feljutnom a János-hegy csúcsára, a Libegő zugligeti végállomásánál berendezett alaptáborból. :)

gogosb 2017.05.28. 08:19:27

Megértem én az indulatot - engem is zavar a marketing - de túl sok a csúsztatás. Persze sokan jutottak fel idén, de ők majdnem mind oxigénpalackkal. Magad írtad, ha kiegészítő oxigént használsz akkor 1000 méterrel alacsonyabb a hegy. De akkor miért nem mászol 1000 méterrel alacsonyabb hegyet? Az Everestet azért nehéz megmászni, mert magas: a normál út nem technikás. Na ezért kulcskérdés, hogy palackkal vagy anélkül. A fix kötelektől nem lesz alacsonyabb a hegy, csak kisebb a kicsúszás veszélye. 8850 méteren is 20.9% az oxigén a levegőben, csak a parciális nyomása egyharmada a tengerszinthez képest.
Te másztál már magas hegyen vagy csak "véleményed van"? Nekem is van egy olyan érzésem, hogy ezen a szinten a cél eléréséhez kockáztatni kell - ahogy írod orosz rulett - és Klein ezt nem meri bevállalni. De nem ítélkeznék anélkül, hogy nem tapasztaltam meg, hogy milyen úgy felébredni az álmodból, hogy kapkodod a levegőt, szédülsz és halálfélelmed van. Tényleg sokat költ Klein a hobbijára, de legalább a szponzorai pénzét költi nem a miénket. Szóval előbb tájékozódj mielőtt fikázol. Minimális empátia barátom. Maradok tisztelettel...

Fánkevő Fáncsi 2017.05.28. 08:32:12

Klein Dávid sokkal jobb hegymászó mint például Erőss Zsolt. Mert még életben van. Úgy könnyű híres hegymászónak lenni, hogy közben kipurcan az ember.

Doryyka 2017.05.28. 08:39:21

@vilagpolgar: ja, tudja a határait, 8200.

sabana 2017.05.28. 09:05:40

@Fánkevő Fáncsi: én is élek, akkor én is jobb vagyok mint Eröss Zsolt yihhha, hagyjuk már ezt. Zsolt egyike volt a magyarok legjobbjainak, nehogymár Dávid jobb legyen mert visszafordul. (bár abban tényleg jobb) Zsoltnak egyetlen dolgot lehet felróni, hogy Petit engedte visszamenni magáért, de Peti meg felnôtt ember volt, szóval valójában azt sem.

Ad Dio 2017.05.28. 09:13:36

@Hungarian Geographic:

Ezek közül hány van 8200 m felett?

Barnabas Buza 2017.05.28. 09:17:11

Épp ma reggel olvastam, hogy a bejegyzésben is említett Kilian Jornet-ről, hogy egy héten belül 2x is felment az Everestre és másodszor abban az erős szeles időben mikor Klein Dávid visszafordult.

déjá vu39 2017.05.28. 09:17:19

Az oxigénhatárról. Én úgy értettem, hogy a posztoló szerint egy átag embernél kb 8200 méternél van a határ ahol már "elfogy a levegő". Akinek meg "jobb" a génállománya, annál magasabban. K.D eszerint ebből a szempontból átlagos. Talán lehetett volna a két vonatkozó szövegrészt másképp rendezni - de ha az egész szöveget elovasod, összerendezed, akkor helyreállhat a világkép.
Ami a 21% kontra 7,7 %-ot illeti, nem értem. Ezek szerint 10 000 méteren, 15 000 méteren, 20 000 méteren is 21 % az oxigén?

Hefe 2017.05.28. 09:22:06

mint mar fentebb leirtak, az Everestre turistacsoportokat inditanak manapsag. A pragai polgarmester 10 eve maszta meg.
Monnyuk nem ertettem amikor klein kartars arrol beszelt, hogy teljesen egyedul massza meg a hegyet, hogy ket "filmes" sherpa mit keresett a szolgalataban?

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2017.05.28. 09:22:17

UPTADE! (05.28. Vasárnap) - Adrian Ballinger és Ferran Lattore sikeresen jutott fel oxigéntartály használata nélkül a Mount Everestre a tegnapi nap (május 27) folyamán. Idén, eddig 5 csoportban, heten (Klein Dávid, 5 másik férfi és egy nő) próbálkoztak oxigénpalack nélkül feljutni a csúcsra. Ebből 2 mászónak sikerült. Harmadikként Cory Richard is feljutott a csúcsra, aki csak a csúcs előtt kezdte el használni az oxigént ahelyett, hogy visszafordult volna. 2 másik mászó 8500 méterről, míg a francia hegymászónő, Elizabeth Revol “a csúcs közeléből” fordult vissza - Klein Dávid 8115 méterről…
A tegnapi (május 27) napig ebben a két hete tartó tavaszi mászó szezonban közel 700-an jutottak fel a csúcsra. Ezen a héten 300 sikeres csúcstámadás született, ami közül az én személyes kedvencem az osztrák Andy Holzer aki egy vak hegymászó, mégsem jelentett neki problémát meghódítani a bolygónk legmagasabb pontját.

Janisch Attila 2017.05.28. 09:30:53

A szerző Klein Dávid morális hozzáállását támadja, de milyen morális alapot ad erre neki a névtelenség? Aki ilyen bántó éllel megfogalmazott kritikai szöveget tesz közzé, az minimum névvel tegye ezt! --- Egyébként pedig hitelt adna a szerző mondandójának az is, ha a szövegéhez mellékelt volna legalább egy fotót, amelyet ő maga készített saját magáról a - szerinte könnyen abszolválható - csúcson. Mindezek hiányában a szöveg tipikusan magyar, rosszindulatúan és irígyen okoskodó locsogás, a másik ember névtelen, alattomos lejáratását, alázását, taposását tűzve ki célul. - Ez a cél mennyivel nemesebb, mint az, ha Klein Dávid - akár sokadszorra is - visszafordulni kényszerül, mert úgy látta a körülmények nem alkalmasak a csúcstámadás kikeres befejezésére és az onnan való visszajutásra? Semennyivel. Ha Kleinnek nem sikerül megmásznia a csúcsot sokadszorra sem, de sokadszorra is talál az úthoz szponzorokat, akkor a szponzorok részéről nyilván mégis van valami bizalom az irányába. Ez mért fáj a névtelenségbe burkolózó szerzőnek? Pofázni, kritizálni mindig sokkal könnyebb, mint csinálni valamit. Márpedig ez a tipikus magyar virtus - sajnos. Végezetül a szöveg tele van csúsztatással, ha másként nem hát akkor, amikor az Everest megmászásáról úgy beszél, mintha az egy margitszigeti kirándulás lenne, és ezt az állítását alátamasztandó mindenféle statisztikai adatokat illeszt a szövegbe, hogy a tudománnyosság és a megalapozottság látszatát keltse, de persze egyetlen számadatot sem közöl arról, hogy az Everest meghódítása közben hány mászó veszítette már az életét. - Ennek a szerzőnek megfelelő büntetés lenne - okulásául -, hogy próbálkozzon meg maga is a mászással, aztán tegye közzé, hogy milyen eredményt ért el. - Lehet, hogy ezt követően kicsit szerényebben nyilatkozna mások kudarcáról is. Üdv, Janisch Attila

Hefe 2017.05.28. 09:34:47

@déjá vu39:
"déjá vu39 2017.05.28. 09:17:19
Ami a 21% kontra 7,7 %-ot illeti, nem értem. Ezek szerint 10 000 méteren, 15 000 méteren, 20 000 méteren is 21 % az oxigén?"

igen, a levego osszetetele nem valtozik, csak a legnyomas csokken le. Ami ahhoz kell hogy a gazcsere (O2 es CO2) megtortenjen a vorosvertestekben/szovetekben.
Miutan a legnyomas lecsokken harmadara, igy az oxigen (parcialis) nyomasa is lecsokken harmadara, igy nem telitodnek a versejtek/szovetek kello mennyisegben.

gigabursch 2017.05.28. 09:38:22

Meglehetősen kemêny hangú írás, de minden szavával egyetértek.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2017.05.28. 09:45:38

@Janisch Attila: Drága Attila! Nyugi! Minden kérdésedre, feltevésedre, elméletedre pontos választ kaphatsz ha elolvasod a blogomat (nem csak a blog.hu-n, hanem a blogspot.com is)
U.I. Légyszíves ne "magyarozz"! Elhiszem, hogy sok feszültség van benned, mint ahogy másokban is. De ez nem az a hely ahol gyűlölködésnek, rasszizmusnak helyet adnak.

gogosb 2017.05.28. 10:10:54

@Hungarian Geographic:
Újabb csúsztatás. Janisch Attila hozzászólása nem volt gyűlöletkeltő vagy rasszista. Mellékszálként ugyan benne volt, hogy hazánkban sajnálatosan fejlett a fikakultúra, de lényegében a posztról szólt.

TheBroRobot 2017.05.28. 10:16:03

Tisztelettel: próbáltam írni egy objektív kritikát a cikkedről, de minél többször elolvastam, annál inkább rájöttem, hogy te bele vagy vakulva a saját véleményedbe. A szakmaiatlanságod fölött is elsiklottam volna a kritikámban, pedig ebben a témában ez borzasztóan fontos alap egy véleményhez. Csupán arra akartam rávilágítani, hogy nem objektív eszközökkel közelíted meg a kérdést és nem pártatlan szemlélőként próbálod a magad oldalára állítani az embereket. Aztán a sokadik újraolvasásra és az "update" következtében rájöttem, hogy érdemi kritikát fogalmazni az írással szemben olyan, mintha a falnak beszélnék, mert nem fog eljutni Hozzád.

2017.05.28. 10:16:24

Egyáltalán nem ide kapcsolódik, csak eszembe jutott valami. Van most egy csaj, aki éppen az északi sarkot igyekszik "meghódítani", nem biológus vagy fizikus, hanem csak simán önmaga legyőzésére (az mi ?) készül. Itt-ott már jelennek meg róla cikekk, mert közben blogot ír. Blogot, érted, mászás közben. Na a múlt héten pont itt az indexen számoltak be róla, hogy engedélyt kapott a kanadai hatóságoktól, hogy kilőhessen jegesmedvéket, ha veszelyben érzi magát. Jegesmedvét b@meg, egy kihalással fenyegetett állatfaj példányait, hogy ő kirándulgasson. Hát teljesen kiakadtam. Az jutott eszembe, hogy, ha a mount everest alaptáborában megunják a várakozást ezek a barmok, és azt mondják, hagyjuk ezt a hegyet, keressünk más "kihívást", akkor majd több százan fognak mondjuk a sarkokhoz menetelni és közben kihalóban lévő jegesmedvéket lődözgetni?!
Én a magam részéről kiröhögöm, és adott esetben megvetem ezeket az önző, öntelt idiótákat.

Agyalap 2017.05.28. 10:25:01

@Hungarian Geographic: Miért ejtsünk szót róluk? Hiszen tavaly júniusig 197-en jutottak már fel... 40 év alatt... Így már ez a kettő is csak a futottak még kategóriában van. Pláne azok akik 8200-ig jutottak fel...

Mrs.Columbo 2017.05.28. 10:27:06

@Hortenz: abszolút egyetértek veled.. Ha kihalnak majd a jegesmedvék, komolyan mondom írnék neki egy levelet, hogy na, milyen érzés, hogy te is hozzájárultál, csak hogy a seggedet riszálhasd a hóban pár hétig?

Klein Dávidról meg csak annyit, hogy nekem semmi bajom azzal, hogy ő azt csinálja, amit szeret, és ehhez még szponzorokat is talál. Csak könyörgöm ne csináljunk már belőle nemzeti hőst.
qph.ec.quoracdn.net/main-qimg-85ed764f43e8329de01a417160339238-c

élhetetlen 2017.05.28. 10:38:04

@Hefe: Az egy dolog, hogy mindenki azt mond, amit akar, de azért túzásokba nem kéne esni. „ket "filmes" sherpa mit keresett a szolgalataban?”. Mondjuk, a szponzorok szerettek volna egy filmet is a pénzükért, és a két serpa az ő szolgálatukban állt. Vagy Kleinnek úgy kellett volna másznia, hogy fél kézzel kapaszkodik, a másikkal tartja a kamerát, és időnként maga elé, időnként maga mögé megy tíz métert? Nem a seggét tolták, és nem az ő cuccát vitték. Életszerűtlen?

Németh Géza 2017.05.28. 10:50:16

Az, hogy rossz az idő és nem akar meghalni, teljesen érthető. De mi Klein Dávid foglalkozása? Hegymászó? Az is foglalkozás? Dolgozott már életében egy percet is, vagy csak a szponzorok pénzéből él? Mit csinál, amikor nem mászik? Miből vesz kenyeret?

vuvuvu2 2017.05.28. 10:51:06

Hú hány okostojás van itt aki mind követeli hogy KD monnyon le! De főleg a posztoló, aki még azzal sincs tisztában, hogy KD 8700 méterig jutott fel és nem 8200-ig. Vagy az a kommentelő aki arról ír, hogy mindenkinek van egy akklimatizációs határa.... Utána kellene olvasni, hogy KD hogy készült a csúcstámadásra, hogy pontosan mi történt, miért fordult vissza 8115 méterről, milyen úton mászott, Kicsit utána kellene olvasgatni, meg kellene pár filmecskét néznia arról, hogy minden mászószezon más és más, és az csak egy tényező, hogy ki milyen felkészült, mennyi oxigén van nála - vannak még a téenyezők sorában olyanok is, hogy ki milyen útvonalon mászik, az mennyire veszélyes, sokan vannak-e azon az úton, épp milyen az időjárás, vannak-e lavinaomlások... Az okos hegymászó egészben jön vissza. Eddig sokezren jutottak fel az Everestre oxigénnel. És voltak köztük jópáran, akik ugyan feljutottak, de le már nem. Ehhez képest 197 ember oxigén nélkül jutott fel, ebbe a csoportba szeretne KD is tartozni, úgy hogy utána még egészben vissza tudjon jönni. Erről ennyit trollok!

Dudus51s 2017.05.28. 11:05:08

@major.os: A levegő összetételéről mindenki beszél és misztifikálja, és úgy vannak vele mint a focival, mindenki ért hozzá. A 0 balti magasságon mért levegő nyomása 10 méter magas vízoszlop nyomásával egyenlő. Ha a higanyos barométert hívjuk a méréshez/praktikus okokból, hiszen a mérőelem fajsúlya 13,546/ akkor ez az érték cc. 780 hgmm+,- a hőmérséklet miatti korrekció. Összetétele 78% nitrogén, cc. 21% o2 és 1% egyéb gáz,/co2, co, N2, nemesgázok stb./ pára stb. A gravitáció miatt ez az óriási mennyiségű "légnemű-folyadék" úgy képzelhető el mint egy óceán, ahol a Marianna árokban annak fenekére még Cousctou kapitány sem igen merészkedett le, hiszen a nyomás ott 11 tonna/cm2. Gay -Lussac óta pedig tudjuk, hogy a folyadékok gyakorlatilag nem, de a gázok összenyomhatók, ezért a tengerszinttől felfelé csökken a légnyomás értéke. Az emberi szervezet vegetációja döntően ehhez a nyomásviszonyokhoz rendezkedett be. Emlékezzünk rá amikor a Mexikóvárosi olimpiát rendezték, milyen probléma volt a csapatoknak az akklimatizáció a magas helyszín miatt. Namármost ha a talajszinttől távolodva csökken a levegő nyomása, ezáltal a "sűrűsége", a lassú égéshez nincs meg a szükséges O2 - bár az összetétele ott is az mint a baltiszinten-, így annak elégtelensége fiziológiai problémákat okoz. A levegő az ott is levegő és ha nem az az összetétele amit a fentiekben írtam , akkor az fing, biogáz, vagy bármi más, de nem levegő.

sabana 2017.05.28. 11:07:07

@vuvuvu2: te meg az az okostojás vagy, aki azt gondolja, hogy elolvasta a wikipédiát és már expert, felsoroltad itt a "tényezőidet", gratula valószínű rajtad kívűl ez senkinek nem jutott eszébe. Itt a kommentelők nagy része azt kifogásolja, hogy megy itt a médiahype, nincs eredmény, viszont már 8x-ra is próbálják ezt valami emberfeletti teljesítményként eladni. (legalábbis, nekem ezzel van bajom)

csillagkutya seven 2017.05.28. 11:08:28

Végre valaki, aki le meri írni azt, amit le kell! Ez nem gyalázkodás, hanem a puszta tények, milliók mentek e a nagy semmire, igaz nem az én pénzem, de akkor is, ki a fene látott ebben fantáziát? Az RTL biztosan, mert folyton közvetített egyre drámaibb videókat, na akkor éreztem, hogy ez is megy a levesbe...remélem sosem látom többet ezt az embert fogadkozni...

Pasukanisz elvtárs 2017.05.28. 11:11:23

Itt sokféle indulat kevereg, így a válaszok nem igazán adekvátak. Van egy témakör, hogy ahelyett hogy KD dolgozna, csak mászkál a hegyekre. Hát, ilyen az élet - ilyen alapon valamennyi versenysportot el kellene felejteni (miért fizetnek valakinek heti 120 milliós fizetést azért, hogy egy bőrgolyót rugdos?).

A másik vonal, a pénzpazarlás. Ha KD a saját és a szponzorai pénzét költi ehhez nekem semmi közöm nincs. Az más kérdés, hogy mekkora szponzori előnye van egy sikertelen expedíciónak - ld. pl. anno a Spar matricagyűjtő füzetét. Az jobban érdekel, hogy tényleg 200 milliárdot el kell költeni az új nemzeti stadionra?

Ami a palackos mászást és az anélkülit illeti: némely hozzászólásban nagyon le van itt kezelve a palackos mászás. Nem néztem utána, de nekem úgy rémlik, hogy KD is palackkal próbálta először megmászni a ME-t, csak miután az első magyar cím elkelt, tért át a palack nélküli verzióra, nem?

Ami azért kétségkívül zavaró, hogy akik közben sikeresen megmászták az ME-t, ugyan oxigénpalackkal, de szintén egyéni történetekkel a töredék figyelmét nem kapták annak, ammekkora TÚLZOTT médiafelhajtás megy KD körül. Tegnap BL bajnok lett a szolnoki vizilabda csapat - nézzük már meg, hogy mekkora figyelmet kaptak. Nekem ez a KD körüli médiakampány valahogy a hegymászás szellemiségével is ellentétes (meg azokkal az idézetek szellemiségével, amelyek a ME expedíciós honlapon vannak. Lehet, ha feleennyi médiafelhajtás lett volna, nem lennének ezek az indulatok sem.

Tinman 2017.05.28. 11:31:01

@Hortenz: Maximálisan igazad van. Önjelölt, kényszeres magamutogatók.

Klein akkor lenne számomra tiszteletre méltó, ha ennél jóval nagyobb kussban próbálkozna és amikor sikerül neki végre csúcsra érnie, akkor számolna be a kínjairól.
Egyébként ha már 8x nem sikerült itt az ideje MÁS, tehetségesebb hegymászóknak átadni a lehetőséget! Vannak idehaza még olyanok, akik megérdemelnék az esélyt, de nem kapják meg!

Szerénység urak, ez az igazi sportember fő jellemzője és nem az exhibicionizmus!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 11:37:34

@major.os:

"Nem mindegy. Ha a levegő oxigéntartalma harmadarányú, akkor háromannyi belégzéssel megvan a megfelelő mennyiség. Ha viszont a parciális nyomás csökken és passzív az oxigénfelvétel, akkor 8000 fölött csak leépülés van, akármennyit szívunk be."

Akár 1 bar légköri nyomáson van a levegőben harmadannyi (7% körül) oxigén, akár 1/3 bar nyomáson 21%, az oxigén parciális nyomása ugyanakkora marad. Dalton-törvény.

Ettől persze igazad van abban, hogy a szervezet számára nem mindegy a légnyomás (ödémásodás pl.) miatt.

Zsuzsanna Judit Szigeti 2017.05.28. 12:07:14

'Nem értem milyen oxigén palack nélküli “tiszta mászás” az, amikor a rosszulléte miatt visszaforduló Suhajda Szilárd a “mentési célra” felvitt két oxigén palackját Kleinnek adta? Ha ő van annyira rosszul, hogy nem tudja folytatni élete álmát, akkor nem neki lett volna szüksége az extra oxigénre, hogy biztonságban visszajusson az alaptáborba?' - Lázár is adaadná Orbánnak, ha érted, mire gondolok. :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 12:25:56

@Zsuzsanna Judit Szigeti:

Beszarok, hogy még egy ilyen politikától távoli témában sem tudod hagyni az orbánozást. :(

quint0 2017.05.28. 12:35:45

Egy ötezres és egy nyolcezres között nagyon fontos különbség, hogy az előbbinél nem kell 2-3 hónapig guggolva sziklákra kaksizni. Csak pár napig próbáljátok ki, utána megértitek, hogy miért nem szoktam felsétálni az Everestre :D Akármennyi pénzért sem...

élhetetlen 2017.05.28. 12:58:17

@Németh Géza: Nem teljesen értelek. Miért, az hogy futbalista, az egy komolyabb foglalkozás, mint az, hogy hegymászó? Persze, van különbség, a focistákat mi fizetjük (állami pénz és TAO, ami szintén állami pénz), a hegymászónak meg, ha pénzt akar látni, szponzort kell találni. „Mit csinál, amikor nem mászik? Miből vesz kenyeret?”. A múltkor egy ilyen kérdés után rákerestem pár cikkre, van valami családi sportkönyveket kiadó cégük, ami, ahogy írta, akkor is elketyeg, ha ő elmegy pár hónapra, és gondolom, egy-egy ilyen futam után azért van pár megkeresés élménybeszámolók tartására, stb., amiből azért szerényen lehet élni egy darabig, és ő nem az a típus, aki 50 millás kocsikkal villog. A szponzoráció. Azt mindenki normálisnak tartja, ha egy színész pénzért a képernyőn joghurtot eszik egy évig. Ő miért ne vállalná, hogy miután fizetik az útját, egy évig Spar terméket reklámoz, vagy az RTL celebjeivel mosolyog. Na, mindegy.

élhetetlen 2017.05.28. 13:12:21

@Pasukanisz elvtárs: Majdnem igazad van. „Az más kérdés, hogy mekkora szponzori előnye van egy sikertelen expedíciónak - ld. pl. anno a Spar matricagyűjtő füzetét.”. A szponzor eldönti, hogy mi éri meg neki. Egy következőnek is megérheti, hogy már ennyiszer nem sikerült, de talán most. Amiben nincs igazad: „Lehet, ha feleennyi médiafelhajtás lett volna, nem lennének ezek az indulatok sem.”. Az lehet, hogy kevesebben pampognának itt, ami nem számít, de a szponzoroknak biztosan nem érné meg, ha ez médiafelhajtás nélkül, csendben történt volna.

Aikiboxer 2017.05.28. 13:17:24

A szerző neve?
A szerző sporteredményei?
Ennyi.

Fánkevő Fáncsi 2017.05.28. 13:17:46

@sabana: nem, se te se a cikkíró nem jobb egyiknél sem, mert nem próbáltatok megmászni semmiféle nagy hegyet, nem hogy a legnagyobbat. Csak cikkeket kommentelsz az interneten. Nagyon gyengus a válaszod is, ennyi minden amit ki tudsz préselni ? Erőss megpróbált megmászni egy nagy hegyet. Kipurcant. Klein meg nem. Erőssnek a hegymászás fontosabb volt mindennél az világon. Kleinnek meg nem. Fontosabb volt a feleségénél, a saját gyerekénél, a szüleinél, és mindennél úgy általában. Te azt gondolod ez teszi a jó hegymászót. A nagy hőst. Szerintem az ilyenek hegymászónak is meg embernek is szar alakok, ráadásul idióták is. Nem tudnak lejönni a szerről, és a családjuk szívja meg a faszt ezért. Ennek a cikknek a szerzője meg egy gerinctelen csiga, ezt minden felnőtt ember láthatja. Attól függetlenül, hogy Klein Dávid jó hegymászó vagy szar hegymászó.

Emília Röszkei 2017.05.28. 13:17:54

@élhetetlen: Ja, hogy ez nem is sportteljesítmény lett volna, hanem média attrakció ? OK. De akkor abban rovatban kéne szerepeljen ...

Tisztességes Természettudomány 2017.05.28. 13:29:15

A múltkor palack nélkül mentem fel 10000 méterre, mindössze 2 légikisasszony és egy Airbus segítségével. Odafent megittam egy pezsgőt, és megnéztem egy két órás filmet, majd lejöttem.

Legközelebb sem viszek oxigénpalackot, az a csalóknak való.

gergengocia 2017.05.28. 13:32:40

Sajnálom, én semmi kivetnivalót nem látok abban, ha valaki el tudja adni magát, és talál szponzorokat a hobbijához. És abban sincs semmi gond, hogy újra és újra megpróbálja ezt az "őrültséget". És számomra azzal sincs probléma, ha nem kockáztatja az életét feleslegesen, amikor úgy érzi, nem sikerülhet. Én drukkolok neki, teljesítse be álmát. Azoknak meg csak gratulálni tudok, akiknek sikerült.

Fikkentáger 2017.05.28. 13:34:59

@Tinman: Egyébként ha már 8x nem sikerült itt az ideje MÁS, tehetségesebb hegymászóknak átadni a lehetőséget!

Milyen lehetőséget ember?! Ez nem pártigazgatói állás, vagy öröklött funkció. Aki akar, az fölmegy oda, függetlenül attól, hogy ki mindenki más van ott még rajta kívül. Nincs országkvóta, annyian mennek föl Magyarországról, ahánynak csak kedve szottyan.
Ekkora faszt!

élhetetlen 2017.05.28. 13:40:34

@Tinman: „ha ennél jóval nagyobb kussban próbálkozna”. Miből? Nem kap TAO pénzt, mint a focisták, neki szponzorok kellenek, akik viszont elvárják a reklámot. „itt az ideje MÁS, tehetségesebb hegymászóknak átadni a lehetőséget!”. Eltévedtél agyilag. Bármelyik tehetséges hegymászó kereshet szponzort. Mi gátolja meg benne, ugyanis ez tisztán üzlet. Ez nem az a játék, hogy van egy állami pályázat, amit ő baráti alapon megnyert, és ezzel kiszorított valakit. Vagy megéri a szponzornak, vagy nem. A MÁS, tehetségesebb hegymászók győzzenek meg valakit, hogy őket jobban megéri fizetni. Ennyi.

Éva Rné 2017.05.28. 13:48:31

Szabad megkérdezni, hogy ki a jó franc létrázza, kötelezi, teszi mászhatóvá a csúcsot? Szerintem azok az igazi hegymászók (serpák), akik mindezt lehetővé teszik. Minden más csak mese...

Geeza 2017.05.28. 13:49:07

Ez a Klein-féle hegymászás olyan mint amikor a frissdiplomás ügyvéd büszkén beszámol róla, hogy megoldotta a 20 éve húzódó Kovács-pert... Erre az öreg ügyvéd: hülye vagy fiam, 20 éve ebből élünk...
Klein persze hogy nem mássza meg, mert akkor jövőre ki adna neki rá pénzt újra?
:-D

Tinman 2017.05.28. 13:50:33

@Fikkentáger:

Azt a lehetőséget amit a szponzorok nyújtanak. Ebben a játékban is áll, hogy ha egy szponzor adott sportban egy sportolót támogat, akkor erősen kis eséllyel fog egy másikat is támogatni. Menj fel az Everestre tehetséges mászóként, ha nincs szponzorod, se pénzed. Fingod nincs az egészről, csak személyeskedni tudsz.

Janisch Attila 2017.05.28. 13:50:56

@Hungarian Geographic: Kedves NG! Nincs az én szövegemben semmi rasszizmus, se magyargyűlölet, ne értelmezd át azt, amit írtam. Magyarként kritizálhatom azt a közösséget, ahová magam is tartózónak gondolom magamat. És igen fenntartom: szeretünk másokba belerúgni, megtaposni, az eredményeiket fitymálni és közben jóval kevesebbet felmutatni. - Egyébként pedig semmi indulat nincs bennem - rossz ez a kobaksimogatóan lekicsinylő "nyugodjmárlehülyegyerek" szöveg - egyszerűen em értek egyet a szövegedben írottakkal, és azt is világosan megindokoltam, hogy miért. A névtelenségre pedig milyen válasz van, azon túl, hogy névvel vállald fel, amit írsz. Én pl. sosem használok álnevet, pedig elég élesen szoktam fogalmazni ott ahol publikálok, és ez azt hiszem alap. üdv, JA

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 13:51:25

@Aikiboxer:

"A szerző neve?
A szerző sporteredményei?
Ennyi."

Nem egészen. A logikád alapján egy ételről csak más szakácsok mondhatnának véleményt, a vendég nem. Egy könyvről csak elismert írók, más nem. Egy filmről is csak más rendezők, a nézők nem.

Sőt egy szolgáltatás (internet, fodrász, bank, akármi) is csak a konkurensek mondhatnának véleményt, az ügyfelek nem.

A poszt lekezelő, sőt megalázó stílusa engem is undorít.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 14:01:37

@Janisch Attila:

"Magyarként kritizálhatom azt a közösséget, ahová magam is tartózónak gondolom magamat. És igen fenntartom: szeretünk másokba belerúgni, megtaposni, az eredményeiket fitymálni és közben jóval kevesebbet felmutatni."

Nestbeschmutzer

Aikiboxer 2017.05.28. 14:01:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a szakácsos hasonlat nem egészen áll.

A Himalája megmászása a Bocuse d'Or szakácsversennyel parallel (nem Józsi bácsi sarki kifőzdéjével). Ez a förmedvény meg olyan, mintha valaki névtelenül, ismeretlenül, profi mesterszakácsi tapasztalat nélkül kezdené el fikázni Széll Tamás eredményét, mondván, hogy ez milyen sz@r eredmény, kamu az egész, a közelében se volt a győzelemhez stb. stb.

Erre azért csak megnézem már, ki írta a kritikát… Azért nagyon nem mindegy, hogy Gordon Ramsay írta-e vagy csak egy irigy kis senki a sarki lacikonyhából…

– Persze ez csak annak az olvasónak számít, aki nem ért a hegymászáshoz (és én nem értek a hegymászáshoz, de ide lapoztam mert büszke vagyok az összes magyar sportember, Fa Nándor, Hosszú Katinka stb. stb. eredményeire és jól esik olvasni, hogy milyen szuper eredmények vannak). Aki ért a hegymászáshoz, az nyilván azonnal leveszi, hogy a „cikk” szerzője egy kisstílű, irigy senki, aki még a saját nevét se meri vállalni. Még azt se mondom hogy „tipikus” (azt meg pláne nem, hogy „tipikus magyar”), mert se nem tipikus, se nem magyar a jelenség. Egyszerűen vannak ilyen emberek, többnyire bukott, ellenlábas sportolók, vagy olyanok akik csak álmodoznak és irigykednek.

Ui: Étterem-kritikát meg nyilván írjon kritikus, szeretek étterem-kritikákat olvasni, szoktam is – de még egyszer: egészen más véleményt mondani Laci bá' sarki kifőzdéjéről, mint Széll Tamás Bocuse d'Or eredményét fikázni pl.

kw3v865 2017.05.28. 14:01:56

Még egy dolog a témával kapcsolatban, amiről nem írt a szerző, de szerintem lényeges: expedíció

Miért lenne Kleinék normál utas, serpás, de oxigénpalack nélküli Everest-mászása expedíció? Szerintem semmiképpen nem nevezhető annak.
Néhány tény azon felül, hogy már 200 ember megcsinálta ezt:
- Néhány szakaszon fix kötelek segítik a mászást
- Az út gyakorlatilag ki van taposva
- Utazási irodák szerveznek oda utat, persze jó pénzért.
- Vak és 80 éves ember is megmászta már ezen az útvonalon (igaz serpákkal és palackkal, de mégis megcsinálta)

Szerintem - maradva a hegymászásnál - expedició lehetne bármelyik eddig nem megmászott (vagy legalább is nem dokumentált) 5000-6000 méteres csúcs a Himalájában vagy a Pamírban, amelynek a megközelítése is komoly kihívás, teljesen ismeretlen terepen, ahol már az útvonalat is maguknak kell megtervezni. Saját siker lenne, nem helyi serpákkal meg alaptábori kiépített infrastruktúrával.
Ja, hogy erre nehezebb lenne szponzort találni? Valószínűleg igen, eleve a Retek Klub sem támogatná, mivel a céközönségük a magyar társadalom butább réregeiből kerül ki, akiknek földrajztudások a nullához közelít, és nem is láttak még magashegyet küzelről, de a Himalájáról hallottak már. 8000 méter, halálzóna meg ilyesmik, ezekkel lehet eladni a műsort.

2017.05.28. 14:04:03

Jó írás, meg jól elfogult. Kár volt odaírni semmi bajom Klein Dáviddal, mert süt az írásból hogy de.
Nem jutott megint fel, ez már valóban ciki, számoljon el vele jól leégette magát, de azt hogy miért sztároltatja magát a többi mászó meg miért nem, azt nem vetném a szemére, mert ehhez társak kellenek és megkapta.
Nem voltam a Himaláján, de azt sugallni hogy a csúcs megmászása gyerekjáték még laikusként is azt gondolom túlzás.
Amúgy az írás sok új infót adott, kár hogy nem objektívebb.

élhetetlen 2017.05.28. 14:04:06

@Emília Röszkei: Erre most mit válaszoljak, azon kívül, hogy hülye vagy. Ha a szponzornak az útiköltség, szállás, felszerelés, stb. biztosítás a reklám miatt éri meg, akkor a hegyre már fel se kell menni, nincs itt semmi sportteljesítmény. Akkor már egy csúcstámadási kísérlet simán csak „média attrakció„. Ja. Aki meg belehal, az csak a reklám kedvéért tette, mint Várkonyi László, egy Dreher által szponzorált úton. Mi van az agyad helyén?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 14:12:00

@Aikiboxer:

Amennyiben a szakácsok a zsürinek, vagyis más szakácsoknak főznek (pl. Bocuse d'Or), akkor igazad van. Ám a Bocuse d'Or és Józsi bácsi sarki kifőzdéje között van még pár fokozat. És ezek a fokozatok mind a vendégnek főznek, nem a szakácsokból álló zsürinek.

"A Himalája megmászása a Bocuse d'Or szakácsversennyel parallel"

Ezt nem tudom megítélni, mert nem értek a témához. Ám a nagy médiafelhajtás (amihez persze joga van a mászónak, nem is ítélném el ezért) eléggé bulvárossé tette, amitől nem egészen a Bocuse d'Or szintje lett, inkább közelít egy gyorséttereméhez. :) Ezzel persze nem a sportteljesítményt fikázom, csak azt érzékeltetem, milyen széles tömegeknek szól.

A többiben egyetértünk, de ezt már az előbb is írtam.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.05.28. 14:13:51

@Béla Magyari: Ez már nekem is eszembe jutott. Klein buta is, mint a tök, meg sportolónak is huszadrangú. Ha nem Klein lenne a neve, a Hármashatár-hegyre sem jutna fel.

élhetetlen 2017.05.28. 14:28:09

@Tinman: „ha egy szponzor adott sportban egy sportolót támogat, akkor erősen kis eséllyel fog egy másikat is támogatni.” Más csak személyeskedni tud, úgy tűnik, te viszont csak hülyeséget beszélni tudsz. Klein minden útját más támogatta, tehát sehol sincs beépített helye, ahol miatta nem támogatnak mást. Tehát összegezve: „Menj fel az Everestre tehetséges mászóként, ha nincs szponzorod, se pénzed.”. Nem neked kell szponzort szerezni, valaki adja át a lehetőséget, és, ha ez sikerül, akkor csináld kussban. Kb. ezt hordtad össze, mert neked aztán van fingod az egészről.

Doki155 2017.05.28. 14:30:06

A cikk tele van csúsztatással és úgy van megszerkesztve, hogy a szerző a saját egoját hízlalja, a hozzá hasonló rosszindulatú trollok helyeslésein. Sajnos, a nagy media jelenlét ellenére sem értette meg az expedíció lényegét, aminek egy része volt a csúcs elérése. Nem sikerült. Senki se vitatja. Viszont ezt az írást összehozni belőle! Személyesen ismerem Dávidot és ismerem az expedíciót belülről is. Azt ajánlom a cikk szerzőjének, hogy mérhetetlenül kifejlett egojával szervezzen meg magának egy ilyen expedíciót, ( főleg, mint olvasom, szokott hegyet is mászni) készüljön rá, amennyit gondol és induljon el az Everestre, oxygén palack nélkül, amit Ő annyira kifogásolt. Majd utánna újra írja meg a cikkét. Kíváncsian várom! Addig ez nem több egy rosszindulatú, okoskodó írásnál.

gregaba 2017.05.28. 14:32:03

"kib*szott jó szponzorai lehetnek ha 8 meg nem mászást szponzoráltak neki. Szóval nem tudom honnan akaszt le magának ilyen szponzorokat. "

Kiváló a beszélőkéje és üzleti érzéke, ezzel máris beljebb van, mint a kissé befordult, magányszerető profi hegymászók 90%-a.
A családi hátszél is mindig erős volt, ami sose árt. De ez nagyon gyakran van így olyan élsportolóknál, akik eleve költséges sportágat választanak (lovaglás, freestyle síelés stb): az eleve tehetős család vonzza be őket a sportolásba. Tehát ebbe felesleges belekötni.

sabana 2017.05.28. 14:44:09

Fánkevő Fáncsi: a gyenge, rövid válaszomban megkérdőjeleztem, hogy milyen "okos" vagy itt a sok hülye között (nem), ezért vered vörös fejjel a billentyűzetet "Fáncsi" :) Másrészt te sem csinálsz mást, csak kommentelsz a neten és amikor valaki megvilágít, akkor továbbra is ugyanazt csinálod, nem a válaszra reagálsz, csak egyre alpáribb stílusban fröcsögöd a világba a világmegváltó bölcsességeidet. Szóval az irányomban hallgass el, mert innentől kezdve ignorállak.

élhetetlen 2017.05.28. 14:54:07

@Mr Falafel: Egy. Tudod, hogy hány Klein nevű ember él Magyarországon? Persze, mind a nevéből, származásából! Kettő. Klein Dávid „Négy nyolcezer méter feletti csúcsot mászik meg: Gasherbrum II (8035 m, Pakisztán, 2003), Cho Oyu (8201 m, Tibet, 2004), Manaslu (8163 m, Nepál, 2015), Annapurna I (8091 m, Nepál, 2016) – valamennyi csúcsot palack nélkül éri el”, és egy cikk: https://vs.hu/sport/osszes/klein-david-sikertortenetet-irt-a-vilag-egyik-legveszelyesebb-hegyen-0512#!s0 . Persze, ezt sem Dávid mászta meg, hanem a neve. Hülye vagy, és szemét, Béla Magyarival együtt.

kw3v865 2017.05.28. 15:02:11

@Doki155: Milyen expedíció?

Miért lenne Kleinék normál utas, serpás, de oxigénpalack nélküli Everest-mászása expedíció? Szerintem semmiképpen nem nevezhető annak.
Tények:
- Néhány szakaszon fix kötelek segítik a mászást
- Az út gyakorlatilag ki van taposva
- Utazási irodák szerveznek oda utat, persze jó pénzért.
- Vak és 80 éves ember is megmászta már ezen az útvonalon (igaz serpákkal és palackkal, de mégis megcsinálta)

Brandon Lanois 2017.05.28. 15:39:22

Lássunk tisztán: Tim Macartney egy szánalmas lúzer. Nevetséges "tiszta" mászásnak beállítani a teljesítményét, mikor a hátizsákját is a barátja varrta. Ez hol tiszta mászás már? Dávid akkor szólalhat meg hiteles tiszta mászóként, ha majd szépen Budapestről GYALOG elsétál az Everest alaptáborába és saját maga kovácsolja a jégcsákányát és saját maga bányássza ki a szenet, amivel felhevíti a vasat és saját maga vágja le a disznót és készíti el az útra a kolbászt stb...

Németh Géza 2017.05.28. 16:13:53

@élhetetlen: köszönöm a hozzászólást, ezért is tettem fel a kérdést, mert nem tudtam.

Tinman 2017.05.28. 16:31:33

@élhetetlen:

"Klein minden útját más támogatta"

A Nők Lapjáról szabadultál ide? Cseppet se zavarjon, hogy az egyik biztosító két külön teljes szezonban is szponzorálta, a Casio társ szponzorként többször is, ahogy a Samsung, Johnnie Walker se egyszer és még sorolhatnám, hány szponzorja duplázott, vagy triplázott.
A szövegértelmezési problémáidról nem mi tehetünk... legyen elég annyi, hogy egy adott cégnek X mennyiségű szponzori lehetőségre van pénzügyi kerete. Ez lehet az úszástól egészen az autista festők támogatásáig szinte bármi, ami népszerűsíteni képes lehet a terméket és jó színben tünteti fel az adott márkát. Éppen ezért szinte kizárt az az eset, amiről írtam, hogy ha az egyik cég támogat egy Everest expedíciót, abban a szezonban már hótziher', hogy másikat nem fog. Gy.k.: A szponzori "hely" létező fogalom. Erről írtam, csak képtelen vagy felfogni.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2017.05.28. 17:09:57

Hejj, szeretném a posztszerzőt ott látni 8700 méteren, oxigénpalackkal, lábmelegítővel, serpával, fullextrával, amint éppen úgy dönt, hogy ő márpedig nem fordul vissza, hanem felmegy a csúcsra. Kurvára szeretném látni.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.05.28. 17:29:28

@bbalintus hozzászólása után úgy kell kezdenem, hogy nálam is bekötötték a netet, így lehetséges hozzászólnom a fenti íráshoz. Továbbá én is egy senki vagyok, aki sosem mászott hegyet. Ennek ellenére van véleményem, és eszerint a Csomolungma megmászása legalább annyira szükséges, mint fugut enni. Mert a táplálkozás alapvető fontosságú, mint ahogy sokak szerint a hegymászás is. Igen ám, de létezik számtalan veszélytelen táplálék, s ezek mindegyike alkalmas a cél teljesítésére, akár a kevéssé híres (menő?) hegyek is biztosíthatják az izgalmas mászást. Az a kérdés, hogy lehet-e ezzel hatásosan hetvenkedni? Természetesen nem lehet. Erre nem fog összefutni a szájtáti sokaság, és nem is fognak hősként ünnepelni.
Az itt kitárgyalt Klein Dávid munkássága már összevethető a politikusok teljesítményével. Számolatlanul dől hozzájuk a pénz, pedig amit csinálnak, az szakszerűtlen, átgondolatlan, sikertelen - de megmagyarázzák.

fungi2 2017.05.28. 18:16:55

@Mrs.Columbo:A cikk nem éppen nemzeti hőst csinál belőle, inkább aljazza minden lehetséges módon. Ne irigykedjünk ha Klein Dávid sokadszorra is megszerzi a szponzori támogatást,-volt már fent pár nyolcezres hegyen. Azt se rójuk fel neki hogy eddig mindegyikről épségben lejött. És ne rúgjunk bele ha most sokadszorra sem ment a ME, mások is próbálkoztak már sokszor. És ne meséljük már el hogy ez amúgy milyen könnyű. A cikk ezt teszi ezerrel! Ennyi.

Leone_510 2017.05.28. 18:30:40

a szponzoroknak netán úgy éri meg ezt a gyereket támogatni, amint anno a maszopnak és most a fidesznek támogatni a vállalkozásokat, hogy 10-20%-ot vissza kell adni belőle,
mert melyik szponzor nem kérdez rá a 3. esetnél, hogy figyu dávidka nem kellene ezt inkább abbahagynod? csak akkor nem és cinkos a kifizetésben ha neki is megéri, no nem reklám arcként hiszen úgy már rég megbukott a srác

élhetetlen 2017.05.28. 18:39:25

@Tinman: Felejtsük el, hogy szerinted én mit nem tudok megérteni. Kezdjük azzal, hogy te mit nem tudsz megérteni. Két szezon, hűha, a harmadikban nem lehet más? Tudod hány cég van még aki akkor is szponzorálhatna hegymászót, ha az nem Klein? Rengeteg. És ha adott cég valakire költi az „X mennyiségű szponzori lehetőségre” szánt pénzügyi keretét, akkor másik cég nem költhet másik versenyzőre? Nem, ha valaki támogat egy Everest futamot, akkor az ország többi szponzorának már csak Ákos marad. Pedig milyen látványos lenne egy ilyen verseny. De ez szerinted nem lehet, és csak én vagyok képtelen felfogni. Én úgy látom, hogy az általad favorizált tehetségesebb mászók nem képesek szponzort találni, és ezért veled együtt Kleint hibáztatjátok.

élhetetlen 2017.05.28. 18:53:50

@udvaros: Hát kár, hogy bekötötték hozzád a netet. „Az itt kitárgyalt Klein Dávid munkássága már összevethető a politikusok teljesítményével. Számolatlanul dől hozzájuk a pénz, pedig amit csinálnak, az szakszerűtlen, átgondolatlan, sikertelen - de megmagyarázzák.”. Ja, a politikusok közpénzből képesek olyat mondani, hogy minek a balneológia oktatás, ha nincs tengerünk, (vagy érted, vagy nem). Hidd el, hogy Klein jobban felkészült a hegy megmászására, akkor is, ha nem sikerült, mint bármelyik kormánypárti képviselő a saját maga által benyújtott, csak nem általa kitalált beadványa értelmezésére. Hülye vagy.

Irbisz 2017.05.28. 19:24:15

En a szponzorokat enm ertem, minek tolnak ebbe a hülyesegbe ennyi penzt. Föleg ha ismetlödö kudarc a következmeny.

Irbisz 2017.05.28. 19:35:36

@Doki155:
" Sajnos, a nagy media jelenlét ellenére sem értette meg az expedíció lényegét, aminek egy része volt a csúcs elérése."
En nem követtem nyomon ezt a mediabohockodast, csak a föcimekböl lattam, es untam mar nagyon.
Felvilagositanal a leynegröl, mert a Mensa-klubtagsagit közelitö IQ-m ellenere sem talaltam ertelmes/racionalis okot. (hogy valakik, vagy az "expedicio" tagjai anyagilag jol jartak, az nem ok :).
Ha ezzel elsök lennenek, valamiben, akkor lenn ertelme ennek a mediabohockodasnak.
Vagy mire palyazik? Bekerülni a Guiness rekordkönyvbe, mint A legtöbbször sikertelenül probalkozo ? :)

" Személyesen ismerem Dávidot és ismerem az expedíciót belülről is. Azt ajánlom a cikk szerzőjének, hogy mérhetetlenül kifejlett egojával szervezzen meg magának egy ilyen expedíciót, ( főleg, mint olvasom, szokott hegyet is mászni) készüljön rá, amennyit gondol és induljon el az Everestre, oxygén palack nélkül, amit Ő annyira kifogásolt. "
Ööö, attol hogy Klein David civilben esetleg egy elbüvölö, nagyszerü ember, attol az iras igaz, ez igy ertelmetlen irracionalis medialufi.
Ha mar ennyire erdekli valami rekord, masszon fel addig ismeretlen utvonalon egy komoly csucsra, vagy allitson fel gyorsasagi rekordot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.28. 20:02:21

@Irbisz:

A szponzornak mindegy, siker vagy kudarc az eredmény. Neki az fontos, hogy beszéljenek róla, megjelenjen a logója stb. Ez így is megtörtént.

2017.05.28. 20:03:42

Már irritáló az erölködése és hogy tolják az emberek arcába. Függetlenül attól, hogy felér-e vagy sem.

Az már csak a hab a tortán, hogy ezek a sport szponzorációk a szponzorálókhoz vannak visszacsatornázva. Nekem is van "rally csapatom", de sem én sem ők nem verjük a nyálunkat az eredményekre.
Pedig még lenne is mire :DDD

hajdagaspar 2017.05.28. 20:12:19

@tomcsicsi: már bocs, nem feltétlenül a blogíróval pendülök egy húron, de a hegymászás nem a hétköznapi értelemben vett munka. Választott kihívás. Ha így tetszik, hobbi. Így az indokok nem állnak meg...

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.05.28. 20:16:12

Többen is kérdezték, és csatlakozom hozzájuk: Ebben a projectben mi az 'expedíció'?

Urancityhero 2017.05.28. 20:26:02

Ritka feleslegesebb dolog van, mint a hegymászás. Persze van, de ez is egy a sok közül. 7600-an felmásztak a világ legmagasabb pontjára, minek kell még? Erőss is egy ostoba, felelőtlen ember volt, a Klein meg egy senki. Pontosan annyi figyelmet érdemel, mint ez az 1 perc, ameddig legépeltem ezt a kommentet.

bagolyleső 2017.05.28. 20:41:54

@Hungarian Geographic:
A rövid UPDATE-edből már látom, mi az elsődleges mondanivalód. Az, hogy Klein Dávid egy szar magashegyi mászó. Pikáns, hogy pont ez az, amit - saját tudás és tapasztalat híján - nem tudsz hitelesen megítélni.

HellsAngel 2017.05.28. 20:43:23

Minden ilyen palack nelkuli maszas / kotelen valo atsetalas / epuleten valo felmaszas / 400 km-es sebesseggel autoversenyzes korpalyan / tiszta oxigen beszivasat koveto extrem merules a kovetkezo alapelvre epul, amit Houdini igy fogalmazott meg egyszer:

"A tömeg összecsődítésének nincs annál egyszerűbb módja, mint közhírré tenni, hogy egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyen valaki megpróbál valamit, s ha nem sikerül, az életével fizet."

Igen, ilyen a media, ezt be lehet mutatni, el lehet adni. Houdini is igy lett milliomos. Ha Gipsz Jakab nyugalmazott hutogepszerelonek az a hobbija, hogy mergeskigyokat nyalogat, ennek bizony penzben kifejezheto hirerteke van. Nyilvan aki ettol a mediavilagtol tavol akar maradni, az sznob, aki beleall, az a celeb, aki meg tapsol hozza, az a paraszt, igy aztan mindenkire lehet csunyakat mondani.

Nem hiszem, hogy ezt a hozzallast ki lehet nevelni az emberekbol ilyen cikkekkel, ill. ha egyszer ez megtortenne, nagyon megvaltozna a vilag korulottunk.

bbalintus 2017.05.28. 21:12:50

@Tisztességes Természettudomány: ( az egész Airbus egy kva nagy oxigénpalack ebben az esetben ;-) )

mbcar 2017.05.28. 22:42:15

Hogy te mekkora fasz cikkirokent. Jo "melyen" beleastad a hegymaszas rejtelmeibe, hogy meg a Schneeberg csucsara sem vagy kepes felmaszni.
Hogy a jo budos otvarba tudsz nevtelenul olyan baromsagokat irni, hogy az oxigenpalackkal valo maszas csak 1000 m-rel lejebb valo oxigenmennyiseget biztosit? Az ilyen barom bloggerek hogy irhatnak egyaltal cikkeket. Tudod mi a lenyege az oxigenpalacknak? Hat az bazmeg, hogy a tengerszinten mert oxigen mennyiseget biztositsa. Ahogy irod 21%-ot. Te barom! 40 ev alatt 197-en feljutottak, nem nagy vasziszdasz... Tudod te egyaltalan mit beszelsz? Voltal mar valamilyen csucson? Ismered David "tobb millio" forintos eszkozeit? Lattal mar egyaltalan egy softshell-t, egy magashegyi bakancsot, vagy egy maszogepet? Tudod egyaltalan mik ezek?
Mind feldugnam a seggedbe, ha akkora lenne mint a vizfeju pofad!

major.os 2017.05.28. 22:48:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így helyes. Bár itt élettani funkcióról van szó elsődlegesen, tehát néhány apró tényező még bejátszik, de 7% O/kettő alatt ígyis, úgyis jön a "kis reccs".

Fánkevő Fáncsi 2017.05.28. 23:33:25

@sabana: Te meg a cikk írója eddig még csak képeslapon láttatok hegyet. Az a hasonlat hogy te még nem nyiffantál ki szóval jó hegymászó vagy az tényleg gyengus, bár nagyon "viccesen" elpasszoltad a témát vele.
Pedig nyilvánvalóan úgy értettem a hozzászólást, hogy az a hegymászó szar aki kipurcan benne. Mert nem tudja felmérni az erejét és a környezetét, nem ért elég jól hozzá. Persze néha egy balszerencse is elég, de azért is ő a hibás természetsen, hisz ő az aki vállalja a kockázatot a nagy semmiért. Ha otthon hímezgetne, akkor megérné, hogy a kislánya felnő. Így viszont a lánya egy félárva lesz, addig legalábbis amíg az anyja él. Aztán meg ki tudja. Valamiből élni kell, majd elmegy bolti eladónak vagy prostinak. Mindegy az a fontos, hogy Erőss tette amit szeretett, hisz a hegymászás az élet célja. Ő egy igazi hős a szemedben.
Te meg csak trollkodni akartál, mert úgy érezted humoros és eszes vagy, te idióta és még neked áll feljebb. Hahaha :)

advocactus77 2017.05.28. 23:59:52

Sok baj van ezzel az írással. Legfontosabb hogy hiteltelen. Nem tételezem fel hogy az író valaha egy dombot is megmászott volna. Ugyan mifasz köze van bárkinek hányszor próbálja meg megmászni míg nem az én adoforintom bánja. Mi lett volna a helyes ha ott pusztul azzal a felelőtlen Erőss Zsolttal? Posztot író úgy általában sportoltal te valaha?

Ramses El Werel 2017.05.29. 00:28:44

@Fánkevő Fáncsi: ejj ember, nem kellett volna ezt megirni,finoman leprolizott es ignoralt, erre szep mondatokat VISSZAIRSZ, mintha nem ismerned mit jelent a szo, sakkmatt..jol belegyalogoltal, mindegy. Az Eross Zsoltos irasoddal egyebkent kurvara egyet kel ertenem, raadasul gyerek is van, ezt nem tudom felfogni, azert arvakent felnoni mert apucinak maszo kenyszere volt, marhajo. David meg jol tette, hogy visszafordult, francnak kell meghalni egy hulye hegy miatt.
@sabana Alapbol nem ertem, hogy miert szalltal bele Fancsiba, mert egyebkent tok normalis kommentjeid voltak, raadasul amit irsz az szerintem fassag, eletbol egy van, nem hiszem hogy az a nagy kiraly aki meghal.

sabana 2017.05.29. 00:54:01

@Ramses El Werel: azért, mert nem értettem, hogy nem hozzá szóltam, ki kérdezte? Aztán meg azért, mert gondolom két (három, több?) accountja van és elnézte h. melyik van belépve, és pont egy másikat sértettem meg :D (bár az sem volt igazi szándék a sértésre, inkább irónia). Erőss Zsolt meg tényleg jó mászó volt, de azt egyébként én sem tartom szerencsésnek, hogy egy ilyen fazonnak családja legyen, mondjuk a csaj is mászott tudta mit vállal, a gyereket nem kellett volna, vagy akkor ha igen, akkor hagyni az életveszélyt. Viszont egy embert, aki azért bőven tett le az asztalra lesz.ralakozni, ráadásul így, hogy már meg sem tudja védeni magát, stílusos.
Másrészt én nem arra gondoltam, hogy a jó hegymászó ilyen-oyan, csak arra, hogy aki hegyet mászik annak kell kockáztatni, mert ha nem akkor nem jönnek az eredmények, vagy ha igen akkor 9.-re. De igazából ez sem zavar, csak a médiahype, mint ahogy írtam...mert az elsőre ok, stb. de ilyen sokadszorra már nekem nemoké, de ez is csak vélemény, nem vérre megy és szerintem Klein úr is nyugodtan alszik ettől.

bouquet 2017.05.29. 08:25:35

@azértszépazélet: ez konkrétan nem igaz. Ezt a listát Erőss Zsolt vezeti. KD-nak 4 nyolcezrese van, Ugyan Anitának is ennyi.

Kjos 2017.05.29. 10:18:22

Kedves baratom!

Igyekszem roviden reagalni irasodra.

Azt gondolom, a kifejezesre juttatni kivant helyzet valoban fennall, a "hegymegnemmaszo" jelzo teletalalat, jol kezdted a cikket.

Egyet is ertenék mondanivaloddal.

De aztan gyotrelmessse valt az olvasas.
Nem csak az iras felesleges hosszusaga miatt, nem csak a felesleges ismetelgetesek miatt.
A legrosszabb ertelmeben hasznalt troll-sagod, rosszindulatod, lekicsinylo stilusod miatt is.

Fejlodes, "high tech" technikai eszkozok hasznalata. Ludtollal irsz, baratom? Esetleg barlang falara vesed posztodat? Mezitlab focizol?
Nem lehet, ezert szuksegtelen osszehasonlitanod Hillary teljesitmenyevel a Kleinet, a kleinek teljesitmenyet. Ha meg ugye azt tuzne a zaszlajara, hogy "mezei melegitoben, jumbo sapkaban, mamaja altal horgol kesztyuben indulna, akkor meg idiota lenne, meg orosz rulett, meg ertelmetlen.
Ugye hogy ugye? Sokat probaltal markolni.

Mediabohoc, Gyozike?
(Irasod alapjan gondolom, az RTL adott valami napi bejelentkezeses adast, nem lattam, nem hallottam, en magam a Facebookon kovettem az ecpediciot a Kalifa, mint szponzor irasos beszamoloin keresztul.)
Hol itt a problema, a megvetendo tett? (Vagy csak valami savanyu szolo-effektusrol van szo?)
Ugyan Anitanak ugyan gratulalok, viszont az altalad mediabohocca sorvasztott Klein-vallalkozas adott nekem is valamit, nem csak "oncelu maszas" volt, mint a Jelineke.
Megtudhattam, mi a halalzona, az alaptabor, az akkimatizacio, stb. Lathattam (volna, ha nezem), csodas videokat a Hegyrol), atelhettem (volna, ha nezem) a kepernyon keresztul a szelsoseges kaland nehany percet, orajat, dilemmajat, oromet, fajdalmát.
Probald eladni te is magad. Ne senki alatal nem ismert ugyananitakent irogass blogoldalon, rakd ossze magad, s Pulitzer-dijaskent jelentess meg irasokat. Csinald Klein utan.

5-10 ezren jartak eddig fenn osszesen eddig a csucson. Huszmilliardbol (becsles ma elok, s a multban elt emberek szamara). Ez eddig elt emberek ketto tizmilliomoda! Es mondjuk a sikertelen probalkozok lehettek otszor ennyien, vagyis az osszes emberek egymilliomoda mert nekivagni (a mostani trio ebbe a csoportba tartozik).
Nem becsulheted le ezt a teljesitmenyt, baratom!

Azt irod: nem David ellen irsz.
Hat dehogynem. Vegig szapulod, lekicsinyled, mar a cimben is ez jelenik meg. Javitani akartal a cikk vegen a helyzeteden? Miert? Legy tokos, vallald vegig, hogy nem tekinted igaz sportnagysagnak.

Miert nem a "palack nelkuli maszas ertelmetlensege" cimet adtad irasodnak?

Szponzoracio. Van kimutatasod arrol, hanyan masznak sajat penzbol? S arrol is, kinek, mennyibe kerul az expedicio? Talan ha lenne mondjuk erre otvenmilliod, hipp-hopp fenn is lennel?

Mennyi ertelme van palack nelkul - feszegeted.

Mennyi ertelme van palackkal? Mennyi ertelme van asztmasan? Mennyi ertelme van vakon?

Magancegek hoztak egymas kozott megallapodast.
Ha a Kalifanak es a tobbieknek megerte, hogy Davidek 8.000 meterig jutottak, akkor mindenki jol jart. Ha nem, akkor rossz uzletet kotottek. A lenyeg: semmi kozunk hozza.

S vegul, mindenki ismer legalabb ket nyelvtan tanart. Mi ertelme az ablakon kiugrani, urambocsa' az ajtonak fejjel nekirontani, ha ott a kulcs, a kilincs? Bloggerkent nem megkerni valakit, hogy javitsa ki helyesirasi-, stilisztikai hibaidat, annyi, mint oxigenpalack nelkul maszni....

Kjos 2017.05.29. 10:30:28

@udvaros: a politikusok kozpenzt koltenek, gyakran visszelve hataskorukkel. A Klein-vallalkozas magan ceg, ahogyan szponzoraik is azok. Van kozottuk egy megallapodas, melyrol semmit nem tudunk, melyhez semmi kozunk. Ki tudja, lehet, hogy csak a teljes szponzorpenz felet fizetik, ha nem lesz fenn a zaszlo a hegy tetejen?! O dolguk. Nem igazan biralhato ez.

Kjos 2017.05.29. 10:43:37

@V Fucktor:
Ha a lekicsinyles helyett filozofiai sikra valtasz, hamar rajossz, hogy vanitatum vanitas, vagyis, hogy az eletben minden mulando es hiabavalo.

De van egy oriasi, kihagyhatatlan lehetoseged!
Egyaltalan nem kell kovetned Kleinek proejktjet!!!

Gy.Takács 2017.05.29. 11:01:49

Sokan azt irjak a szerzőnek, hogy majd akkor kritizaljon, ha ő is megpróbál felmászni a ME-re.

Ez alapján a szerzőt biralok majd csak akkor nyivanitsanak véleményt a cikkrol, ha ok is ilyen hosszú blogokat írnak.

2017.05.29. 12:26:40

@Gy.Takács: Mondjuk ez a párhuzam baromság. Nehogy már egy bloggert csak a többi blogger kritizálhasson!
A kommentek kritikája, a pökhendi kivagyi stílusnak szólt, mert valóban úgy ír mintha a kisujjából rázná ki a hegymászás minden csínját-bínját és palackkal futkosott volna le és fel vagy 5x a csúcsra.

Tenka 2017.05.29. 14:09:44

@Janisch Attila: Kapitális marhaságokat írsz, már ne is haragudj. Miért kellene valakinek megmászni egy hegyet ahhoz, hogy kritikát írhatna egy jelenségről vagy emberről? Ezek szerint minden filmkritikusnak le kellene forgatnia legalább egy nagy költségvetésű filmet ahhoz, hogy szabadon véleményt nyilvánítson. És hogy névtelen? Igen, ez egy blog, meg kellene osztania TAJ számát is?
Szerintem sokaknak csak az igazság fáj, amiért KD-ot (tök jogosan) leírta valaki a hatalmas hűházás meg ünneplés mellett. Napok óta mást sem látok a FB-on, mint a srác erőlködését és meghátrálását, s minden alkalommal ováció és vállveregetés követi az eseményeket. Megélhetési hegymászás - ennyi a sztori. De ő legalább szimpatikus, nem úgy, mint az Erőss, akit mai napig emberileg senkinek tartok (szintén úgy, hogy nem másztam meg a ME-et...)

azértszépazélet 2017.05.29. 15:23:56

@bouquet: Ugyan Anita 4 nyolcezresét nem tudtam,jogos, bocsánat! A megjegyzésem élő hegymászókra vonatkozott, ezért nem került szóba Erőss.
Úgy érzem a cikk szerzője igazából be akart dobni egy jó nagy követ, trollkodott egy hatalmasat, aztán nézi a hatást amit keltett, számolja a kommenteket. Arra lehet hogy jó volt, valszeg ő sem gondolja komolyan ezt a sok baromságot. Vagy csak szeret lejáratni másokat?

élhetetlen 2017.05.29. 19:01:50

@somlobodog: Persze, persze. És az összes olimpiára benevező, bejutó sportoló is egy vicc, ha nem sikerült megszereznie az aranyat.

Zoltan Kruppa (törölt) 2017.05.29. 21:51:32

Szeretem, mikor kioktato, folenyeskedo cikkekben boduletes baromsagok vannak: 'A levegő oxigéntartalma tengerszinten 20.9%, 8000 méteren ennek harmada 7.7%.' Ezzel szemben az igazsag az, hogy a levego oxigentartalma a hegyteton is ugyanannyi, csak az ugynevezett relativ, parcialis nyomasa csokken harmadara...

2017.05.30. 00:15:57

@Zoltan Kruppa: köszönjük kedves Zoltán, ön pont a pont a kilencedik, aki ezt a lényegtelen részletet cáfolja...

gigabursch 2017.05.30. 07:15:44

index.hu/sport/extremsport/2017/05/29/ot_nap_alatt_ketszer_maszta_meg_a_mount_everestet/

Így kell csinálni egy amatőrnek...

A profinak meg úgy mint apró dávidnak...

2017.05.30. 09:23:36

@Zoltan Kruppa: részedről súlyos aránytévesztés egy ilyen fizikatudoományi, szóhasználati tévedés miatt a cikk eredeti mondanivalóját negligálnod.

véleményM 2017.05.30. 10:44:32

KD sportteljesítményét nem vonom kétségbe. Az viszont igaz, hogy mostanára ő lett a hegymászás Győzikéje, a sportceleb.

Irbisz 2017.05.30. 10:53:59

Na ez is jo cikk:index.hu/sport/extremsport/2017/05/30/klein_david_mount_everest_himalaja_hegymaszas_alpinizmus/
Jopar dologbol egyertelmüen kiderül hogy hegymaszocelebkedes amit müvel.
De legalabb nem közpenzt költ erre, ez is valami a mai idökben :)

Zb74 2017.05.30. 12:29:32

Nem akarlak elkeseríteni, de az "átlagos fizikai képességekkel" bíró olvasóid - és nem olvasóid - még a Gellért-hegyre sem jutnának fel kocsi nélkül.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2017.05.31. 07:40:20

@élhetetlen: Se szeri, se száma azoknak, akik eszméletlen anyagi háttér nélkül rohangásznak fel 8 ezer méterre. Nemhogy palack nélkül, de zsákkal a hátukon, csak edzés gyanánt. Klein Dávid tök átlagos képességű ember. Te meg egy szellemi éhenkórász, te nyomorult, mert a magyar nyelvet sem érted, de azért írsz bele a vakvilágba. Nem a Klein név általában a "jó név", hanem a Dávidé, aki abba a családba született, amelyikbe. Ha nem abba a családba született volna, önerőből egy szemétdombra sem tudna felmászni kukorékolni.
Nyilván a sportról sem hallottál még soha, hogy az mi is. Legalább bukfencezni tudtál valaha, te nyomorék? Szoktam 50-60 méter mélyre merülni. Ebben a mélységben is osztok-szorzok 5 jegyű számokat hibátlanul, vagyis nem hat rám a nitrogénnarkózis. Ez egyéni biokémia. Ám ettől nem leszek a legjobb búvár! Mivel sportoló vagyok, sportorvoshoz járok havi rendszerességgel. Kötelező! Állítólag a test térfogatomon belül közel kétszer annyi vörösvértestem van, mint egy átlagembernek. Ráadásul nagyobb méretűek az átlagnál és tele vagyok vassal. Ezért reagálok másképpen a nagy mélységekre vagy az oxigénhiányos környezetre. Megint csak az orvosok szerint ez a vérkép a serpákra jellemző. Tehát minden genetika és egyedileg jellemző biokémia függvénye. Klein Dávid genetikája és biokémiája nem teszi lehetővé azt, amire vágyik.

élhetetlen 2017.05.31. 09:37:21

@Mr Falafel: „a zsidó askenáz spar, fa, henkel,…”, „hogy filozófus rabbiként a zsinagógád 300 méteres körzetében lakj”, írta Magyari, „Ez már nekem is eszembe jutott”, válaszoltad te. Tehát nem volt itt semmi, csak a család. De a „Te meg egy szellemi éhenkórász, te nyomorult, mert a magyar nyelvet sem érted, de azért írsz bele a vakvilágba.” véleményed nyilván megalapozott.
Gratulálok, hogy te superman vagy, és tele vagy vassal, csak úgy tűnik, az a sok vas egy kicsit lehúzott. Na, csá!

Borszeki Ferenc Balázs 2017.05.31. 15:58:26

Kedves Cikkíró!
Bárcsak legalább a keresztneveden szólíthatnálak. Többen kérdőjelezték már meg itt, hogy írhat-e kritikát a mászásról olyan, aki még nem csinálta? Szerintem igen, de akkor épp olyan felkészültnek kell lennie legalább elméletben, mint egy szakkommentátornak. Különben úgy jár, mint a blog írója. Be fog csúszni jó pár szakmai tévedés.

Én csak egyre térnék ki. A hegymászás nem versenysport. Sok mindenért űzik, sok fajta motivációval indulnak neki, de itt nem az a lényeg, hogy ki a jobb hegymászó? (hegymászásért egyetlen olimpiai érmet adtak eddig, az Eiger északi falának megmászásért)

A mászók a heggyel és az elemekkel mérkőznek meg újra és újra. Ez a szenvedélyük. Persze lehet "ki a jobb mászó" vitát generálni, de ennek így nem sok értelme van. Minden mászónak szíve-joga, hogy igénybe veszi-e a média hipeot a finanszírozás miatt, vagy van olyan magas jövedelme, hogy erre ne legyen szüksége.

Az expedíciók, ha beszállnak a szponzor finanszírozású rendszerbe, kötelesek rendszeresen hírt adni magukról mászás közben és után. Aztán a médián és a például bloggereken múlik, hogyan értelmezik a történteket?

De a valóságtól elrugaszkodottnak tartom, hogy úgy beszéljünk az Everest meg-, vagy nemmegmászásáról, mint amikor egy focista kihagyja a ziccert és 5 méterre a kaputól mellé rúgja a labdát. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

A hegyen történő döntések esetenként sokkal bonyolultabbak annál, mint ahogy mi itt a földön állva el tudjuk képzelni. Már csak azért is, mert ezekkel a döntésekkel nem csak magunkat, de másokat is bajba sodorhatunk.

Én személy szerint annak is tudnék örülni, ha Dávid a 15. próbálkozásra végre elérné a célját. Értem, hogy laikusok a jó mászó fogalmát összekötik az eredményességgel. És szeretnének az eredményességből nemzeti büszkeséget kovácsolni.

Szerintem büszkék lehetünk arra is, hogy van egy mászónk, aki nem adja fel. Vajon melyikünk futott neki újra a céljának nyolc eredménytelen kísérlet után újra, miközben minden alkalommal az élete volt a tét?

De ugyanakkor miért kellene ezt elvárnunk önmagunktól, vagy a másiktól? A szenvedély az szenvedély és épp ezért sokszor kár benne célszerűséget kutatni. És a hegymászás is már csak ilyen. Pont azért szép, mert nem a versengésről szól.

(2001-ben az Everest Expedíció operatőre voltam, láttam a hegyet közelről)

Akos Nagy 2017.05.31. 20:11:49

Igazabol ez az egesz egy vegtelenul egyszeru tortenet es semmi koze sem a hegymaszashoz - oxigennel, vagy anelkul - sem ahhoz, hogy ki mennyire felkeszult. Ez egy hosszabb tortenet ami igazabol a szokasos a magyar nem er el semmit es kulonben sem kene probalkozni hozzaallas. Itt arrol van szo, hogy az elmult nehany szaz evebn mennyire probaljak tonkretenni a magyarsag nemzeti ontudatat. Arrol van szo, hjogy azt sulykoljak belenk, hogy mi nem lehetunk buszkek a tortenelmunkre, arrol szol, hogy nem lehetunk buszkek azokra a dolgokra amiket elertunk. Ez atjarta a magyar politikai eletet, illetve minden egyeb teruletet Magyarorszagon. Nem veletlen, hogy az RTL klub volt a szponzor, nem veletlen hogy ekkora csinnadrattaval kozvetitettek a nagy visszafordulast. Ugyan az megy mint mindig amikor a magyarok sikereket ernek el. Szar szemet, antiszemita, fasiszta barbarok a szttyepperol. Ez egy celt szolgal. Es miota a mostani regnalo kormany komoly erofesziteseket tesz a nemzeti ontudat es magabiztossag helyreallitasara, hat igen kell az ellenpolus, hogy meg veletlenul se erzzuk magunkat buszkenek. Es miert? Mert kell az orszag, hogy masodik Palesztinat lehessen belole csinalni. Hogy a magyar ne erezze erosnek magat, hogy a magyar ne egyen buszke, mert meg a vegen hagyja magat. Nem hagyja, hogy elvegyek a maradek csonka orszagat. Ezert nem lehet olimpiank, ezert nem tudositottak az osszes tobbirol aki megmaszta a hagyet, vagy letett valamit az asztalra. Mert a buszkeseg, a boldogsag erosse tesz. Es ez nem celja azoknak akik a magyarsagot el akarjak pusztitani. Ez egy regi tortenet a pozyonyi csataval kezdodott 927-ben, ha jol emlekszem. Az elmult ketszaz evben meg felgyorsultak az esemenyek. Ezert nem szabad felulni ezeknek a mocskoknak. Legyunk buszkek a nyelvunkre, a legregibb es legkomplexebb a vilagon, legyunk buszkek a tortenelmunkre, mert lehetunk, nelkulunk nem lenne jelen. Es ami a legfontosabb, hogy meg mindig itt vagyunk minden otvar es askalodas ellenere. Ne hagyjuk magunkat es nem is fogjuk. Itt az ido, hogy a magyarsag osszefogjon, itt az ido, hogy visszaszerezzuk amit jogtalanul elraboltak tolunk. Nem magunk miatt, hanem az unokaink miatt. Nem az unokaink miatt, hanem a jovo miatt. A magyarsag evezredek ota utat mutat, ha elpusztulunk a tobbiek sem elik tul. " Ember, kuzdj es bizva bizzal ". Ez ami feladatunk, ez a mi sorsunk es ezzel tudunk utat mutatni. A tobbi - penz es egyeb javak - meg jonni fog magatol ha jol cselekszunk. Egy az ISTEN es az a mienk.

grundigg (törölt) 2017.05.31. 22:54:23

Az érzékeny lelkű posztoló törölte a kommentem. Úgy látszik, csak osztani szeteti a kritikát.

Tinman 2017.06.02. 10:21:31

@Akos Nagy: "Legyunk buszkek a nyelvunkre"

Nem tudunk úgy büszkék lenni, ha egy nyomorult ékezetre se futja :-(

Fánkevő Fáncsi 2018.04.17. 11:50:18

@sabana: "@Ramses El Werel: azért, mert nem értettem, hogy nem hozzá szóltam, ki kérdezte?"
Hát dehogynem öreg, te szóltál hozzám először. Te húgyagyú idióta. Én nem kérdeztelek téged, te büdös lábszagú paraszt, erre eljátszod a sértett madárkát, mint aki megsértődik valami és nem válaszol ? Szerencsétlen barom :DDDD
@Ramses El Werel:
"finoman leprolizott es ignoralt, erre szep mondatokat VISSZAIRSZ, mintha nem ismerned mit jelent a szo, sakkmatt..jol belegyalogoltal, mindegy."
Hogy ez mennyiben nagy stratégiai húzás az nem nagyon érthető. Mi köze ennek a sakkhoz ? Engem természetesen nem érdekel, hogy ő mennyire duzzogós kis picsát játszik el. Az hogy valaki kijelenti, hogy nem veszi figyelembe azt amit írok, és el sem olvassa, az az ő dolga, mennyiben befolyásol ez engem ? Majd kiderül mennyiben ignorálja azt amit most mondtam neki. Ha m'r olyan nagy sakkozó :DDD Valószínű rajtad keresztül fog válaszolni, ez lesz a királycsel a dologban.
Ez a sabana egyébként egy buta idióta tini srác, aki azt hiszi, hogy egy hegymászó bátor és hősies ember. Annyira nem így van, hogy pont az ellenkezője az igaz, a hegymászók jelentős része a emberek legaljához tartozik. Embertelen gecik, a legszarabb önző szarzsákok, akik csak magukkal vannak eltelve. Olyanok, akik a embertársukat minden további nélkül magára hagyják, hagyják megdögleni, egyszerűen átlépnek rajta, ha olyan a helyzet és ők éppen a csúcsot támadják. Erről rengeteg történet szól, ez nem egyedi, vagy ritka történet, nem egyszer okozott már közfelháborodást a hegymászó "jellem". Keress rá David Sharpra, de tényleg csak a példa kedvéért, a jutyubon, de van tucatnyi hasonló eset, tucatnyi. Persze ahhoz, hogy megértsd angolul tudni kell nem csak annyit hogy "ignorállak", de hát ezt feltételezem a sakkmesterektől mint ti vagytok. Az, hogy egy hegymászó "tudta mit vállal" , az semmire sem válasz. Ez a sabana egyebek között még nyilvánvalóan egy hülye kis tini pöcs, de szülő az nem volt még életében, az biztos, így semmiféle felelősséget nem érzett még a kölkei iránt. Minden normális szülő fejében ott van a gondolat - "ha én kipurcanok, mi lesz a gyerekemmel" ? Ez a normális és erkölcsös gondolkodás. Életet kockáztatni egy hobbi kedvéért, mikor valakinek kölke van, az egyszerűen önimádó gennyesség. Kipurcanni ugyanazért még nagyobb gennyesség amit el lehet követni saját kölkével szemben. Menthetetlen. Én nem őt sajnálom, nem Erősst a nagy hőst, hanem a szerencsétlen kölkét akit kibaszottul önzően cserbenhagytak.
Ugyanis annak a jelentősége, hogy Erőss Zsolt vagy akárki más megmássza-e tízezer hegymászó és amerikai kocahegymászó turista után az Everestet vagy nem, az zérus. Az csak neki jelent valamit, nekik viszont a világon mindennél többet, a családjánál, gyerekénél, vagy bárki életénél többet, beleértve a sajátját. Ez az az ego amit már egyáltalán nem túlzás gennynek nevezni.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.05.16. 12:38:04

Klein HEGYMEGNEMMÁSZÓ Dávid - HAHAHA!
Újra sikeres hegymegnemmászást hajtott végre, kb 100 millió forintból.
Hazánk leghíresebb és legdrágább alibibajnoka hozta idén is a kötelezőt.
Vaktyúk is talál szemet. - mondjuk ennek a mondásnak semmi értelme sincs Hegymegnemmászó Dávidunkkal kapcsolatban.
Győzike, Pumped Gabó és a többi médiabohóc felkészül! Hamarosan megérkezik a konkurenciátok a hegyről, ha szeretnétek a címlapon maradni a következő hetekben, akkor kössétek fel a gatyátokat, különben Hegymegnemmászó Dávid mindent visz!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.05.17. 04:21:32

Hát igen. Szerintem is van az a sikertelenségi arány, ahol azt kellene mondani, hogy itt és most elég. Egy igazi hegymászó nyilván azért vág a mászásba a reálisnál lényegesen nagyobb kockázatot is bevállalva, hogy meghúdítsa a csúcsot, nem pedig azért, hogy a Kalifa oldalán begyűjtessen a Kalifával néhány száz "Nekünk győztes vagy Dávid, mert élve lejöttél a csúcsról", meg "A vén hegymászó a jó hegymászó" kommentet. Míg az oxigén palackos hegymászást már-már túrizmusnak láttatják a magukat profinak valló oxigén nélküli mászók, Dávid karakterét én is egyre távolibbnak látom az extrém spotolók adrenalintúltengéses típusától, akiknek tulajdonképpen a magashegyi hegymászás és hegymászók iránti rajongás szól. Én is laikusként érdeklődéssel olvasgatom a híreket a hegymászóinkról, de nagyon zavar, amikor nyilvánvaló és Dévid esetében az eredeti célt tekintve sorozatos kudarc helyzeteket sikerként akarnak láttatni a pór néppel.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2018.05.17. 04:39:21

8000-es hegyeket mászni tulajdonképpen ma már teljesen magánügy, amellett, hogy értelmetlen dolog, és igazából hírértékének sem szabadna lennie. Laikusként rajongani a hegymászásért és a hegymászóért még értelmetlenebb, de a legértelmetlenebb dolog a sikertelen hegymászóért rajongani. Ha azt vesszük sikernek, hogy élve lejött, illetve a kockázatokat reálisan mérlegelve (újra és újra) le tud mondani az eredeti céljáról, a csúcs meghódításáról, akkor tulajdonképpen ebből a szempontból minden ember egy sikeres hegymászó, csak a legtöbb ember ezt a racionális és ésszerű döntést nem a csúcs alatt néhány száz méterrel, hanem a tengerszinthez közel hozza meg minden hegymászó szezon előtt. :-)

Attila51 2021.01.17. 20:21:52

Olvasom a véleményeket pro és kontra. Nos, az egyik szponzorcég egyik uzemegységében dolgozom vezető pozícióban. Nálunk csak a PR-részleg agyament ötlete volt dávidunk expedíciójának támogatása. A szakszervezet nem igazán támogatta, hiába.. Ment is kb. 25 milla a kukába, puff... Jó ötlet volt a provident

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2021.01.17. 20:58:06

@Attila51: ÁÁÁÁÁÁáááá! Az semmi! Tegnap a nemzetünk rakoncátlanja fordult vissza, mert vizes lett. Dácsonk legalább elmondhatja,hogy: a hegy is volt!...

gigabursch 2021.01.18. 20:20:08

@Hungarian Geographic:
Na, az a másik celebsportsztár.
süti beállítások módosítása